Kristóf barátunk egyetemi tanulmányait 2023 tavaszán a spanyolországi Valenciában töltötte. Kaptunk tőle egy meghívást a tavaszi szünetre, s ha már így alakult, a bringáinkat sem hagyhattuk otthon.
![]() |
Valencia 2023 kerékpártúra
Amit a túráról tudni érdemes
Valencia és környéke eddig mindannyiunk számára ismeretlen terepnek számított, azonban egy jól kifogott repjegynek, illetve Kristófnak köszönhetően a húsvéti szünetet mediterrán környezetben élvezhettük.
A túra első felében Alicante felé vettük az irányt, először vonattal, majd bringáink nyergében ülve. Már-már kezdtünk belejönni a tekerésbe, amikor Valencia városában találkoztunk Kristóffal, aki bemutatta ideiglenes lakhelyén a kedvenc helyeit, neveztességeit, és innentől vele együtt, hármasban másztuk meg a Serra Calderona és a Serra d'Espadá Nemzeti Parkok néptelen útjait, hágóit.
A második héten Aliz immár egyedül vágott neki Valencia tartomány a tengertől távolabb eső, eldugott kincseinek felfedezésére. Egy nagyon nehéz, sok szintet tartalmazó útvonal révén csodálatos kis falvakon, meredek hágókon, szurdokokon vezetett az út, s közben feljutott a Penyagolosa 1815 méteres csúcsára is.
A túra adatai:
- Indulás: 2023.04.06
- Érkezés: 2023.04.19
- Időtartam: 15 nap (ebből 1 utazós nap + 1 nap városnézés Valenciában)
- Teljesített táv: 1202,3 km
Fényképalbum
A túra útvonala
![]() |
Castellón Airport - Castellón (vonattal Xátivába) Xátiva - Bellús - Castello de Rugat - Muro de Alcoy - Alcoy - Xixona - Alicante - Benidorm - Calpe - Dénia - Gandia (vonattal Valenciába) Valencia - Moncada - Gilet - Segart - Calderona Nemzeti Park - Chóvár - Espada Nemzeti Park - Onda - Vilaflamés - Benlloch - Castellón Airport Castellón Airport - Desert des Palmes Nemzeti Park - Castellón (vonattal Valenciába) Valencia - Torrent - Dos Aguas - Bunol - Requena - Chera - Chulilla - Jérica - Vilahermosa - Puertomingalvo - Penyagolosa Nemzeti Park - Atzeneta de Maestrat - Culla - Morella - Vallibona - San Rafael del Rio - San Matteo - Benlloch - Castellón Airport |
Az útvonal térképen
a részletes, nagyítható térképhez kattints a képre
A túra résztvevői
- Bodó Aliz
- Puskás Zoltán (1-6. nap)
- Sárosi Kristóf (4-6. nap)
Túrabeszámoló
0. nap - 2023.04.05.
Az esti járattal jutottunk el Castellón repülőterére. Erre az eldugott spanyol reptérre naponta mindössze három járat érkezik, ebből az egyik a WizzAir budapesti járata. A bringák összeszerelése után még nagyjából egy órát tekertünk a hűvöskés, de az otthoninál mégis kellemesebb éjszakában. A tavasz illata itt már benne volt a levegőben, a hűvös otthoni időjárás után élveztük minden pillanatát. A Desert des Palmes természetvédelmi területén egy kisforgalmú mellékút mentén táboroztunk le.
1. nap - 2023.04.06.
DST: 106,12 km
TM: 6:24:31
Nagyon hűvös volt a hajnal. Reggel teljesen lefagytak a kezeim mire sikerült elérnünk a Földközi-tenger partvidékét. Sajnos elvétettük a leágazást, így nem a felső hegyi úton érkeztünk meg Castellónba, hanem a forgalmas partmenti főúton érkeztünk meg a városba. Bőséges reggeli után a vasútállomás felé vettük az irányt, s nagyjából egy-másfél óra alatt vonattal érkeztünk meg Valenciába. A pályaudvaron találkoztunk Kristóffal, kaptunk tőle vonatbérletet, finom süteményt és epret, valamint jótanácsokat. Sajnos ő az első három napos körre még nem tudott velünk tartani, de megígértük, hogy hamarosan újra itt leszünk, s a következő szakaszt már együtt tesszük meg.
Újabb vonatozás következett Xátiva városáig. Koradélután értünk ide, erre már nagyon meleg lett az idő, át is öltöztünk rövidbe. Nemcsak a meleg, hanem inkább a Nap ereje lepett meg minket, az otthonihoz képest többszörös UV-sugárzást kaptunk, így előkerült a naptej is a táskából. A Decathlonban vettünk gázpalackot a főzőhöz, majd megkezdtük az első, három napos körünket a Dénia-félsziget körbejárását.
Igazi dombos terepet kaptunk, a kisforgalmú, hibátlan minőségű spanyol mellékúton nagyon élveztük a tekerést. Már többször jártunk az országban, így nem lepett meg, hogy errefelé a mellékutak is tökéletes állapotban vannak, s az sem, hogy a kanyargósabb szakaszokon az autósok meglehetősen előzékenyen, és figyelmesen vezetnek. Az első vonulat után egy belső dombos vidéken haladtunk narancsültetvények között. Castello de Rugatban pihentünk egy rövidet, innen kezdődött a második hágó. Az esti órákban érkeztünk meg Alcoy városába. Zoli még futott egy tízest a város utáni elhagyott vasútvonalon épült, alagutakkal tűzdelt "zöld úton". Mire visszaért már teljes volt a sötétség és Alcoy 600 méteres magasságából fakadóan ma is hűvös estére számítottunk. Találtunk egy jó táborhelyet a futó és bringásútvonal melletti játszótéren pazar kilátással a völgyre. Mozgalmas, szép napunk volt.
2. nap - 2023.04.07.
DST 120,93 km
TM 7:29:58
A tiszta felhőtlen idő másnapra is roppant hűvös hajnalt eredményezett, ma reggel is elkelt a kesztyű. Folytattuk az utat a régi vasútvonalra épült aszfaltos, hosszú alagútakkal és egy viadukttal tűzdelt kerékpárúton. Március elején itt Spanyolország közepén csak fél 8 körül kel a Nap, ezért különösen hűvös a hajnal, de cserébe este 8 után is világos van. Reggeli után felkaptattunk a szakasz egyetlen ezer méter feletti hágójának tetejére, ahonnan már látszott a tenger és a partján fekvő Alicante város. Jókora gurulást követően be is vetettük magunkat a nagypénteki forgatagba. Ezek a spanyolok aztán megadják a módját az ünneplésnek. A városban egy jelmezes felvonulás zajlott nagy csindradrattával. Felkaptattunk a város felett található Santa Barbara erődbe is, mely ingyenesen látogatható.
Alicante után nagyon sűrűn lakott a Costa Blanca partvidéke, s rendhagyó módon egy villamosvonal vezet rajta végig egészen Dénia városáig. Ez két okból is meglepő: egyrészt nem nagyon látni máshol villamosvonalat ilyen távolságokra telepíteni, másrészt viszont meglehetősen dombos, sziklás a partvidék. Jó volt a tenger partján tekerni, bár meglepő módon hűvösebbnek érződött a levegő, mint az ország belsőbb vidékein.
Az esti órákban értük el Benidorm városát, mely magyar szemmel kevésbé ismert, pedig simán eléri a nála sokkal "menőbb" francia riviérás paradicsomok színvonalát. A hosszú, homokos plázst hatalmas felhőkarcolók övezik. Hajdanán pont ugyanolyan kis halászfalu volt, mint bármelyik más település, de vezetői úgy döntöttek, hogy egy igazi üdülőparadicsomot varázsolnak belőle. Sorra épültek a felhőkarcolók, a nagyobbak meghaladják a negyven emelet magasságát is. Már már főszezonban egymilliónál is több lakója van, s most a húsvéti ünnepekre is rengeteg ember érkezett ide, moccanni is alig lehetett a városban. Maradt még egy kevés időnk, így felmásztunk a partmenti sziklán található Tossal de la cala kilátóhelyre, ahonnan bámulatos kilátás nyílt a városra, majd rögtönzött fürdés után a várost északról határoló Serra de la Gelada fenyőerdői takarásában találtunk éjszakai menedéket.
3. nap - 2023.04.08.
DST 77.42 km
TM 5:20:02
Zoli már napfelkelte előtt talpon volt, s egy kétórás futással kezdte a napot. Felfutott a Gelada oldalán egészen a 435 méteres főcsúcsig, majd a brutálisan technikás, keletről függőlegesen a tengerbe szakadó csipkézett gerinc mentén vissza Benidormig. Így csak 9 óra után indult a bringatúrázás érdemi része. Visszatertünk a városba, s még meglátogattuk a 200 méter magasan elhelyezett keresztet, ahonnan elképesztően szép kilátás nyílt a felhőkarcolókra. A mai nap legfőbb apropója a Calpe városa mellett magasodó Penyal d'Ifac sziklatömbjének meglátogatása lett volna, ám tekintettel a hely népszerűségére, természetvédelmi okokból korlátozták a turisták számát, így kimaradt a 332 méteres csúcs. Helyette egy vonulattal odébb, a Moiara fölé magasodó Cap d'Or ódon tornyához és rejtett barlangjához tettünk egy rövidke gyalogtúrát. A sűrűn egymást követő costa blanca-i üdülővárosok után végre egy kicsit nyugodalmasabb vidék következett. Xábia városban vásároltunk vacsorát, majd az azt követő Montgó Nemzeti Park vonulatán a fenyvesek takarásában találtunk éjszakai táborhelyet.
4. nap - 2023.04.09.
DST 56.86 km
TM 3:11:01
Az első körünk utolsó napja következett, ma este már Valenciában fogunk aludni Kristófnál. Mivel az elmúlt napokban végig a tervezett táv felett tekertünk, így a mai napra már nem maradt sok kilométer. Ezért úgy döntöttünk, hogy reggel felkocogunk a mellettünk magasodó 753 m magas Montgó csúcsra, melyet már az esti órákban kiszemeltünk magunknak. Még a Sant Antoni világítótornyához is kitekertünk, mielőtt legurultunk Déniába. Tekintettel a hosszú húsvéti hétvégére mindenhol nagy volt a tömeg. Déniából már csak egy rövid, sík szakasz maradt Gandia városáig, melyet eleinte a tengerparton, majd beljebb a főúton abszolváltunk. A Costa de Azahar-ra, magyarul a Narancsvirág-partra visszatérve, nevéhez hűen narancsültetvények sorakoztak mindenfelé, mi is belakároztunk az édes gyümölcsből.
Gandiából vonattal utaztunk Valenciába, ahol Kristóf már nagyon várt ránk, és egy finom vacsorával örvendeztetett meg minket, melyet stílusosan az épület legfelső szintjének teraszán fogyasztottunk el, városi panorámával a lábunk alatt. Az esti órákban még belefért egy röpke városnézés is a programba.
5. nap - 2023.04.10.
DST 15.18 km + 21,1 km
1:43:11
Húsvéthétfőn Kristóffal kimentünk futni a Túria kertbe, s a külvárosba. Félmaraton volt az edzésterv, tempóra, végig 4:20 perc/km átlagban. Jó meleg volt, és a szél is fújt rendesen ahogy szokott, nem volt könnyű dolguk s srácoknak, bár Kristófon ez nem látszott meg. Aliz bringával követte a futókat és szükség esetén biztosította a frissítést.
Délutáni pihi után bringával indultunk a városba, tettünk egy szép nagy kört az óvárosban, felmentünk a Katedrális tornyába és kitekertünk a Túrián keresztül egészen a elképesztően modern új művészeti városrészig, ahol építészeti remekművek sorakoznak egy mesterséges tó szigetein. Az egész olyan, mintha egy fantasztikus film díszletei között járnánk.
6. nap - 2023.04.11.
DST 100.34 km
6:45:20
Reggel bringabérléssel indítottuk a napot, így már Kristófnak is lett megfelelő járműve a túrához, s hármasban folytattuk következő 2 napot. Elhagytuk Valenciát és a körülötte lévő népes falvakat, hogy újra visszatérjünk a hegyek közé. A Serra Calderona Nemzeti Parkba egy kis úton indultunk fel, ami Segart utánmeredekké vált, s a délutáni bicajozást felváltotta a gyaloglás a 20-25%-os dombokon. Szerencsére megérte a küzdelem, ugyanis felértünk 600 méterre, ahol a Gabrí kilátónál hatalmas kőtáblákon sétálva szinte a lábunk alatt éreztük Valenciát. Rövid gurulás után tettünk egy kitérőt egy másik csúcsra is, majd visszagurultunk a narancsfák közé. Egy gyors gyümölcsszedés után még várt ránk egy hágó aznapra a Serra d'Espadá Nemzeti Parkban. A hegység alján lévő falu, Chóvar neve ismerős volt a szupermarketekben vásárolható palackozott vízről, úgyhogy mi sem hagytuk ki a faluban a hulladékmentes kutat frissítés gyanánt. A délutáni napfényben felmásztunk a Port d'Eslida 620 méteres hágójára, és hosszú gurulás után egy forrás mellett találtunk táborhelyet. (folyt. köv)
7. nap - 2023.04.12.
DST 112,32 km
6:51:25
Az éjszaka csendesen telt, mondjuk nem Kristófnak, aki a 20 percenként leeresztő önfelfújódó matracát próbálta levegővel feltámasztani, emellett enyhén mozgatta a szellő a takarófóliából, kövekből és egy grillezőből összetákolt rögtönzött sátrát. Ennek az oka kizárólag annyi volt, hogy logisztikailag nem tudtunk, nem akartunk még egy sátrat egyetlen éjszakáért reptetni, cipelni.
Reggel legalább gyorsan megvoltunk a pakolással, majd gurultunk is egyenesen Ondába, vagyis a várába fel, amit a spanyolok még nem nyitottak ki, de kívülről így is rácsodálkoztunk a bástyákra. Innentől már a reptérig 1-2 kisebb domb akadt csak, s a fiúknak volt kedve és ereje a legnagyobb kánikulában résztávozni egyet a hazaút előtt. De kinek mi a "haza"? Zolit várta a munka Budapesten, Kristófot egy futóversenyt Malagában, Aliz meg hát...ráért, szóval nem ment haza.
Ígyhát Zolitól búcsút vettünk, majd Kristóf és Aliz elindult vissza, Castellón irányába, ami lehetőséget adott arra, hogy az első nap elvétett leágazást bepótoljuk. A Desert de las Palmes Nemzeti Park kicsiny útjain másztunk a dombokat, amíg döntenünk kellett: felmegyünk a a Bartolo-csúcsra, vagy legurulunk a városba. Abban egyeztünk meg, ha lesz aszfalt felmegyünk, és szerencsénkre volt, viszont egy idő után a sorompóval zárt út meredekké, s egyre rosszabb minőségűvé vált, de ez Kristófot nem akadályozta meg abban, hogy bicajjal előzgesse a futókat felfelé.
Az estét újra Valenciában,Tofumester rezidenciáján töltöttük, aki nem igazán örült a legújabb becenevének, de hát ezzel mutatja ki a csapat a szeretetét iránt!
8. nap - 2023.04.13.
DST 61,62 km
4:59:33
Egy laza nap volt tervezve mára, így reggel késő délelőtt Kristóftól elbúcsúztam a pályaudvaron, és Aliz egyedül folytatta a Valencia tartomány megcsodálását. (folyt.köv.)