2023 nyarán Tirol és Dél-Tirol tartományokba látogattunk el, hogy a Stubai-Alpok magashegyi világában kalandozzunk. Idén sajna nagyon lecsökkent a rendelkezésre álló időkeret, így igyekeztünk a röpke négy napból a legtöbbet kihozni. Három izgalmas klettersteig és egy csodálatos magashegyi túra gleccserrel és három háromezres csúccsal azért belefért a programunkba. S a szokásos jó időt is sikerült kifognunk.
![]() |
![]() |
Stubai-Alpok 2023
magashegyi túrák és via ferrata
Idén 9 főre duzzadt csapatunk, így két autóval vágtunk neki a rövidnek, de mozgalmasnak ígérkező 4 napos mászótúránknak. Az előzetes tervben 3 klettersteig és egy "hochtour"=magashegyi túra szerepelt fent alvással. A mozgalmasnak ígérkező progam során 2 kétezres és 3 háromezres csúcs várt ránk. S mindezt hogyan lehet 4 napba belesüríteni? Mindjárt kiderül...
a részletes, nagyítható térképért kattints a képre
1. nap (augusztus 12.)
Hosszú, éjszakába nyúló autózás után másnap kicsit fájt a fél hatos kelés a rögtönzött alaptáborunkban, de délutánra esőt mondtak, így minél hamarabb meg kellett kezdeni a mászást. Jó tempóban gyalogoltunk fel a völgyből az Innsbrucker Hütte irányába, ahonnan rövid pihenő fután folytattuk utunkat Kalkwand csúcs irányába.
Ekkor már elkezdett felhősödni, s a nap java még előttünk volt az Ilmspitze nem túl nehéz, de hosszú klettersteigjével. Kicsit szétszakadt a csapat, de mindenki szerencsésen felért a csúcsra.
A felső rész és a lemenet is nagyon technikás volt, így eléggé megviselte az akklimatizálatlan testünket. Ráadásul a ház után az eső is rázendített, így megázva, s fáradtan érkeztünk vissza alaptáborunkba.
2. nap (augusztus 13.)
A tegnapi kemény kezdet után ma egy könnyű úttal indítottuk a napot. A St. Magdalena Klettersteigen mindenki próbára tehette ügyességét, és erejét, ugyanis C és E nehézség között minden útvariáns megtalálható rajta. Rövid, élvezetes mászás után egy kápolna melletti füves réten pihentünk a déli verőfényben.
Tessék útvonalat választani!
Pihenő a kápolnánál
Délután kétórás autózás várt ránk, átkocsikáztunk Olaszországba egészen a a hegység túlsó oldalára, s a késődélutáni órákban megkezdtük a felgyaloglást előkészítve a holnapi csúcstámadásokat. Egészen a 2500 méteren található Schwarzsee-ig bandukoltuk fel súlyos hátizsákjainkkal. Útközben megérkezett a szokásos délutáni égi áldás, mely a könnyű permet mellett egy varázslatos szivárvánnyal ajándékozott meg minket.
Kellemesen hűvös volt az este ebben a magasságban, de ez nem gátolt meg minket a fürdésben. Vacsora után bevackoltuk magukat sátrainkba és nyugovóra tértünk.
3. nap (augusztus 14.)
Elérkezett a magashegyi trekking igazi csúcsmászós napja. Táborhelyünket elhagyva alig másfél órán belül háromezres magasságban találtuk magunkat. Sehol nem láttunk magunkon kívül senkit, miénk volt az egész vidék ezen a varázslatos magashegyi tájékon.
Egy rövid hófolton jutottunk fel a hágóba, innen már karnyújtásnyira magasodott első háromezres csúcsunk, a Hoffmannspitze.
Az út a gleccseren folytatódott tovább. Nem volt vészes a meredeksége, de mi azért összeraktunk két kötélpartit így biztonságban keltünk át a majdnem két kilométeres jeges szakaszon.
