Matterhorn 2023

2007-ben, immár 29 évesen jutottam el életemben először Zermatt városába, s pillanthattam fel a világ egyik legikonikusabb magaslatára, a Matterhorn komor sziklapiramisára. Még ekkor sem gondoltam rá, hogy valamikor majd én is ott állhatok a tetején. Irigykedve figyeltem, súlyos hátizsákot cipelő embereket, s éjszaka a fejlámpák hosszú sorát a Hörnlihüttétől a csúcs irányába tartó gerincen. Már ekkor megérintettem a 3260 méter magasságban található menedékház utáni első fix köteleket, de még elképzelhetetlenül messze voltam attól, hogy legalább a 10 méteres kezdőfalon feljuthassak. Úgy hittem a házon túl a magamfajta turisták világa véget ér, de mégis szerettem volna a kiválasztottak közé tartozni, akiknek van bátorságuk továbblépni. De sok hosszú év tapasztalata hiányzott még ehhez.

Italy

Matterhorn - egy hosszú nap története

Egy ikonikus hegycsúcs, melyet a világ minden pontján ismernek. Tekintélyes magassága és a szomszédos négyezresektől teljesen eltérő sziklapiramisra emlékeztető alakja adta meg valódi hírnevét, ahogy büszkén emelkedik a svájci és olasz határon.

Matterhorn, adatok:

Túra időpontja: 2023.08.16-20.
Útvonalak: a Matterhorn déli, Liongrat elnevezésű útjának bejárása az Ortler-Alpokban tett akklimatizációs kör után
Meghódított hegycsúcsok: Monte Scorluzzo (3094 m), Geisterspitze (3467 m), Matterhorn (4476 m)
Résztvevők: Bodó Aliz, Puskás Zoltán, Sárosi Kristóf és Sárosi Boldizsár (az alaptáborig)

FÉNYKÉPALBUM

A Matterhorn Liongrat úvonal leírása térképpel megtalálható a bergsteigen oldalán (kattints a falrajzra):

A mászás története, avagy hogyan váltsunk valóra egy álmot

Magyarország nyugati csücskében születtem, mindössze 14 kilométerre az Alpok utolsó bástyájától, a Kőszegi-hegység lankás hegyvidékétől. A Dunántúl legmagasabb vonulata ekkor még egy díszlet volt a horizonton, de meghódítva a 884 méter magas csúcsát, végre feltárulkoztak előttem az Alpok kétezresei. Ekkor a Matterhorn égbe meredő csúcsa számomra még egyet jelentett a Toblerone csokival.

Sok év tapasztalata kellett még ahhoz is, hogy meghódíthassam a Schneeberg és a Rax akkor még kalandos, de most már simán mászható csúcsait. Sodort az érzés, magával ragadott, újabb csúcsok kellettek, egyre feljebb, egyre nehezebb úton. Jöttek az első háromezresek, a Dachstein, a Glockner, valamint az itáliai Dolomitok lélegzetelállító sziklavilága. A hegymászótársak folyamatosan cserélődtek, voltak akik abbahagyták, de mindig jöttek új arcok, új kalandokra kiéhezve, így szőttük tovább a terveket.

Első találkozás a Matterhornnal, még 2007 nyarán

Tíz évvel ezután, 2017-ben, immár három könnyű négyezressel a tarsolyomban újabb mérföldkőhöz érkeztem: öcsémmel, Puskás Mártonnal és az ekkor még teljesen ifjonc Bodó Alizzal sikeres mászást hajtottunk végre, az Alpok legmagasabb csúcsának a normálútján. Sokan úgy gondolták, innen már nincs feljebb, de valójában itt nyílt ki számunka az alpesi négyezresek világa. S minden egyes teljesített csúcs, egy újabb, nehezebb, technikásabb mászásra sarkallt. Terítékre került a Dufourspitze, az Alpok második és Svájc legmagasabb csúcsa, mely rengeteg új tapasztalattal szolgált, de mégsem bírtam levenni a szemem a szomszédjában magasodó Matterhorn, még ekkor is bizarrnak és megmászhatatlannak tűnő sziklakoronájáról.

2019-ben a Dufourpitze gerincén. Háttérben a Matterhorn.

2020-ban Alizzal párosban meghoztuk a nagy döntést: nekivágunk. Összeszedtük az elmúlt évek során begyűjtött összes tapasztalatunkat, összes erőnket és bátorságunkat, s felkapaszkodtunk a hegy legkönnyebb normálútjának a Hörnli-gerincnek beszállásához. A Matterhorn viszont nem adta magát ilyen könnyen. Sajnos 4100 méteren be kellett látnunk, hogy még kevesek vagyunk hozzá, s este annak is örülhettünk, hogy saját lábunkon sikerült lejutni erről az eszméletlenül nagy sziklatömegről. Máig emlékszem az érzésre, ahogy erőtartalékaim végén felpillantottam a büszkén és elérhetetlenül magasodó Matterhorn égbe meredő csúcsára. "Még visszatérek" - mondtam neki - "nem rázhatsz le ilyen könnyen". A kudarc ahelyett, hogy elvette volna a kedvünket, újabb erőt adott.

2020-ban Zermatt felől próbálkoztunk, de a Matterhorn nem adta meg magát. Az első kísérlet részletes leírása

Továbbra is tisztán alpesi stílusban, mindenféle felvonók, menedékházak és bármilyen külső segítség nélkül vágtunk neki a négyezreseknek. Terítékre került a Dom, mely 4545 méteres magasságával sorban csak a harmadik, ám az első négyezresünk, melyet nem a legkönnyebb normálútján, hanem a sokkal sziklásabb és kitettebb Festigrat irányából másztuk meg.

Az elmúlt évben pedig a Monte Rosa csoport olasz régiójában gyűjtöttük a négyezreseket, s szépen lassan éreztük, hogy most már elérkeztünk arra a pontra, hogy újra megpróbáljuk a Matterhorn meghódítását. Ám azt is elöntöttük, ha lúd akkor legyen kövér: másodszor nem a svájci oldalon, hanem a nehezebb olasz Liongrat elnevezésű gerincen próbálunk majd feljutni.

Egyhetes tiroli akklimatizáció után augusztus 18-án, négyesben érkeztünk meg a Hegy lábánál, kétezer méteres magasságban található Breuil-Cervinia nevű olasz városkába Sárosi Kristóf Spartan ultra ifjúsági bajnok élete első négyezresére készült, míg öccse Sárosi Boldizsár úgy döntött, hogy idén még csak az alaptábor magasságáig tart velünk. Az autót elhagyva szokásos stílusunkban, súlyos hátizsákokkal megrakodva az esti órákban jutottunk fel 2850 méter magasságba, itt állítottuk fel az alaptáborunkat, melyből másnap hajnali negyed egykor indítottuk meg a csúcstámadást.

Jó hangulatú este az alaptáborban. Lélekben már készülünk a nagy feladatra.

Az első szakaszon az út megtalálása okozta a legnagyobb problémát. Eltévedés miatt a fenti bivakházba egy órás késéssel érkeztünk. A Nap első sugarai már a gerincen találtak minket, ahol több partival együtt küzdöttünk az egyre meredekebb falakkal és egyre kitettebb sziklapárkányokkal. A Matterhorn idén is minden fortélyát bevetette, hogy elvegye a kedvünket, de az időjárás stabil volt, s az erőnk is kitartott, így lassan, de biztosan közeledtünk a hőn áhított csúcs felé. Az utolsó 250 méter függőleges fala volt az igazi feketeleves, s mikor délután 2 óra táján végre fent állhattunk a 4476 méter magasan található csúcskereszt mellett, már tudtuk, hogy az út nehezebb fele még hátravan. Hosszú ereszkedések, trükkös lemászások hosszú sora következett, de így sem sikerült már világosban elérni a bivakot. Erőnk legvégén, az álmosságtól szédülten, rengeteg úttévesztéssel és mindenféle elképzelhető fájdalommal a tagjainkban az éjszaka közepén érkeztünk vissza sátrainkhoz.