bmenu1     fb1    insta1  

Nyugat-Balkán Kerékpártúra 2017

2017 nyarára ismét meleg, mediterrán túrát terveztünk. Célunk a Jón-tenger 4 görög szigetének, Zakintosznak, Kefalóniának, Ithakának és Lefkadanak a megismerése. Ezután Albániát átszelve jutottunk el Macedóniába, melynek a legmagasabb pontjára is feltúráztunk.

Greece albania Macedonia kosovo3 Yugoslavia

A Jón-tenger szigetvilágától Albánián át Macedóniáig

Hegyek - hegyek - hegyek

 

Amit a túratervről tudni érdemes

albaniaJón-tengeri szigetvilág. Görögország egy – kicsit elfeledett – szépsége. Bár Zákintosz és Korfu neve ismerősként cseng minden nyaralni vágyó ember fülében, Kefalónia és Lefkada nevét sokak számára ismeretlenség fedi. Teljesen jogtalanul.

Túránk első fele szigetről szigetre haladván tárja elénk mind a négy sziget szépségeit: bájos üdülőfalvait, homokos strandjait, sziklás és nehezen megközelíthető partvidékeit. A terep embert próbáló lesz. A szigetek apró útjai meredek vonulatok íveit követve kanyargóznak a nem egyszer többszáz méter meredek, sziklás partok fölött, csak ritkán térnek le a türkizkék tenger partjára. Kefalónián megmásszuk az 1628 méter magas Ainos-hegyet, ez egyúttal túránk kerékpárral megtett legmagasabb pontja. Egy nap erejéig útba ejtjük Ithakát, Odüsszeusz szigetét, majd a parttal csaknem összenőtt Lefkada dombos, nyugati partvidékén érjük el a szárazföldet.

Görögország északnyugati partvidéke a horvát Adriához hasonlatos látványt kínál sziklás strandjaival, s néhol többszáz méterrel a tenger szintje felett kanyargó útjaival.

Túránk második felében érjük el Albániát. Sokáig Európa egyik legzártabb országa volt, ezért sokakban a mai napig negatív sztereotípiák sokasága rémlik fel említésekor, ám a valóság már teljesen más. Biztos változás lesz Görögország után ide megérkezni, de tájképileg nagyon hasonló lesz az a 160 kilométeres szakasz, melyet a tengerpartján, az „Albán Riviérán” tekerünk végig. Áthaladván az ország közepén elterülő alföldön megismerkedünk az ország igazi arcával. Turisták által soha nem látott, eldugott kis utakon, falvakon vezet utunk a fővárosba. Innen az ország hegyvidéki arcából kapunk ízelítőt, ahogy ezer méter feletti hágón és magashegyi utakon átszeljük az országot.

Macedónia déli része szintúgy a hegyekről szól. Nem véletlen, hiszen itt magasodik az ország és Albánia közös legmagasabb pontja, a 2764 méteres Korab és a körülötte elterülő nemzeti park. Ha már idáig eltekertünk, illendő megmásznunk.

A hegyeknek azonban még nincs vége: ha kedves határőr barátaink úgy gondolják, akkor Európa legfiatalabb köztársaságát: Koszovót is meglátogatnánk.


Indulás: 2017.07.06

Érkezés: 2017.07.21

Időtartam: 16 nap

Teljesített táv: 1393 km


Útvonal

Greece Zákintosz-sziget – Kefalónia-sziget – Ithaka-sziget – Lefkada-sziget
Preveza – Igoumentista – Sagada
albania Xarrë – Saranda – Himarë – Llogara-hágó – Vlorë – Lushnja – Tirana – Krujë – Bulqizë - Malqelarrë
Macedonia Debar – Boletin – Pobeda menedékház (Korab) - Gostivar  Tetovo
kosovo3 Kacanik - Viti - Gjilan
Yugoslavia Presevo - Miratovac
Macedonia Kumanovo - Lipkovo - SZKOPJE

Résztvevők:


FÉNYKÉPALBUM


 

A túra időterve

Nap Dátum Szakasz Kilométer Megj.
1. 2017.07.06 csütörtök Zákintosz 99 km de. repülünk
2. 2017.07.07 péntek
3. 2017.07.08 szombat Kefalónia - Ithaka 186 km
4. 2017.07.09 vasárnap
5. 2017.07.10 hétfő
6. 2017.07.11 kedd Lefkada és a görög szárazföld 210 km
7. 2017.07.12 szerda
8. 2017.07.13 csütörtök Albán tengerpart és Tirana 298 km
9. 2017.07.14 péntek
10. 2017.07.15 szombat
11. 2017.07.16 vasárnap Albán hegyvidék 203 km
12. 2017.07.17 hétfő
13. 2017.07.18 kedd Korab-mászás 0 km gyalogtúra
14. 2017.07.19 szerda Macedónia - Koszovó 208 km
15. 2017.07.20 csütörtök
16. 2017.07.21 péntek Hazaút 30 km

Útvonal

nyugatbalkan terkep


Túradokumentáció


 

Két keréken a Nagyvilágban

A honlapot szerkeszti és a túrabeszámolókat írta: Puskás Zoltán (pusizoli).
A nagyvilagban.hu a következő, korábban az alábbi címeken elérhető weboldalat tartalmát egyesíti:

  • pusizoli.extra.hu
  • pusizoli.weboldala.net
  • pusizoli.notabringa.hu
  • usa.notabringa.hu

Az oldal tartalmi elemei - a forrás-megjelölés és szerzővel való egyeztetés után - szabadon felhasználhatóak.

Köszönjük látogatásod!

Közösségi oldalunk

© 2018 Két keréken a Nagyvilágban

Keresés

logo1

Tovább a hegymászós oldalra

Hegyi logo2

Free Joomla! templates by AgeThemes

This website uses cookies

A webhely cookie-k segítségével elemzi a forgalmat. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát.
Statisztikák készítése céljából a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet.