bmenu1     fb1    insta1  

Elkezdtük a felkészülést a Visegrádi-hegységben

Március 9-én, szombaton hűvös kesztyűs-sapkás-sálas idő fogadott minket Szentendrén, midőn megkezdtük a felkészülést az idei nagyszabású közép-ázsiai kerékpártúránkra. Bár azokat a körülményeket, melyekkel majd ott a Tien-San és a Pamír vonulatai közt fogunk találkozni elég nehéz lenne itthon "modellezni", igyekszünk minél több időt belerakni a felkészülésbe. Március elejére rögtön már egy "nettó" 110 kilométeres kört raktam össze (városi közlekedés nélkül) a Visegrádi-hegységbe, mely során igyekszünk bejárni majd az majdnem összes aszfaltos kis utat, emelkedőt, mintegy 2000 méter szintemelkedést gyűjtve ezzel.

Csodálatos napsütésben, ám csípős hidegben kezdtük meg az első kaptatót Alizzal a Lajosforrás felé. Felfelé kapaszkodva gyorsan lekerült rólunk a kabát, sapka. A rövid, ám rázós kitérőt gyorsan letudtuk, s megindultunk a Dömörkapun át a hegység szíve felé.

A Királykúti-nyeregnél lefordultunk Pilismarót irányába,s nem sokára a Rám-hegyen reggeliztünk és élveztük a Dobogókőre, a Vadálló-kövekre és a Dunakanyarra nyíló kilátást. A második domb után majdnem a Duna szintjéig gurultunk vissza, s következett a túra legnagyobb szintkülönbségű dombja, egészen fel a Dobogókőig. Sajnos nyugat felől sötét felhők érkeztek, s a déli szél is felerősödött, így egyre hidegebb lett az idő. Ez azonban nem szegte a hegyre látogató bringások kedvét, felfelé nagyon sok országutissal találkoztunk.

Délután fél egykor - rövid nézelődés után - leereszkedtünk a Pilisszentkereszt felé vezető főúton, majd a Fagyoskatona felé vettük az irányt. Ezt a kis dombot gyorsan letudtuk, s jöhetett a következő kihívás, a Prédikálószék 639 méteres csúcsa, mely néma őrszemként mered a Dunakanyar fölé. A 4 kilométeres földút  és a közben megeredő eső sem vette a kedvünket, sok erre kiránduló turistával együtt csodáltuk a kilátást.

A túrának azonban még nem volt vége: harmadjára is érintettük a Királykúti-nyerget, majd a Sikárosi réten át visszagurultunk az ifjúsági táborig, s felkaptattunk Pilisszentlászlóra, ahonnan egészen Visegrádig gurultunk. Szerencsére az esőfelhők elvonultak, bár továbbra is szürke ég alatt, de legalább szárazon folytattuk utunkat. Megpihentünk a Duna partján, erőt gyűjtöttünk a túra utolsó megpróbáltatásáig, a pap-réti emelkedőig.

Az Apát-kúti völgy zsongását elhagyva már csak miénk volt az egész erdőn - bár népszerű útvonal ez - innen már bringással nem találkoztunk. Nem sokkal naplemente előtt értünk vissza Szentendrére, s mivel erőnk és kedvünk maradt még  a tekeréshez, egészen Aquincumig visszatekerünk a vadonatúj, 11-es út mellett haladó kerékkpárúton. Jó lenne, ha a parton vezető bringautat is felújítanák!

Már teljes sötétségben szálltunk HÉV-re, de a Szépvölgyi úttól ismét bringával folytattuk utunkat, hátra volt még a kötelező városi szakasz, mely nem sok újdonságot tartogat, de - ahogy szokták mondani - sajnos kihagyhatatlan.

Fáradtan, de elégedetten szálltunk le a bringáról. Aliz új Surly-je jól vizsgázott, végig élvezte a tekerést és a háta sem fájdult meg rajta. A korábbi tekerések alkalmával elég sok ilyen jellegű problémája volt. Nekem még sajnos nem készült el az új bringám, így én a jó öreg Caprine-nal hasítottam. Kezdésnek nagyon jó volt ez a 162 km, de már várjuk a tavaszt, az igazi jó időt és az ehhez mérten egyre nagyobb kihívásokat! Folytatás március végén!


 Az útvonal:

 

Életút

 

26
év
4
földrész
58
túra
51
ország
225706
km

Mérföldkövek

italylogo usalogo norwaylogo japan logo 2 pamir

Könyvek

bringaselolap     kka borito elo     Japn borto    Pamir Highway borito

Két keréken a Nagyvilágban

A honlapot szerkeszti és a túrabeszámolókat írta: Puskás Zoltán (pusizoli).
A nagyvilagban.hu a következő, korábban az alábbi címeken elérhető weboldalat tartalmát egyesíti:

  • pusizoli.extra.hu
  • pusizoli.weboldala.net
  • pusizoli.notabringa.hu
  • usa.notabringa.hu

Az oldal tartalmi elemei - a forrás-megjelölés és szerzővel való egyeztetés után - szabadon felhasználhatóak.

Köszönjük látogatásod!

Közösségi oldalunk

© 2018 Két keréken a Nagyvilágban

Keresés

logo1

Tovább a hegymászós oldalra

Hegyi logo2

Free Joomla! templates by AgeThemes

This website uses cookies

A webhely cookie-k segítségével elemzi a forgalmat. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát.
Statisztikák készítése céljából a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet.