Késői szezonkezdet a Kiskunságban

kiskun7 Az idei tél csak nem akart továbbállni. Bár március elején hamar megjött a tavasz, március 15-én egy nagy hófúvás keretében gyorsan el is illant, s - bár már április közepét írunk - azóta sem képes magára találni. Az ember ilyenkor két dolgot tehet: vagy a jó meleg lakásban kuksolva visszabújik a téli "barnamedve-üzemmódba", vagy pedig felveszi a kesztyűt, sapkát és azt mondja: gyerünk. Én az utóbbit választottam.

Április 6-7-i hétvégét eredetileg Szlovákiában szerettem volna tölteni felkészülés gyanánt, de mivel a márciusi alapozás elmaradt, no meg az időjárás továbbra sem kecsegtetett sok jóval, így inkább a szép nagy Alföldet választottam. Túrám célja Szentes városa, ahol hivatalos voltam egy filmvetítéssel egybekötött élménybeszámolóra, melyet egy nagyszerű kerékpártúrázó barátom Baranyi Antal Gábor (Toncsi) tartott. Szombat reggel fél kilenckor nyeregbe pattantam, s enyhe hátszél kíséretében vágtam neki a 150 km-es távnak. Ahogy elhagytam a Csepel-szigetet, s Bugyi felé vettem az irányt rögtön mellém szegődött egy szintén nagy múlttal rendelkező bringás: Karlovitz Kristóf. Névről bár ismertük egymást, de személyesen még nem volt alkalmunk találkozni. A forgalmatlan úton jót beszélgettünk, megoszottuk egymással élményeinket, terveniket. Alkalmi társam karbonvázas fekvőbringájával szinte alig tekert mellettem a sima, hátszeles úton, alig bírtam tartani a lépést vele. Kristóf már a 70. életéve körül jár, mégis nagyon fiatalos és kitartó bringás. A tavalyi évben 17 ezer kilométert tekert le, napi 150-200 km meg se kottyan neki. Mondtam is neki, hogy remélem én is ilyen aktív leszek ennyi idősen, feltéve, ha megérem ezt a szép kort.

Tatárszentgyörgynél aztán visszafordult Pest felé, én pedig folytattam utamat a néptelen melléktúton. Ladánybenén álltam meg enni egyet, ekkor már a 65. kilométeremnél jártam. Megállás nélkül betekertem Kecskemétre. Megcsodáltam a Cifra palotát és a kivételesen szép belvárost. Még 60 km volt hátra Szentesig, s így hátszéllel nem nagyon kellett aggódnom azért, hogy időben odaérjek. Lakitelek felé vettem az irányt. Ez ugyan egy kis kitérő, viszont erre még soha nem jártam. Hosszú egyenesek következtek, apró falvakkal, mire végre megpillantottam a Tiszát. Az elmúlt hetek rekordméretű esőzései miatt elég nagy kiadásban. Fél ötkor, 152 km-rel a lábamban gördültem be Szentes főterére. Toncsi már várt rám.

kiskun5 A Megyeháza dísztermében volt az előadás. A kisváros kivételes összefogása itt is megmutatkozott, több, mint 150-en voltak kíváncsiak hősük kalandjaira. Nem is szaporította sokáig a szót, elkezdődött a félórás film, mely nagyszerűen bemutatta az elmúlt nyáron végbevitt kivételes vállalkozásukat. Kovács Tamással Szlovákián, Ausztrián, Svájcon keresztül a Mont Blanc lábáig tekertek, melyet meg is másztak. Csodálatos, ember és természetközeli felvételek, szuper vágás, és profi narráció jellemezte a filmet, megérdemelt volt a végén a taps. Ezután Toncsi mesélt még idei terveiről. Egy eszméletlen hosszú és embertpróbáló túrát álmodott meg, majdnem fél évet szándékozik kerékpáron tölteni, s Magyarországról indulva egészen a Nordkappig fog feltekerni, majd pedig áthajózik Izlandra, s a "tűz és a jég" kietlen szigetét is körbejárja. Természetesen a visszautat is kerékpárral teszi meg. Hatalmas tervek ezek, de Toncsi lelkesedését és kitartását ismervén teljesen helyénvalóak. Aki a részletekre is kíváncsi, az keresse fel weboldalát, ahol mindent megtudhat a május elsején induló túráról: www.haladastitka.hu.

Bár vittem sátrat és hálózsákot a túrára, a szállással mégsem akadt gondom, hisz Toncsi rögtön meghívott magukhoz. Úsztunk, majd söröztünk egyet és közben jókat beszélgettünk. Este DVD-ről megnéztük még az afrikai túráról készült filmjét is, melynek április 20-án lesz a bemutatója. Mondanom se kell, szintén nagyon jól sikerült. Bízom benne, hogy egyszer alkalom adtán lehetőség nyílik majd egy közös szervezésű túrára is!

A szívélyes vendéglátás után másnap közösen indultunk el vissza Pest irányába. Az időjárás a tegnapinál hűvösebb, s a szél is kínzott rendesen. Csongrádon át Kiskunfélegyházáig kísért Toncsi, innen egyedül folytattam utamat a végtelennek látszó síkságban. A szél miatt jóval nehézkesebb volt a haladás a Kiskunsági Nemzeti Park szikestavakkal szabdalt zöld vidékén.Szabadszállás után ráadásul északra fordult az út, s innen már teljesen szemből érkezett a roppant erejű szél. Nem kínoztam magam tovább, 124 km letekerése után Kunszentmiklóson vonatra szálltam. Dunaharasztitól már nyugatra kellett csak haladnom. Így már könnyű dolgom volt.

kiskun6