bmenu1     fb1    insta1  

Horvátország 2018 tavaszán

2018 márciusában négyfős csapattal indultunk Horvátországba egy koratavaszi túrára. Célunk a Paklenica Nemzeti Park, illetve Dugi otok szigetén a Telascica Nemzeti Park voltak. Szuper túrák voltak!

horvát

 Gyalogtúrák a Paklenica és a Telascica Nemzeti Parkokban

 Nem bírtuk kivárni, amíg itthonra is megérkezik a tavasz, így megpróbálkoztunk kicsit délebbre. Azt viszont nem sejtettük, hogy a Paklenica felsőbb régiói még téli álmukat alusszák. Meglepő volt, hogy a Mala Paklencia parkolójában egyetlen járgány sem parkolt. Ekkor még nem tudhattuk, hogy a szurdok az olvadás miatt még nem járható száraz lábbal. Sebaj, a necces részeken a bakancsunkat a nyakunkba akasztottuk, így szerintem idén elsőként feljutottunk a szurdokon. 800 méteren már a hó nehezítette a haladást. Sikeresen elértük az Ivine Vodice kis bivakját 1180 méteren, befűtöttünk a kályhába és jót aludtunk. Másnap a Mala Paklencia felé tértünk vissza a bejárathoz (legalább a belépődíjat így megúsztuk.

Harmadik napra megérkezett az eső, de a Dugi otora így is áthajóztunk. Saliból indult a túra, bőrig ázva érkeztünk meg a nemzeti parkba. Megnéztünk a Mir tavat, s - mivel közben a Nap is kisütött - megcsodálhattuk a tengeri naplementét a sziget sziklás déli ormairól. Csak megérte átjönni!


 

 Négy napos hátizsákos gyalogtúra Horvátországban

  • Túra időpontja: 2018. március 15-18.
  • Túratáv: 48 km
  • Meghódított hegycsúcs: -
  • Résztvevők: Bodó Aliz, Nagy Dóri, Szili Betti, Puskás Zoltán

 FÉNYKÉPALBUM


 

 Program

0. nap - Utazás Horvátországba, érkezés a késő éjszakai órákban

1. nap - Gyalogtúra a Mala Paklenica völgyében

http://www.wandermap.net/hu/route/3555307-paklenica-1-nap/

2. nap - Gyalogtúra a Paklenica Nemzeti Parkban

http://www.wandermap.net/hu/route/3555309-paklenica-2-nap/#/z13/44.2839223,15.502224/terrain

3-4. nap Dugi otok gyalogtúra

http://www.wandermap.net/hu/route/3555310-dugi-otok-gyalogtura/


Útkeresés a Mala Paklencia völgy "turistaútján"

Esti fények a Telascica téli partvidékén

Két keréken a Nagyvilágban

A honlapot szerkeszti és a túrabeszámolókat írta: Puskás Zoltán (pusizoli).
A nagyvilagban.hu a következő, korábban az alábbi címeken elérhető weboldalat tartalmát egyesíti:

  • pusizoli.extra.hu
  • pusizoli.weboldala.net
  • pusizoli.notabringa.hu
  • usa.notabringa.hu

Az oldal tartalmi elemei - a forrás-megjelölés és szerzővel való egyeztetés után - szabadon felhasználhatóak.

Köszönjük látogatásod!

Közösségi oldalunk

© 2021 Hegyi túrák a Nagyvilágban

Keresés

Hegyi logo2

Tovább a bringás oldalra

logo1

Free Joomla! templates by AgeThemes

This website uses cookies

A webhely cookie-k segítségével elemzi a forgalmat. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát.
Statisztikák készítése céljából a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet.