2 napos túrát terveztem a dunántúli Mezőföldön, ahol a felkészüléssel egyetemben feltérképeztem néhány települést is, ahol még nem jártam.
A tizedik kilométernél mindjárt sikerült is egy kiadós üvegszilánkra tökéletesen ráhajtanom, ami csak úgy ropogott a kerekeim alatt. Szerencsére a CST gumik jól vizsgáztak, de ennyivel nem úsztam meg a mai napot, ugyanis az észak-nyugati szél úgy gondolta, hogy ha törik, ha szakad ő engem most meg fog állítani. Az elképesztően gazdag, ősi, autentikus magyar anyanyelvünkben nem létezik olyan jelző, amellyel jellemezhetném azt a szélvihart amivel meg kellett küzdenem ezen a túrán. Az első nap átlagsebessége kb. 10-12 km/óra.
Nagyszokoly és Magyarkeszi a nevük ellenére sem tűntek magyarlakta településeknek. Legalábbis én úgy éreztem, hogy a kisebbséget itt a fehérember képviselte. A nyári forróságban, póló le és irány a dégi Festetics-kastély. A park és az épület is pazar, de az előtte álló több száz éves, magányos tölgy tette fel az első napra a koronát. Szerteszét hajladozó ágai egy Tim Burton filmben is megállták volna a helyüket.
A táborhely tökéletes... egy meseszép, dombos réten tértem nyugovóra, miután megnéztem a holdfogyatkozást és egy fényes pontot, ami 1 perc után eltűnt. UFO-nak csak azért nem nevezném, mert ez nem azonosítatlan repülő tárgy volt, hanem inkább azonosítatlan nem repülő tárgy. A birkák által lelegelt gyepszőnyeggel semmiféle padlószőnyeg nem vehette fel a versenyt és a csillagfényes, teliholdas égboltot sem helyettesíthette semmillyen háttérkép.
Másnap már reggel forrón tűzött a nap és a szél is természetesen átfordult dél-nyugatira. Mivel a mai nap szinte végig délre haladok, a tegnapinál még brutálisabb adagot kapok az arcomba. Simontornyán körbejárom Simon tornyát, majd elgurulok ozorai Pipó várához is. A várat kb. 4 másodperc alatt kirakom 4 darab lego kockából, de azért örültem, hogy végre ezt is láttam. Az átlagsebesség közben lecsökkent 8-10 km/órára. Akár gyalogolhatnék is. A lejtőkön kipróbáltam, hogy megállít-e a szél. Megállított...
Nagy magányomban eljött az ideje az aktuális hallgatnivalónak is. Ez alkalommal a Kansas (indián szó: a jelentése Déli Szél) zenekar klasszikus albumait szerettem volna meghallgatni, de a zenekar elképesztő melódiái helyett a déli szél szintén fület simogató süvítéséből többet hallottam.
A jó esetben 4-5 órás visszautat sikerült 9 óra alatt teljesítenem.
Ebből annyi tanulság vonható le, hogy a nálunk sokkal erősebb természettel és az elemekkel csak annyira érdemes küzdeni amennyire az erőnkből kitelik.
![]() |
|
![]() |
![]() |
![]() |
|









