Szlovénián át az Isztriára és a Kvarner-öböl szigeteire

Vissza az első szakaszra

Alpok-Adria kerékpártúra, 2. szakasz (5-12. nap)

 

5. nap (2003. július 28. – hétfő) - Elérjük a Tengert!

Planina – Postojna – Razdrto – Podnanos – Vrabce – Storje – Sezana – Trieste – Skofije – Koper- Izola – Portoroz

Táv: 127,95 km

Már reggel iszonyatosan sütött a nap. Felcuccoltunk, majd elhagytuk a „kedvenc poljénkat” (polje=rét), s betekertünk Planinába. A falu után azt az impozáns sziklakaput néztük meg, ahol az Unec folyó „ered”. A helyet egy karsztvíz, az Unec-patak tette nevezetessé, mely Postojnánál bújik Pivka néven föld alá, s a „Postojnska jama”-n keresztülfolyva (barlang), egy impozáns sziklakapu alatt itt lát ismét napvilágot. Hatalmas virágos réten (Planinsko polje) kígyózik és pár kilométerrel később ismét föld alá bújik, hogy aztán ismét felbukkanjon, ám ekkor már Ljubjanicának fogják hívni. Az Unec-folyó Szlovénia egyik legkedveltebb horgászvize. A barlangba csak kb. 50 méterre mentünk be, majd visszatértünk a bicajokhoz, s újabb 3 km kaptató következett, mely után ismét nem volt lejtő. Megérkeztünk a karsztvizeiről és barlangjairól híres Postojna városába. A néhány kilométeren belül lévő Pivka jama, Crna jama és Planinska jama a világ egyik legnagyobb barlangrenszerét alkotja. A legnagyobb barlangban (Postojnska jama) elektromos barlangvasút szállított minket belsőbb területekre (2,5 km). Mi az első járatra váltottunk jegyet, mely pontosan 9-kor indult. A pénztárnál rutinosan odanyomom magyar diákigazolványom, s a nő szó nélkül elfogadja, így mérsékeltebb (1300 tolláros) félárú jeggyel megúszom a látogatást. A Magas hegynél lévő végállomásról 4 különböző nyelvű idegenvezető kalauzolásával haladhattunk tovább egy körtúra erejéig (Orosz-híd – Szép-barlangok – Brilliánsok-útja – Koncertterem – Nagy Dóm). Vámka az angol, én pedig a német nyelvű csoporttal tartottam. A barlangtúra másfél órát vett igénybe. A barlang hőmérséklete +8 fok volt, még pulcsiban is eléggé fáztunk. De hatalmas élmény volt! Jártam már az Aggteleki barlangban is, de itt egy sokkal színvonalasabb és sokrétűbb barlangtúrán vehettünk részt. ¾ 11 óra tájban, mire ismét útnak indultunk már igazi kánikula tombolt. Mivel reggel óta még nem ettünk semmit Mercatoros reggelivel indítottunk, majd az autópályával párhuzamosan egyre jobban közeledtünk a Tenger felé. Egy hatalmas 1400 m magas hegy mellett haladtunk el, majd nem figyelvén a jelzésekre rossz úton haladtunk tovább, ráadásul egy meredek 8 km hosszú lejtőn gurultunk le rossz irányba. Ez hatalmas hiba volt a részemről! Szívtam is érte a fogamat, ráadásul a faluban egy csepp vizet nem találtunk, holott készletünk már a végét járta. Én szerettem volna visszamászni a dombra, de Vámka tanácsára mégis egy mellékúton indultunk el, ami talán még jobban emelkedett, mint az az út amin lejöttünk, de szinte teljesen forgalmatlan volt. Hatalmasat küzdöttünk, hol toltuk a gépeket, hol pedig „halszálkáztunk” (az út teljes szélességét kihasználva kanyarogva haladtunk fel). Vámka jócskán lemaradt, kb. negyed órát vártam rá Vrabce falu előtt. A táj jellege itt már teljesen megváltozott, a nálunk és az Alpokban megszokotthoz képest, a sziklás hegyoldalakat alacsony növésű szúrós növények borították, néhol keménylombú, valamint tűlevelű píneaerdők sorakoztak, bennük egy érdekes madárfajjal, mely erős kereplő hangot hallatott olyat, mintha a kerékpár fékje hibásodott volna meg (ez nagyon „jól” jött a lejtőkön). A faluban találtunk egy nyomóskutat, ahol végre jót ihattunk, majd útbaigazítást kértünk egy helybélitől, aki beinvitált minket házába és még borral is megkínált. Egy erős lejtő után még egy emelkedőre fel kellett küzdenünk magunkat, majd elértük a Sézana városát. Vámka eléggé kitikkadt a melegtől, így ismét üccsit vettünk és pihengettünk. A városka után Vámka az úton egy mobiltelefont talált. Átléptünk Olaszországba. Pár kilométer múlva végre megpillanthattuk az Adriai-tengert. Végre! Már alig vártuk, hogy végre megcsobbanhassunk a hűs habokban. Persze erre még nagyon sokat várhattunk. Először egy hosszú lejtőn legurultunk Triest városába. Forgalmas, zsúfolt, büdös iparváros ez. A főtere viszont nagyon szép, itt volt lehetőségünk először megérinteni a tengert, melyen hatalmas hajók jártak-keltek félelmetes látványt nyújtva nekünk Balatonhoz szokott magyaroknak. Az útjelzésre viszont itt sem ad senki. Kopert csak autópályán jelzik, így rövidesen mi is itt kötünk ki. A túra talán legrosszabb élménye várt ránk: áttoltuk a bicajunkat egy mocskos, büdös autópálya-alagúton (más utat nem találva). Nemsokára – nagy megkönnyebbülésünkre – elhagytuk ezt a helyet és visszatértünk Szlovéniába. Az első boltban kaját vettünk, s ½ 6 tájékán meg is ejtettük – a barlanglátogatás miatt kissé megcsúszott napirendünk miatt – ebédünket. Kopert sem könnyű megtalálni. Itt is vadiúj autópálya épült, s a mellékutak már senkit nem érdekelnek. Szerencsére kaptunk útbaigazítást, így végre ismét elérhettük a tengerpartot. Egy jól kiépített kerékpárúton haladtunk közvetlenül a tenger mellett. Most már csak táborhelyet kell találnunk. Ez sem lesz könnyű feladat. A Szlovénok rövid tengerpartjuk minden adottságát maximálisan kihasználják. Az üdülőfalvak szorosan követik egymást először Izola, majd Piran jön, a parton sétányok, szállók kempingek. Ez nem a mi világunk. Így csak megyünk és megyünk, míg lábunk bírja. Piran után egy óriási meglepetésben van részünk. A kerékpárút elhagyja az egyre jobban kapaszkodó autóutat és a hegy alatt egy 800 m hosszú kerékpárosalagúton (!!!) jutunk át Portorozba. Itt is csak egy kempinget találunk, s mellette egy sétányt, mely szerencsére elhagyatottabb, mint az eddigiek. Sötétedik. Innen már nem megyünk tovább! Megfürdünk a tengerben, majd közvetlenül a parton a köveken telepedünk le. Nem egy ideális helyszín, nagy a mozgolódás, de most már mindegy. Szlovénia utolsó üdülőfalvában vagyunk, a Portorozi-öböl csücskében, szemben, az öböl túloldalán már látszik Horvátország, beljebb, még Szlovéniában sólepárló területek vannak. Mint mondtam maximálisan kihasználják a tengert a szlovénok. A másik irányból viszont villámlás fénye villan a tenger felett. Ez nem jó jel. Nagyon fáradtak vagyunk, hamarosan elalszunk. Az éjszaka közepén viszont utolért minket a vihar! Félig kómásan feldobjuk a sátrunkat. Iszonyat fülledt az idő. Olyan meleg van, hogy bent a sátorban szinte képtelenség aludni. Kint meg zuhog az eső. Nagyon rossz éjszakánk volt!

Estig megtett táv: 644,7 km

 

6. nap (2003. július 29. – kedd)  -  Strandnap az Isztrián

Portoroz – Umag – Novigrad – Porec – Vrsar

Táv: 64,40 km

Reggelre szerencsére elállt a vihar, s a felkelő Nap tiszta fénye egyértelműen jelezte számunkra, hogy ismét hosszú meleg nap vár ránk. Még Portorozban hosszas keresés után találtunk egy Mercatort, megreggeliztünk, majd elindultunk a horvát határ felé. A határátlépés rendben ment, bár eléggé meglepődtünk a horvát határőr enyhén célzatos kérdései hallatán: „Mennyi pénzünk van? Hol fogunk aludni? …” Hová érkeztünk? Azt hittük, hogy a horvátok is az Unióba tartanak velünk együtt! A gyakorlat azonban nem ezt igazolta. Horvátország nagyon drága ország. Ennek ellenére nyoma sincs a civilizációnak. Hangulatos tengerparti városaik szépek ugyan, de kicsit beljebb „kőkunyhókban” laknak, a nálunk megszokott bolthálózatoknak nyoma sincsen, csupán apró szocreál kinézetű „Market” nevű vegyesboltok kínálják portékájukat igen magas árakon. Az éttermek pedig már szinte megfizethetetlenek. Egy dimbes-dombos úton haladtunk távol a tengertől, Umagot csak érintettünk, majd Novigrad következett, ahol szintén nem álltunk meg. Tombolt a hőség! Vámka, aki már korábban is többször panaszkodott a melegre, most végképp elkészült. A forróság, a kevés (és drága) folyadékfelvételi lehetőség megtette hatását. Pedig nincs menekvés, a meleg elől nem lehet elbújni. Kicsit lelkiztünk egy kőkunyhó árnyékában, s elhatároztuk, hogy ma laza napot tartunk. Csupán a túraterv által kijelölt célig tekerünk. Porecen sem álltunk meg. Vrsar következett, a szakaszhatár, itt települtünk meg a kempingben. A délutánt pihenéssel, strandolással, napozással, búvárkodással töltjük. A kaját Vámka kempingfőzőjén készítjük el: Knorr tésztát eszünk a változatosság kedvéért, ezúttal bolognai mártással. Este betekerünk a faluba. Tipikus isztriai falucska ez is, dombra épült, melynek tetején egy jellegzetes tornyú templom áll. Ezenkívül egy várromhoz mentünk még fel ahonnan a szintén gyönyörű kilátás nyílt a tengerre, s az éppen lebukni készülő Napra. Már sötétben értünk vissza a kempingbe. A mai laza nap után kicsit nehezebben szenderültünk álomra. A meleg miatt a sátron kívül aludtam.

Estig megtett táv: 709,2 km

 

7. nap (2003. július 30. – szerda)  -  Hosszú, forró 152 km

Vrsar – Limskij-kanal – Rovinj – Bale – Vojnan – Pula – Medulin – Barban – Rasa-folyó völgye

Táv: 152,40 km

Reggel ½ 9-kor ébredtünk, összepakoltuk. Vámka kifizette a kempinget, s leesett az állunk. Tegnap rutinosan csak egy főt jelentettünk be kis sátorral, de így is 145 kunát (kb. 5800 Ft) fizettünk. Ez már rablás!

Csendben nyomtuk a kilométereket az egyre erősödő hőségben, s nem hagyott nyugodni minket ez a pofátlanság. Egy kis falu boltjából vettünk reggelit, majd egy közeli háznál egy öreg nénitől kértem vizet, s lassan elértük a Lim-csatornát. Ez a vékony fjordszerű nyúlvány hajdanán egy folyó torkolata volt, de elkarsztosodott, s a tölcsértorkolatát, pedig elöntötte a tenger, így alakult ki a 9-10 km hosszan, átlagosan 600 m szélesen kanyargó „Limski Fjord”. Idilli mikroklímája van, a hegy oldalában barlangokkal. Nem sokat időztünk, felkaptattunk a hegyre, majd Rovinj városába gurultunk le. Rovinj az Isztria egyik legszebb és legfestőibb tengerparti városa. Több városhoz hasonlóan szigeten épült, melyet később összekötöttek a szárazfölddel. Központja a félsziget csonkjánál elhelyezkedő Tito-tér, melyet Óratorony, Díszkút és a Szt. Kereszt-kapu díszíti. Feltoltuk a város legmagasabb pontjára a Szt. Eufémia templomhoz a bicajokat, mely Rovinj fő látnivalója. Tornya 63 m magas. Fantasztikus kilátás nyílt innen a városra, s az ezernyi szigettel tagolt mélykék színű tengerre. Lefelé képeslapokat vettem, majd ismét nyeregbe pattantunk. Ismét távol haladtunk a tengertől, csupán a horizont jobb oldalán messze több száz méterrel alattunk virított kéksége. Vojnan városában nem találtunk boltot, így betekertünk Pulára. Itt vett Vámka ebédet.

Pula az Isztria-félsziget „fővárosa”, legnagyobb városa. A félsziget egyik legdélebbi pontján van, a tenger felől apróbb szigetek védelmezik. Főbb nevezetességei: Amfiteátrum: Augustus császár építtetett, 23ezer férőhelyes volt. Ellipszis alakú, hossza 133 m, szélessége 105 m, magassága 33 m. A terepdőlés miatt az amfiteátrum a szárazföld felőli oldalon 2, míg a tenger felőli 3 emeletes. A város legmagasabb pontja a Fellegvár, ahonnan szép kilátás nyílik az egész városra, de a meleg miatt ezt most hanyagoltuk. A hatalmas kikötőbe hajtottunk, s lehetőségeink felől érdeklődtünk. A túratervünk szerint ugyanis 2 lehetőségünk volt a folytatásra. Egyrészt hajóval Losinj szigetére, másrészt a szárazföldön kerülővel át Cres szigetére, majd Losinjra. Mivel hajó legközelebb csak pénteken este indul Losinjra, sorsunk eldőlni látszott. Első gondolatunk az volt, hogy bevetjük magunkat valamelyik kempingbe, de mivel nem találtunk számunkra megfelelőt a továbbindulás mellett döntöttünk. Útjelzlés hiányában Pula legnagyobb üdülőterületére Medulinra tévedtünk, mely az Isztria legdélebbi pontja. Gyűjtöttük rendesen a kilométereket. Nevesincs utakon tekertünk, jelzéssel nem igazán találkoztunk, annál inkább táblákkal, mely mióta a félszigetre értünk szinte minden kilométeren figyelmeztet minket a tűzrakási tilalomra, a szárazságot felmérve teljesen jogosan. A délutánt rendesen meghajtottuk, estére már Barban városában pihentünk meg. Vacsit vettünk, majd megnéztük a Szent-Miklós templomot és a mellette kibontakozó esti mulatság előkészületeit. A város után hosszú szerpentínes lejtő vitt le minket a Rasa-folyó völgyébe. A folyó torkolata 13-14 km hosszú, s 5-600 m széles fjordot vágott ki magának. Ezt a hosszanti zöld rétet jelöltük ki éjszakai szálláshelyünknek. Elég érdekes vidék volt ez, hosszú egyenes utak, és elhagyatott gyárak földje. Elég horrorisztikus látvány volt, így este. Nehezen találtunk egy helyet ahol bele tudtunk mászni a szinte állóvízszerű, igen gyorsan mélyülő és iszapszagú Rasaba. Naplemente után szúnyograj lepte el a völgyet. Gyorsan sátrunkba menekültünk és már ki se jöttünk reggelig.

Estig megtett táv: 861,6 km

 

8. nap (2003. július 31. – csütörtök) - Cres-sziget „megmászása”

Rasa-folyó völgye – Rasa – Labin – Plomin – Brestova – Porozina – Cres – Vrana – Osor

Táv: 105,68 km

½ 8-kor keltünk visszatértünk az országútra és betekertünk a még a völgyben fekvő Rasa városába. Lepusztult undorító iparváros ez. A magyar városok közül talán Ózdra hasonlít, de még a kemény komcsi időkből. Az épületek akárcsak mind a szocializmus időszakában épülhettek. Megdöbbentő volt a látvány! Ez ugye nem üdülőhely! Ez iparváros! Mégpedig a bányászaté! Rasa Horvátország legnagyobb barnakőszénlelőhelye. Állítólag bányái már annyira kiterjedtek, hogy miattuk mentek tönkre a hegyre épülő Labin óvárosának ódon épületei. Mert Horvátországban ugye ahol nem látják a turisták … ott minek. Reggelit vettünk, kajáltunk, majd gyorsan elhagytuk ezt a szellemvárost! Komoly kaptatóval elhagytuk a völgyet, Labin következett, majd ismét egy gyönyörű folyótorkolatot kerültünk meg, Plomin falucskánál alattunk 3-400 méterrel csillogott a tenger. Egy nagy gyár ide is elfért csak, hogy ne legyen tökéletes a panoráma. Még kb. 10 km-t tettünk meg a tenger felett többszáz méterrel kanyargó szerpentines úton, majd egy életveszélyesen meredek úton indultunk lefelé, a brestova-i kompkikötő irányába. Annyira meredek volt a lejtő, hogy ezt már fékeim sem bírták, egyszerűen le kellett szállnom a bicajról, hogy nehogy meginduljak és a sziklákon, vagy a tengerben végezzem. 30 kunába került a komp kerékpárostól, s kb. 20 perc alatt értünk át az Adria második legnagyobb szigetére, a 66 km hosszú és 2-12 km széles Cresre, melyen pontosan 4000 ember él (ebből 2000 Cres városban). A szigetvilág – mint később tapasztalhattuk – nem kezdő bicajosoknak ajánlott. A városok tengerszinten vannak, az út viszont – a meredek hegyoldalak miatt – jobb híján a 4-500 m magas hegyek oldalán és gerincén halad nem kímélve semmilyen járművet.

Mi rögtön egy több mint 12 km-es kemény szerpentines emelkedővel kezdtünk, mely felvitt 600 méterre, a sziget fő gerincére. Még hajóút közben beborult az ég, és az élénk északkeleti szél esőfelhőt sodort felénk. Meg is áztunk rendesen. Kicsit később elhaladtunk a sziget legvékonyabb részén, ahol mindössze 2 km-es a vonulat, s olyan meredek, hogy az út csak a kb. 500 méterrel a tenger felett lévő gerincen tud haladni.. Egy szakaszon, kiérve a gerincre olyan oldalszelet kaptunk, hogy kis híján lesodort minket az útról. A meredek, szinte szakadékszerű kopár sziklás hegyoldalban még egy kiégett autóroncsot is felfedeztünk. Rossz volt belegondolni, hogy ha nem figyelünk, egykönnyen mi is erre a sorsra juthattunk volna. Rövid ideig a sziget északi oldalán haladtunk, majd ismét átlépve a gerincen már messze lent látszott a sziget legnagyobb és egyben névadó városa Cres. A lejtőn fogtuk a gépeket rendesen. Mire leértünk elvonultak az esőfelhők, s mintha mi se történt volna ismét 30 fok köré szaladt fel a hőmérő higanyszála. Cres festőien szép város. Barátságos kikötővel, s egy jó nagy főtérrel, mely harmonikus összhangot képez a tengerből hosszan benyúló mesterségesen kiépített csatornákkal, melyeken hajók ringatóznak. Képeslapokat postáztunk, majd hosszas keresés után ebédet vásároltunk, melyet közvetlenül a tengerparton fogyasztottunk el. A város után folytattuk utunkat, ahogy várható volt természetesen emelkedővel. Ismét vissza kellett másznunk a sziget gerincére, mely újabb 6 km kemény kaptató árán volt lehetséges. A sziget egyébként elég egységes arculatot öltött. Gyér növényzet, fehér sziklák, s alacsony kb. derékig érő fehér kőből rakott kerítések mindenfelé. Találgattuk, vajon mi is lehet az, de a kecskék őrzésén kívül nem sok célját láttuk. A kaptató után nem sokkal megpillanthattuk a „Vransko-jezero”-t. Káprázatos látványt nyújtott. Ez a természeti látványosság egy 5 km hosszú, 1-5 km széles halban igen gazdag édesvizű tó, mélysége 84 m. A tófenék így 68 m-rel a tenger szintje alatt fekszik és föld alatti folyók kötik össze a tengerrel. A tó látja el édesvízzel Crest és Losinjt. Az út a tó szintje felett kb. 3-400 méterrel kanyargott, s táblák is tiltották a tó megközelítését, így csak távolról gyönyörködtünk benne.

A tó után ahogy várható volt ismét lejtett az út, mégpedig nem is akárhogy. Az egyenes sima lejtőn végre elengedhettük a gépeket, így elértem a túra sebességrekordját 65 km/h-t. A lejtő végén már látszott a következő, egyben utolsó cres-i városka Osor látképe, háttérben a 588 méteres Televrina hegycsúccsal, mely a következő sziget Losinj legmagasabb pontja. Osor hangulatos egy városka, szépen kiépített főtérrel, városi múzeummal. A kempingjei viszont nem feleltek meg „ízlésünknek”, így egy kis mellékúton indultunk el, majd kiérve a városból bevetettük magunkat egy elhagyatott telekre. Szúrós bokrok közé állítottuk sátrunkat, én még lesétáltam a tengerpartra fürödni egyet, Vámka pedig addig finom vacsit készített kempingfőzőjén (Knorr Finom Falatok csirkepaprikás szósszal). Nagyon kellett vigyázni a tűzzel, egyrészt mert tilos, másrészt, mert egy szikra és leég az egész sziget, harmadrészt pedig azért, mert estére iszonyat erős szélvihar kerekedett.

Estig megtett táv: 966,2 km

 

9. nap (2003. augusztus 1. – péntek) - A varázslatos Losinj

Osor – Mali Losinj

Táv: 26,6 km

Mivel az elmúlt napokban, szépen – jóval a tervezettnél gyorsabban – haladtunk, a mai napra mindössze egy rövid másfél órás tekerés jutott. Nem is siettük el a dolgot, még Osorban megreggeliztünk, majd – mivel a két sziget közti mindössze 8 méteres igen alacsonyan fekvő híd éppen el volt fordítva – végignéztük a szebbnél szebb vitorlások, luxusjachtok átvonulását a keskeny szoroson. A tábla útmutatása szerint egy nap mindössze kétszer veszik át a vízi járművek a főszerepet, reggel 9-kor és délután 5-kor. Negyed óra múlva már ismét helyén volt a híd, s áttekertük Losinj szigetére (állítólag korábban egy sziget volt a kettő, csak stratégiai okokból kettévágták). Losinj nagyobb idegenforgalommal bír, mint Cres, 31 km hosszú és 0,5-5 km széles. 6000 lakosa van. Itt már szerencsére nem fenn a hegyen, hanem a parton szaladt az út, pár könnyebb emelkedő volt csupán és már meg is érkeztünk a festői Mali Losinj kikötővárosba, mely a sziget központja.

A sziget legnagyobb települése, az Adria nagy fürdőhelyei közé tartozik. Hatalmas fürdőövezete van, összesen 7 fürdésre alkalmas kis öböllel rendelkezik. Hozzá tartozik a nyugatra lévő Cikat nevű üdülőhely, ahol a napos órák száma évente 2400, mely a lehetséges napsütéses időszak 57%-a. Itt a tél is rendkívül enyhe, a tengervíz 12 fok körül van. A városból hajóval lehet kirándulni a 4 km2 nagyságú homokos strandokkal rendelkező Susak szigetére, mely néprajzilag is igen különleges helynek számít. Csodás kis városába érkeztünk, mely a tenger egy mélyen benyúló öblébe épült. A kikötőjében hajók ringatóztak, átmászva a földnyelven a következő öbölnél egy hatalmas üdülőövezetet találtunk. Több nagy kemping, szálloda, apartman kapott itt helyet. Mi kiválasztottuk a legnagyobb kempinget, melynek neve az öböl nevéhez hasonlatosan Cikat volt. Már útközben elhatároztuk, hogy „megbosszuljuk” azt a 145 kunás számlát, amit még Vrsarban lehúztak rólunk, így nem jelentkeztünk be a kempingbe. Kerestünk egy nyugodt elhagyatott részt a fenyvesek között, és letáboroztunk. Alapszabály: ha nem jelentkeztél be, ne sokat legyél a sátradnál, így szinte megfoghatatlan vagy. A délutánt a tengerparton napozással, búvárkodással, fürdéssel töltöttük. Csodás és kagylókban, sünökben gazdag itt a tenger, s messziről látszik a híres Susak szigete, ahová csupán a 90 kunás hajójegy miatt nem tettünk látogatást. Este 6-tól 10-ig a városban sétáltunk. A fő téren, s a vele egybeépült kikötőben hatalmas élet volt. 9 óra körül láttuk a Pulából érkező „Marina” nevű hajó beérkezését. Ezzel jöttünk volna, ha nem kellett volna 2 napig várnunk rá. A fő téren is a tetőfokára hágott a hangulat, még majorettáncosok is felléptek. A levegő pedig még késő este is közel van a 25 fokhoz. Visszasétáltunk a kempingbe, s ½ 11-kor térünk nyugovóra.

Estig megtett táv: 992,3 km

*****

10. nap (2003. augusztus 2. – szombat) - A legdélibb pont

Pihenőnap: Mali Losinj – Veli Losinj és vissza

Táv: 17,75 km

Ezt a napot a jól megérdemelt pihenésre szántuk. Az ébresztőt sem hamarkodtuk el, bár 8 óra után, már szinte „kisütött” minket a Nap a sátorból. Cuccok nélkül tekertünk be Mali Losinjba, megreggeliztünk, majd szép nyugodt tempóban áttekertünk túránk legdélebbi pontjára, a sziget másik, szintén nagyon hangulatos kisvárosába, a mindössze 900 fő állandó lakosú Veli Losinjba.

Veli Malival ellentétben a sziget keleti tengerpartjának igen mélyen benyúló öblében helyezkedik el. Épületei parkjai hangulatosak és szépek. Itt már nem igazán az idegenforgalom dominál, nyugodtabb és meghittebb hely, mint Mali társa. A csodálatos fekvésű székesegyházát tekintettük meg, majd hűsöltünk egy kicsit az árnyékba. Dél körül indultunk vissza a szerpentines, kanyargós de ugyanakkor elragadóan szép úton a kempingünkbe. Ebédeltünk, majd ismét a strandolásé lett a főszerep. Este szombat lévén beültünk egy horvát nyelvű szentmisére, majd egy jó kis tonhalas pizzára. A városban érdekes módon már nincs akkora „felhajtás” mint tegnap este, de a turistákból azért nincs hiány. 10-re érünk vissza a kempingbe. Kihasználjuk a kemping adta lehetőségeket: mosdás, zuhanyzás, tisztálkodás, majd nyugovóra térünk. Mindketten nagyon megszerettük ezt a helyet az elmúlt két nap során a szívünkhöz nőtt ez a hangulatos kis sziget.

Estig megtett táv: 1010,1 km

 

11. nap (2003. augusztus 3. – vasárnap) - A kimondhatatlan nevű sziget

Mali Losinj – Osor – Cres – Merag – Valabiska – Vrh – Krk

Táv: 91,5 km

Reggel 7-kor keltünk, még a kempingben vásároltunk és ettünk reggelit, majd búcsút intettünk ennek a csodálatos üdülőhelynek és (fizetés nélkül) elhagytuk a kempinget. Az enyhe szembeszél ellenére jól haladtunk, hamar elértük Osort, s mivel pont a 9 órás „zár” után érkeztünk a várakozó kocsisor után szép lassan átaraszoltunk Cres szigetére. Rövid pihenő és vízfelvétel után indultunk tovább. Cres-en az ivóvízzel nem volt gondunk, minden útkereszteződésben volt egy artézi kút. Felkaptattunk a sziget gerincére, majd a Vrana-i tó után hosszan gurultunk a szerpentineken, míg újra elértük a tengerszinten lévő Cres városát. A hely ismerős volt, s mivel már lassan delet ütött az óra bevásároltunk, s majd ebédeltünk. Ma is kánikulai meleg volt. Rövid szieszta után nekiveselkedtünk az – értelemszerűen következő – emelkedőnek. Keresztbe kellett átszelnünk a szigetet, hogy elérkezzünk Merag-ig, ahonnan komp indul Krk szigetére. Nem úsztuk meg könnyen a menetet, kb. 7-8 km-t kapaszkodtunk, s mikor már azt hittük, hogy túlvagyunk az egészen (a sziget túloldalán), várt ránk még egy erős kaptató. Aztán pedig szerpentines lejtő olyan meredeken, hogy már majdnem begörcsölt a kezem, úgy húztam a féket, hogy bele ne guruljak a tengerbe.. Erő- ideg- és fékpróbáló utak vannak errefelé! A kompon spóroltam egy keveset, csak személyjegyet vettem, s mivel épp indult a hajó, a révész nem nézte meg a dokumentumot, csak elszabta, így baráti áron (13 kuna) megúsztam az utazást (30 kuna helyett). Krk szigete már nem olyan dombos, mint Cres volt, de a kikötőből elindulva itt is emelkedővel kezdtünk, de ez „csak” 2-3 km-ig tartott. Majd viszonylag egyenletesen haladtunk, Vrh, majd Krk következett. Útközben azzal szórakoztunk, hogy ezeket a számunkra fölöttéb furcsa helységneveket ismételgettük. Iszonyatos meleg nap a mai, talán a legmelegebb az eddigi utunk során. 37 fokot mutat a hőmérő. Krk-ben pihentünk egyet az árnyékban, majd csináltunk egy rövid városnézést. Szép hely, de közel sem olyan hangulatos, mint Losinj volt. Ilyen melegben nincs értelme továbbmenni. A hátsó kapun benéztünk a kempingbe. Tömve volt, alig találtunk sátorhelyet. Délután még fürödtünk a tengerben, mely sokkal piszkosabb volt, mint Losinjban, vagy akár az Isztrián. Szinte sajnáltuk azokat, akik ide jöttek nyaralni. Pedig voltak jópáran, köztük rengeteg magyar turista. Mivel főzési lehetőségünk nem volt hideget vacsiztunk a kikötőben (nagyon fincsi kenyeret kaptunk), majd sétálgattunk egyet az estére már életre kelt városkában. Sötétben értünk vissza a kempingbe. Zuhanyoztunk, majd nyugovóra tértünk.

Estig megtett táv: 1101,6 km

 

12. nap (2003. augusztus 4. – hétfő) - A legmagasabb pont - tengerszintről

Krk – Omisalj – Kraljevica – Rijeka – Opatija – Ucka-hágó – Vojak (1400 m ) – Ucka-hágó

Táv: 102,64 km

Reggel 7-kor keltünk. A levegő abszolút nem hűlt le az éjjel, 25-26 fok lehetett a hőmérséklet. Természetesen hálózsák nélkül aludtunk. Gyorsan szedtük a sátorfánkat, ezt a helyet is sikerült olcsón megúsznunk. Még Krk-ben találtunk egy jó kis szupermarketot, ott reggeliztünk. A Krk szigeten végigmenő főúton haladtunk, tehát elég nagy volt a forgalom. Omisaljba tettünk egy rövid kitérőt, ahol egy 82 m magas függőleges sziklafalról csodálhattuk meg a Rijeka-i öblöt, háttérben az Ucka-heggyel, az Isztria legmagasabb vonulatával. A város után átkeltünk az impozáns, másfél kilométer hosszú hídon és ezzel elhagytuk a szigetvilágot és elértük a szárazföldet. Rijekaig a forgalmas tenger melletti sziklafalba vájt autóúton haladtunk, a turisták ezrein kívül kamionok, böhöm járgányok zúgtak el mellettünk, tönkretéve a tengerparti táj varázslatos hangulatát. Bakar előtt kegyetlenül emelkedni kezdett az út, így a várost csak „felülnézetből” láthattuk, majd levágva egy félszigetet begurultunk a 186 ezer fős lélekszámú Rijeka kikötővárosba, mely Horvátország 3. legnagyobb városa. Rögtön Triest-tel vontunk párhuzamot, ez a forgalmas, büdös kikötőváros nagyon hasonlított olasz társára. A zsúfolt belváros egy része le volt kerítve sétálóutcának, ez egy fokkal hangulatosabb volt, de nagyon szocreál beütésű. Rövid pihenő után elhagytuk a várost, s hamarosan megérkeztünk a környék leghíresebb üdülőhelyére Opatijába. Az Opatijai Riviéra a partszakaszon 5 egybeépült települést fémjelez, 12 km hosszúságban, tengerparti sétánnyal. Jól kiépített üdülőkörzet, minden elképzelhető szolgáltatás megtalálható errefelé. Eredetileg ide terveztük a mai szakaszunkat. Be is vásároltunk vacsira (végre találtunk egy normális Billa áruházat, mely messzemenően jobb és olcsóbb mint az átlag horvát „Market”-ok). Opatija tényleg gyönyörű, de sajnos nem jó éjszakai szálláshely két kóborló „VADidegen” számára. Mindenütt rendezett villák, csodás parkok, s betonnal kiépített fürdőhelyek sorakoztak. Ezt látva merész döntésre szántuk el magunkat. Még fürödtünk egyet a tengerben, s elhatároztuk, hogy még ma megmásszuk túránk második „első kategóriás” emelkedőjét az Ucka hegyláncát. Délután 4 órakor, természetesen a még ilyenkor tomboló kánikulában indultunk útnak. A szigetek szerpentinjein megerősödött lábaink csak úgy falták a kilométereket, ugyanakkor dőlt rólunk a víz a hőségtől. Hamarosan elértük az 519 méterrel a tengerszint felett fekvő Verpinac falucskát, s mivel a főút egy hosszú alagúton bújik át a hegy alatt, forgalmatlan utacskán kapaszkodtunk tovább a hágó felé. Csak egy kilométert toltuk a gépeket, egy 14%-os szakaszon, s két órán belül elértük a 995 méteren lévő hágót. Egy kiépített forráson kívül néhány elhagyatott épületet találtunk csak, melyek valószínűleg vendéglők lehettek még abban az időben mikor nem volt alagút, és egy nagyon szép fehér kőkeresztet háttérben a majdnem 1 km-rel alattunk fekvő tengerrel. Azonban nem elégedtünk meg ennyivel! Most éreztük igazán milyen jó erőben is vagyunk, s hogy mennyire megedződtünk az elmúlt napok kemény szerpentinjein. Tovább kapaszkodtunk, elhagytuk a főutat, s egy vékony egysávos úton kapaszkodtunk tovább. Néha „halszálkázva” néha egészen lépésben haladva küzdöttem, Vámka lassan elmaradt mögöttem. Nemsokára végre megpillantottam a TV-tornyot, mely a hegy legmagasabb pontján, az 1400 m magas Vojak csúcson állt. Még pár hajtűkanyar és néhány végtelennek tűnő egyenes, és fent voltam. Az utolsó métereket tolva tettem meg, majd a TV-torony kerítéssel elhatárolt területe mellett egy köves úton toltam tovább a gépet, mígnem megpillantottam a kilátót. Szinte fel sem fogtam mekkora teljesítményt vittünk véghez. Nem emlékszem ilyenre, pedig már jó néhány éve nyomom a pedált. Pontosan két óra és ötven perc kellett ahhoz, hogy az Adriai-tengerből kimászva rekkenő hőségben feltekerjek az 1400 méterrel a tenger szintje felett lévő Vojak hegycsúcsra. Vámka negyed órával utánam érkezett. Fáradtnak tűnt, de becsületesen tolta gépét. A kilátóból a párás levegő ellenére csodás panoráma tárult elénk. Egyik irányba az Isztria belső területeinek dombos vidéke terült elénk, a másikba pedig a Kvarner-öböl szigetvilága. Szinte végig tudtuk kísérni az elmúlt 5 nap útvonalát a tájon, mióta átkeltünk Cres szigetére. Innen fentről Cres 600 méteres csúcsai alacsonynak tűntek, de mi már tudtuk, hogy nem azok. A Televrina is kitűnt a homályból, s homályosan kivehető volt Losinj-sziget körvonala is. A Krk-sziget laposabb vidéke sokkal tisztábban látszott az omisalj-i fehér sziklafallal, ahnnan délelőtt még „farkasszemet” néztünk mostani önmagunkkal, és az impozáns Krk-híddal, ahol kerékpárosoknak – az autókkal ellentétben nem kell hídpénzt fizetniük. Rijeka és Opatija házai apró pontokként virítottak előttünk. Kb. fél órát maradtunk fenn a csúcson, majd visszagurultunk az Ucka-hágóig. Elindultunk az egyik jelzett turistaúton, majd letérve kb. 300 méterre a civilizációtól egy elhagyatott csapáson állítottuk fel sátrunkat a hegyoldalban. Bár a tűzgyújtási tilalom itt is érvényes, kihasználtuk az erdő adottságait, s ezáltal főtt kaját ehettünk: Krnorr tésztát bolognai mártással. Visszasétáltunk a forráshoz mosakodni, majd nyugovóra tértünk. Az erdő népes vadvilágának köszönhetően „zajos” éjszakánk volt.

Estig megtett táv: 1204,7 km

Tovább a 3. szakaszra (Hazaút)

Két keréken a Nagyvilágban

A honlapot szerkeszti és a túrabeszámolókat írta: Puskás Zoltán (pusizoli).
A nagyvilagban.hu a következő, korábban az alábbi címeken elérhető weboldalat tartalmát egyesíti:

  • pusizoli.extra.hu
  • pusizoli.weboldala.net
  • pusizoli.notabringa.hu
  • usa.notabringa.hu

Az oldal tartalmi elemei - a forrás-megjelölés és szerzővel való egyeztetés után - szabadon felhasználhatóak.

Köszönjük látogatásod!

Közösségi oldalunk

Keresés

Free Joomla! templates by AgeThemes