bmenu1     fb1    insta1  

Vasvár beindul - irány az Őrség

Április 24-én, húsvétvasárnap a teljes vasvári kontingens és Puskás Zoli részvételével túrázni indultunk az Őrségi Nemzeti Parkba.

A vasvári csapat városukból, Zoli pedig Szombathelyről indult, s Katafán egyesítették az erőiket. Csodaszép néptelen utakon haladtak az erdős-mezős vidéken Őriszentpéter irányába. Igazi tavaszi idő volt 24-25 fokkal, enyhe széllel. Az Őrség központjában ebédeltek, fagyiztak, majd a Vadása-tavat vették célba, ahol Tomi és Pusi meg is fürdött a kissé hűvös vízben. Dombos terepen folytatták útjukat Szőce irányába. A szinte forgalmatlan helyi utakon sokat tudtak beszélgetni egymással. Gersekarátnál már kezdett fáradni a csapat, de a rövid pihenő és egy kis keksz új erőt adott, így komoly sprinttel érték el Vasvárt. Itt elbúcsúztak egymástól, s Zoli még Szombathelyig folytatta útját. A túra hossza 105 km-volt, Pusi a szombathelyi indulással és hazakerekezéssel összesen 152 km-t tett meg a mai napon.

Két keréken a Nagyvilágban

A honlapot szerkeszti és a túrabeszámolókat írta: Puskás Zoltán (pusizoli).
A nagyvilagban.hu a következő, korábban az alábbi címeken elérhető weboldalat tartalmát egyesíti:

  • pusizoli.extra.hu
  • pusizoli.weboldala.net
  • pusizoli.notabringa.hu
  • usa.notabringa.hu

Az oldal tartalmi elemei - a forrás-megjelölés és szerzővel való egyeztetés után - szabadon felhasználhatóak.

Köszönjük látogatásod!

Közösségi oldalunk

© 2018 Két keréken a Nagyvilágban

Keresés

logo1

Tovább a hegymászós oldalra

Hegyi logo2

Free Joomla! templates by AgeThemes

This website uses cookies

A webhely cookie-k segítségével elemzi a forgalmat. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát.
Statisztikák készítése céljából a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet.