Légy Te is részese kalandjainknak!
Örömmel tájékoztatunk mindenkit, hogy 2014 tavaszán megjelent Kerékpárral Keresztül Amerikán című könyvünk! 65 nap és 7200 kilométer minden élménye, gondolata, varázsa 334 oldalon keresztül! Merülj el benne, éld át te is velünk a hófödte hegycsúcsok, a pokoli sivatagok, végtelen puszták és csillogó nagyvárosok egyedi hangulatát! Tekerd velünk keresztül Amerikát!
Terjedelme: 334 oldal (FR4)
Fekete-fehér képekkel, térképekkel illusztrált.
Megjelent 2014-ben nyomtatott formában. Második - átdolgozott - kiadás megjelent 2022 áprilisában.
Ára: 2900 Ft
Írta: Kustán Klaudia és Puskás Zoltán
Részlet a könyvből:
Naplemente után találtunk táborhelyet. Mármint ha táborhelynek lehet nevezni egy kavicsos kis folyómedret ezen a kopár sivatagi vidéken. Csend van. Bár a távolról látszanak a főúton haladó autók fényszórói, valamint bő tíz kilométer távolságból a kicsiny, párházas falu fényei, ettől még a sivatag ugyanaz. Kietlen és néma. A Hold vékony sarlója mellé sorra gyúlnak a csillagok, kis tüzünk felett készül a vacsora, s pár méterrel odébb már állnak sátraink belső ponyvái. Nem mintha fedél kéne a fejünk alá ezen a forró, nyári éjszakán, viszont senki sem szeretné, ha skorpiót találna reggel a hálózsákjában, vagy a cipőjében. Ettől persze még a hullócsillag-vadászat nem maradhat el. Egy óráig csodáljuk a széles nyári égboltot. Las Vegast már két napja elhagytuk, de még mindig látszanak fényei a látóhatár keleti szélén. A nyugati oldal viszont baljósan sötétlik. Gyorsan nyugovóra térünk. Holnap kemény napunk lesz. Elképzelni sem tudjuk, mennyire kemény!
És eljött a legendás 9. szakasz! „Maga a földi pokol”, írtam róla a túratervben, melyet miután Feri koratavasszal elolvasott, ennyit fűzött hozzá:
– A tavalyi törökországi túránk ehhez képest csak egy könnyű teadélután volt!
De a kíváncsiság erősebb volt bennem. Kíváncsi voltam, hogy viselkedem, mire gondolok majd. Nem maga a kopár, felperzselt puszta érdekelt, hanem inkább saját érzéseim. Mennyire leszek dühös magamra, mennyire leszek elkeseredve, s egyáltalán mit fogok tenni, gondolni majd ott, lent a mélyben. A pokolban. Megőrzöm a túráink során szinte állandósulni látszó jókedvemet, tudok-e majd nevetni, vagy végképp leolvad az arcomról a vigyor? Elég lesz-e a több hete tartó sivatagi akklimatizáció, és egyáltalán mit lép majd a szervezetem? Hogyan fogja elviselni ezt az embertelen klímát? Ahogy közeledtünk, egyre csak gyűltek bennünk a kérdések, s ezáltal egyre nagyobbak lettek félelmeink. Lelki szemeink előtt már ott lobogott a perzselő tűz, melynek holnap mi is a foglyai leszünk. Nem tudjuk kikerülni, nem tudjuk átugorni, hisz itt van előttünk, alig 20 kilométerre. Nincs más választásunk! Be kell gurulnunk a Halál-völgyébe! (…)
„Ez itt nem egy tipikus sivatag, és nem is egy átlagos nemzeti park. 1,4 millió hektárt ölel fel Kalifornia délkeleti részén. Ez az Egyesült Államok legnagyobb nemzeti parkja és messze a legextrémebb.” – pörögtek előttem a természetfilm bizarr képkockái – „Nincs még egy ilyen forró, száraz és zord hely a nyugati féltekén. A Halál-völgy kegyetlen küzdőtér. Egy sivatag, amely nem ismer kegyelmet.” Háromszor néztem meg egymás után. Még télen, a jó meleg szobában. S bármilyen vadul hangzott, egyre jobban tetszett a dolog!
– Ez totál őrültség! – tombolt a racionális énem – nem lehet megcsinálni!
És mégis, minél tovább, s minél többször végignéztem az ijesztő képkockákat erről a kopár, világvégi tájról, annál inkább úgy voltam vele: ki kell próbálni! Csak akkor tudhatjuk meg, hogy milyen is valójában.
Holnap minden kiderül!
