Június 1-jén elkezdtük a „nyarat”, s immár beléptünk abba a hónapba, mikor útra kelünk Amerikába.

Az idő sajnos nem júniusi, így reggel kellően felöltözve indultunk Galyatető felé, először autóval, majd vonattal, végül biciklivel, és 2 állandó partnerünkkel: Petivel és Csabival. A nagyszülő-hiánynak is megvannak a maga előnyei, mert így úgy éreztük az egész túra alatt, mintha csomaggal tekernénk.

Pásztónál szálltunk le a vonatról, és miután bevásároltunk, nekivágtunk a buckának. Zoli felajánlotta nekem új bicaját, amit örömmel elfogadtam, csak utána bántam meg: ugyanis monoblokk-cseréje elállította a bicaj első váltóját, és iszonyatos hangokat adott ki magából. Tehát vagy a legnagyobb fokozatban tekertem – ami hegynek felfelé nem praktikus – vagy szinte a legkisebben – ami a sík terepen nem volt igazán előnyös. Plusz ott volt még a 13 kis csomagom.

Galyatetőn még nem jártam, gyönyörű út vezetett felfelé, néha megálltunk, főleg a gyerekek miatt. Peti lába fázott a csípős nyári délelőtt, így megfigyeltünk egy csigát, és közben melegedtünk egy napos helyen. A csúcson felgyalogoltunk a vár-kilátóig – ahogy Peti elnevezte – és áttekintettünk a Kékesre, ahová végül nem sikerült feljutnunk. Ott, a csúcson ebédeltünk, míg a fiúk fogócskáztak és este-keltek, aztán legurultunk Mátraházáig. Ott a következő megálló a bobpálya volt, ami Peti nagy kedvence lett. Na, nemcsak a csúszás miatt, ami nem lehetett elég gyors neki – szegény Csabikám csak nézte, ő most kimaradt – hanem az előkertben felállított  fabódés WC miatt, ahol egy öreg fickó báb ült, és többféle módon oktatta a leskelődőket, hogy hagyják már nyugodtan sz….ni, és a végén még egy jó nagyot is köpött. Ő lett a nap abszolút hőse, a gyerek azóta is idéz tőle.

Mártafüreden csak keresztülsuhantunk, majd a gyöngyösi Lidlben Zoli mindenkit meghívott egy fagyira, hogy Hatvanig meglegyen a muníció. Meg is lett: szembeszéllel, a legnagyobb fokozatban tekertem, és hallgattam Csabit, aki egyfolytában a bátyja nevét kiáltozta – hát ige, milyen szép is, mikor a kisgyermek megtanul beszélni!

Mégis szép nap volt, esőt nem kaptunk, és együtt volt a család, estére pedig kellemesen elfáradtunk – ki mitől ugye :-)

Fényképeket ezúttal nem készítettünk a túrán. Íme az útvonal: