bmenu1     fb1    insta1  

Pompás város az egykori pusztítás helyén

augusztus 8.

HIROSHIMA

Egy pillanat – 1945. augusztus 6-án  (majdnem napra pontosan 71 éve)  8 óra 15 perckor – örökre megváltoztatta a világ történelmét. Az atombomba pusztítása Hirosima végét jelentette, több mint 200 ezren haltak meg egy szempillantás alatt, s a nukleáris támadás későbbi hatásai is borzalmasak voltak. Hirosima ma nyugodt nagyváros, megmaradt lakói hihetetlen gyorsasággal építették újjá, de még mindig magán viseli ezeket a sebeket. Régen itt volt Japán első számú katonai raktára és ipari területe (ezért érte a támadás). Mindenképp látogassunk el a Béke Emlékparkba (Heiva kinen-koen), mely a vártól délnyugatra terül el. Mellette magasodik a Genaku Domu (Atomkupola), mely a hirosimai atomtámadás egykori középpontjában áll. A robbanás idején a talaj olyan forróvá vált, mint a Nap felszíne és minden porrá égett. A híres épület csontvázszerű kupolája az egykori ipari bemutatócsarnok helyén áll, ez volt az egyik romjaiban megmaradt épület. A parkban Síremék és a Béke harangja is helyet kapott.

Icukushima

22 kilométerre Hirosima belvárosától a Szentélyek-szigete. Habár hivatalosan Icuku-simaának (Szigorú-sziget), főképp a Mijadzsima (Szentélyek szigete) néven ismert.

Hajó 10 percenként indul, s 180 jenbe kerül. A sintó szentély épületcsoportja az UNESCO Világörökség része.

Az icukusimai szentélyt a japán hagyományok szerint Szuszanoo no Mikoto három lányának szentelték. Szuszanoo a Napistennőnek, Amateraszu Ómikaminak a fivére volt. Az első szentély feltehetőleg már a 6. században állt. A japán hagyomány a 12. századra teszi azt az újjáépítést, amit a Heike nemzetség egykori feje, Taira no Kijomori rendelt el és amelynek a szerkezeti elrendezését a 16. században ismét újjáépített szentély mai alakja is követi.

Legismertebb részlete az icukusimai szentélynek a díszkapu, a torii. Egykor közönséges halandó nem is léphetett be a szigetre, s aki érkezett, az is csak a szent kapun át jöhetett be. A kapu az 1168-as építés óta áll. Kámforfából készült. A jelenlegi kapu az 1875-ös fölújítás óta változatlan. 16 méteres magasságba nyúlik föl a teteje. Dagály idején víz veszi körül, de apálykor az iszapos talaj látható mellette.

Több épület füzére az icukusimai szentély. A belépőt fehér ló fogadja, melynek háza balról látható a hajóról odalátogatók számára. Hosszú fedett, vízre épült folyosók kötik össze az egyes szentélyszakaszokat. A szigeten mindenütt szelíd őzek kísérik a látogatókat.

Két keréken a Nagyvilágban

A honlapot szerkeszti és a túrabeszámolókat írta: Puskás Zoltán (pusizoli).
A nagyvilagban.hu a következő, korábban az alábbi címeken elérhető weboldalat tartalmát egyesíti:

  • pusizoli.extra.hu
  • pusizoli.weboldala.net
  • pusizoli.notabringa.hu
  • usa.notabringa.hu

Az oldal tartalmi elemei - a forrás-megjelölés és szerzővel való egyeztetés után - szabadon felhasználhatóak.

Köszönjük látogatásod!

Közösségi oldalunk

© 2018 Két keréken a Nagyvilágban

Keresés

logo1

Tovább a hegymászós oldalra

Hegyi logo2

Free Joomla! templates by AgeThemes

This website uses cookies

A webhely cookie-k segítségével elemzi a forgalmat. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát.
Statisztikák készítése céljából a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet.