Április  19-én megpróbáltuk összetrombitálni a csapat apraját-nagyját egy közös tekeréshez, de végül csak négyen indultunk útnak, ezen a szeles és hűvös áprilisi napon: Boldi, Krucs, Zoli és öccse Marci. Várpalotán a Lidl parkolójában nagyon szeles, és hűvös idő volt, már-már norvég körülmények uralkodtak. Egy "jó kis" szembeszeles tízessel kezdtünk, ráadásul végig felfelé. A Tési-fennsíkról legurulva a Római-fürdő vízesésnél gondolkodtunk, hogy jó ötlet volt-e elindulni. Újabb domb után Zirc következett, majd Borzavártól földúton gurultunk Porva-Csesznek vasútállomásig, melynek elején Krucs rögtön bemutatott egy kevésbé látványos, ám annál fájdalmasabb esést. Közben rázendített az eső, melyet az állomás eresze alatt vészeltünk át, s megcsodáltunk a nosztalgiavonatot, mely áthaladt az ország egyik legszebb vasútvonalán.

A Cuha-völgyében folytatódtak az izgalmak: jó néhányszor át kellett kelnünk a patakon, míg megérkeztünk Vinyére, ahol tavaszköszöntő fesztivál volt, így az egyébként eldugott kis bakonyi falu tele volt autóval és emberrel. Bakonyszentlászló után végre hátszéllel folytathattuk dombos utunk, így jócskán megugrott az átlagsebességünk, s az eddig szótlan Boldinak is végre megjött a kedve. A túra slusszpoénjaként azonban még várt ránk egy izmos emelkedő, hiszen a Gaja-pataktól ismét fel kellett küzdeni magunkat a Tési-fennsíkra. Szegény öcsém nagyon megfáradt, s Krucs is egyre vontatottabban "spinningelt" felfelé, de aztán végre jött a jó kis hátszeles gurulás egészen Várpalotáig. Összességében jó kör volt, mind a terep, mint az időjárási körülmények megfelelő hátteret biztosítottak a felkészülésnek.

Az utolsó kilométerek: Gurulás Várpalotára