bmenu1     fb1    insta1  

2011. július 17.

A mai nap már síkabb, nyugodtabb tengerparti szakasznak nézünk elébe.

Elhaladunk Paestum romvárosa mellett:

Paestum (10 m)

Paestum az UNESCO Világörökség részeként elismert romváros. A hely Capaccio községhez tartozik.

A város jólétéről a Kr. e. 5. és 6. századi nagy templomok tanúskodnak, amelyek romjai a mai napig láthatóak.

Paestum a görög és római időkből jelentős emlékművekkel szolgál. Különös jelentőséggel bír a három dór stílusú templom, amelyek a dór stílus építészeti korszakban mintaértékűnek számítanak.

Az ősi bazilika (Kr.e. 450-ben), amely Hérának volt szentelve, az egyik legnagyobb görög kőtemplom volt a maga idejében. Athéné temploma (Kr. e. 500-ban) jelentősen kisebb, de formában kiemelkedőbb. A Poszeidón templom (Kr. e. 450-ben), úgyszintén Hérának szentelt, az akkoriban felemelt olimpiai Zeusz-templom építészeti formáját idézi.

Továbbá egy kisebb amfiteátrum, a polgárok gyülekezőhelye, a fórum, és a római idő számos nyilvános épülete érdemel említést. Ugyancsak jó állapotban van a 4,75 km hosszúságú városfal, amely lukániai és római építészeti korszakokra tesz tanúbizonyságot. A négy városkapu római korú.

 

A partvidék időjárása:

Click for Agropoli, Olaszország Forecast

Két keréken a Nagyvilágban

A honlapot szerkeszti és a túrabeszámolókat írta: Puskás Zoltán (pusizoli).
A nagyvilagban.hu a következő, korábban az alábbi címeken elérhető weboldalat tartalmát egyesíti:

  • pusizoli.extra.hu
  • pusizoli.weboldala.net
  • pusizoli.notabringa.hu
  • usa.notabringa.hu

Az oldal tartalmi elemei - a forrás-megjelölés és szerzővel való egyeztetés után - szabadon felhasználhatóak.

Köszönjük látogatásod!

Közösségi oldalunk

© 2018 Két keréken a Nagyvilágban

Keresés

logo1

Tovább a hegymászós oldalra

Hegyi logo2

Free Joomla! templates by AgeThemes

This website uses cookies

A webhely cookie-k segítségével elemzi a forgalmat. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát.
Statisztikák készítése céljából a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet.