Terepfutás

Amikor úgy 4-5 évvel ezelőtt megismerkedtem A KÖR-rel, ezzel az instant terepfutó kihívással még úgy gondoltam, hogy ez már bőven az a szint, amit a hozzám hasonló egyszerű földi halandók nem tudnak megugrani. Ekkor még egy 30 kilométeres, 1000 szintes terepkör is komoly kihívást jelentett. Szerencsés (vagy szerencsétlen) véletlenek egész sora kellett hozzá, hogy klasszikus (fél)maratonistából igazi terepultrás legyen belőlem. Kezdve az éjszakába nyúló téli havas Börzsöny-átkelésektől az első 75 kilométeres Nagy-Szénás körömön át  a Vadlán, majd a Vipava 100+ kilométeres teljesítéség. Ám mindig is tudtam, hogy a KÖR teljesen más, a fenti teljesítményekhez nem mérhető. Tavasszal mikor arra vállalkoztam, hogy 40-45 kilométeres szakaszokban befussam a pályát, minden edzésről úgy jöttem haza, mint akit agyonvertek. De szép lassan kezdtek kitisztulni a részletek, helyére kerültek az utolsó mozaikdarabkák, s úgy éreztem, hogy igen, lassan eljön az az idő amikor már eséllyel állhatok oda a királyréti rajthoz. 2024. november 8-án délután öt órakor aztán kezdetét vette a 30 órás őrület.

Bővebben: A KÖR

Bár 2017-ben két társammal már megmásztam a Mont Blanc csúcsát, akkor - a közelgő rosszidő miatt - az első szakaszt 2400 méterig fogaskerekűvel tettük meg. Az utóbbi években arra törekedtem, hogy a négyezres csúcsokat tisztán, a hegy lábától a csúcsig tisztán, saját erőből, mindenféle külső motorikus, elektromos segédeszköz nélkül hódítsam meg. Így az Alpok legmagasabb csúcsa továbbra is kilógott a sorból. Tavalyi matterhornos kötéltársammal, Sárosi Kristóffal terveztük a mászást, ám - betegsége miatt - végül szólóban indultam útnak.

Bővebben: Mont Blanc és Paradiso 2024

Már régóta szerettem volna kipróbálni ezt a műfajt, mely egyesíti az általam oly szeretett magashegyi túrázást, a mostanában sokat gyakorolt terepfutással. Az október 23-i hosszú hétvégére vagy a Magas-Tátrába, vagy az Osztrák-Alpokba szerettem volna kijutni, de mindkét helyre esőt írtak, így aztán gondoltam egy nagyot, s egy hirtelen ötlettől vezérelve kivonatoztam a régen látott Déli-Kárpátokba, hogy Románia talán leghíresebb, már-már legendás gerincútját, a Fogarasi-havasok tetején futó piros színnel jelzett útvonalat a Vöröstornyi-szorostól egészen a Moldován-csúcsig végigfussam. Mindössze 36 óra állt a rendelkezésemre a nagyjából 72 kilométeresre tervezett, majdnem 6000 méter pozitív szintemelkedést tartalmazó, s 34 kilométer hosszan végig 2000 méteres magasság felett haladó útvonal teljesítéséhez.

Bővebben: Terepfutó cipőben a Fogarasi-havasok gerincén

Negyvennegyedik születésnapom alkalmából barátaim különleges ajándékkal kedveskedtek nekem. Kaptam egy nevezést egy igazi klasszikus terepultra, az Ultra Trail Vipava Valley 107 km-es távjára 2023. május 6-ára. Tudom, hogy abszolút a jószándék vezérelte őket, s nagyon örültem a lehetőségnek, de már ekkor tudtam, hogy kőkemény lesz felkészülni és teljesíteni ezt a nem mindennapi, több mint 4500 méter pozitív szintemelkedéssel járó, javarészt sziklás, nehezen futható szakaszokat tartalmazó kihívást. Hosszú felkészülés után május 5-én este végre megérkeztünk a helyszínre, s pár óra múlva már el is rajtoltam, hogy az éjszakát és a másnapot végigfutva egy új emberként térhessek vissza.

Bővebben: Ultra Vipava Valley Centurion - terepfutóverseny

2022 márciusában a Triglav-mászás után az Adriai-tenger irányába folytattuk az utunkat. Maradt még 3 nap a hosszú hétvégéből, így úgy terveztük leruccanunk egészen Lošinj szigetéig, megmásszuk legmagasabb csúcsát, a Televrinát, majd pedig két napra hátizsákkal a hátunkon barangolunk Tramuntánában, Cres vadregényes északi vidékein.

Bővebben: Lošinj - Cres 2022 tavaszán

„Ez is csak egy verseny” – próbálom nyugtatni magamat. Rajtszám feltűzve, futócipő duplára kötve, mellbimbó leragasztva, fejpánt a helyén. Hányszor csináltam már az elmúlt években! De most mégis minden más. Koromfekete sötétség borul a kis zalai falucska, Cserszegtomaj fölé ezen a csípős őszi hajnalon. Rajtam kívül csak a 350 induló, s a szervezők zavarják meg azt a világvégi nyugalmat, ami a helyből árad, fáklyák, kavargó fejlámpák. S mikor beállunk a rajtba, akkor tudatosul igazán, ez most nem is verseny lesz igazán, sokkal inkább egy hosszú utazás. 108 kilométer dombra fel, dombról le a Keszthelyi-hegységben, ám sokkal inkább itt belül, önmagammal összezárva.

Nem vagyok tapasztalt ultrafutó, szoknom kell még a távot, a magányt, a gyűrődést. Mindazt, ami ezzel jár. Suhanunk a néma erdőben a fejlámpák fényében, melegednek a lábak, könnyű a tempó. Senki sem szuszog körülöttem, mintha sétálnánk, de tudjuk délutánra már álom lesz ez az iram szinte mindannyiunk számára. Most még minden egyben van, minden kerek, csak arra kell vigyázni nehogy sérülés legyen a sötét erdei úton, de vigyázunk magunkra, vigyázunk egymásra. Csak így tovább…

Bővebben: Vadlán Ultra Terep 108 - beszámoló

Tinédzser koromban szenvedés volt a futás. Szúrt az oldalam, hányinger kerülgetett, s alig vártam már, hogy vége legyen. De valami mégis hajtott tovább. Talán a tudat, hogy egyszer majd jobb lesz.

Voltam vagy 16 mikor kezdett letisztulni ez az egész. Lett értelme nekimenni a szokásos négy kilométeres „nagykörömnek” és magamra verni még néhány másodpercet. Vagy legalábbis megpróbálni. Jó érzés volt minden egyes rekorddöntés, de hatalmas kudarc, ha nem ment aznap a futás. Márpedig azért zömmel az utóbbi volt jellemző. Nem azért futottam, mert annyira jól esett, inkább azért mert kihívás volt legyőzni önmagam.

21 éves koromban a helyi Vas Népe újságban megláttam egy hirdetést: „Hétvégén rendezik a Budapest Félmaratont”. Soha nem hallottam róla, s addig csak maximum 14 km-es helyi kis versenyeken indultam, de nagyon jól hangzott. Másnap már a vonaton ültem, s harmadik nap ott álltam első félmaratonom rajtjánál. Nem volt terv, taktika. Nem volt semmi, csak futottam a tömeggel. 1 óra 30 perc. Fantasztikus időnek számított felkészülés nélkül. Valami bekattant. Te erre születtél!

Bővebben: Az első kilométerektől az ultrafutásig