A gleccser túloldalán található a Hoffmann-menedékház. Innen kezdődött valójában a csúcsmászás. Először a Wilder Pfaff sziklás gerincén kapaszkodtunk felfelé.
Az út papíron kettes nehézségű, de sokhelyütt mászósegítségekkel volt ellátva, így biztonságosan tudtunk rajta haladni szólóban is egymást segítve.
A Wilder Pfaff tetejéről már igencsak jól látszott a szomszédos Zuckerkhütl félig havas-félig sziklás, meredek hegycsúcsa. A látvány elég ijesztő volt, innen fentről nem gondoltuk, hogy valójában könnyebb mászás lesz, mint amilyen a Pfaff volt. Négyen indultunk neki az átkelésnek, a többiek a visszafordulás mellett döntöttek.
Gyorsan megjártuk a szomszédot, s a visszaút is a Pfaff tetején vezetett, a meredek csúcsot nem lehetett kikerülni sem északi sem pedig déli irányból. Jó tempóval haladva ereszkedtünk, s a Hoffmannhütténél ismét teljes létszámúra duzzadt a csapat. Másodszor is átkeltünk a gleccseren, majd leereszkedtünk a sátrainkhoz. Rövid pihenő után folytattuk az ereszkedést, s a koraesti órákban értünk vissza a parkolóhoz. A sikeres túrát bőséges vacsorával és egy jó hangulatú közös pancsolással ünnepeltük meg.
Mozgalmas esténk volt a kétnapos túra után, de nagyon jó hangulatban telt.
4. nap (augusztus 15.)
A kétnapos hosszú, fárasztó gyalogtúra után már csak egy rövid levezető via ferratára telt. Legurultunk a völgybe 1000 méterre Moos falucskába, innen gyalogoltunk be a Stuller vízesés mellett található úthoz. A Stuller Wasserfall Klettersteig a tegnapelőttihez hasonlóan több variánssal rendelkezik. Boldi, Kristóf és Marci válalta az elején az E-variánst, mely egy szűk barlangszoroson vezetett át. A második szakasz volt a legnehezebb, itt a könnyebb variáns is egy D-s áthajlást tartalmazott, az ennél jóval nehezebb E/F nehézségű szakaszt egyedül Kristóf vállalta be.
A nehezebb variáns beszállása csak hátizsák nélkül mászható
Brutálisan meleg volt a falon igazi kánikula tombolt, ez rengeteget kivett belőlünk, így a végső E-s szakaszra Aliz, Boldi és Kristóf vállalkozott, mi többiek a könnyebb útról néztük végig ahogy a teljesen áthajló sziklafalon kimásznak egészen a vízesés mellé.
Az utolsó áthajlás
Kiszáradva értünk vissza a kocsikhoz. Tomi, Marci, Nonszi, Peti és Csabi nemsokára megkezdték hosszú hazaútjukat, a csapat mási fele: Aliz, Boldi, Kristóf és Zoli pedig nyugatra fordulva a Matterhorn olasz oldala felé vették az irányt.
Kicsit rövidre sikerült az idei mászásunk, de kalandokban és kihívásokban nem volt hiány. Találkozunk jövőre, de nem valószínű, hogy ugyanitt!
Adatok a túráról
- Túra időpontja: 2023.augusztus 12-15.
- Meghódított hegycsúcsok: Kalkwand (2564 m), Ilmspitze (2692 m), Hoffmannspitze (3113 m), Wilder Pfaff (3456 m), Zuckerhütl (3507 m)
- Gyalogtúrák hossza: 19 km + 9 km + 20 km + 8 km = 56 km
- Résztvevők: Asztalos Noémi, Bodó Aliz, Halmos Tamás, Puskás Csaba, Puskás Márton, Puskás Péter, Puskás Zoltán, Sárosi Boldizsár és Sárosi Kristóf
FÉNYKÉPALBUM
Térkép
A nagyítható térképhez, kattints a fenti képre
Nagy hátizsákkal küzdjük fel magunkat a kétnapos "hochtour" első délutánján