2026-ban egy nagyon technikás, jó sziklamászó, ám négyezres szinten még viszonyleg kevés tapasztalattal rendelkező csapat indult el Svájcba azon belül Zermatt városába. A 2020-as sikertelen Matterhorn kísérletünk óta nem jártam itt, ezért nagyon furcsa volt a visszatérés. Különösen azért mert a forró nyár után egész más képest festett ez a sokak által bálványozott völgy.  Täsch után a hűvös fenyvesek helyett egy poros földút, a kőomlás miatt lezárt, üres és kiégett kemping helye. Zermattban pedig harminc fokos forróság és egészen más hangulat, mint amire régen annyira vágytunk. Kerestem azt a kis falut, amelyet valaha annyira bálványoztunk, de a "hegyeink" alig sejlettek fel a vastag, súlyos pára felett. De aztán megindultunk felfelé és onnantól minden megváltozott.

Bővebben: Négyezresek a Pennini-Alpokban 2026

A 2026-os, északi sarkkörön túli kerékpártúránk egyik legnagyobb dobása egyértelműen a Kebnekaise csúcsának meghódítása volt. A hegy nehézsége nem a magasságában, vagy a technikai nehézségében, hanem annak elszigeteltségében rejlik. A Skandináv-hegység egy eldugott vidékén, mindentől távol található. Kirunából bringák nyergében kezdtük meg a 70 kilométeres oda-vissza utat feléje, hogy a bringákat hátrahagyva még egy 42 km-es körrel feljussunk a csúcsára. Az időjárás errefelé nagyon változékony, s mivel a mászás során a hegy tetején óránkon keresztül a gerincen, nagy magasságban kell gyalogolni, könnyen lehet, hogy a könnyűnek hitt séta a végén igazi élet-halál harccá válik.

Bővebben: Kebnekaise

2026 nyarára ismét egy nagy közös kalandot terveztem a fiúkkal, ezúttal azonban nem dél, hanem a „hűvös észak” felé vettük az irányt. Magyarországról indulva egészen Észak-Norvégiáig tekertünk, majd a fjordok és szigetek világát magunk mögött hagyva Svédország, Finnország és a balti államok következtek. A terv egyszerűnek tűnt: 31 nap, négy kerékpár, hat ország és közel 3300 kilométer. A valóság természetesen ennél jóval többet tartogatott. A nyári meleg helyett hideg, szél és eső fogadott bennünket, az utak pedig sokszor órákra eltűntek a végtelen vadonban. Kompokkal szeltünk át tengerszorosokat, kilométeres alagutakon tekertünk keresztül, rénszarvasokkal osztoztunk az úton, és ahol csak lehetett, letettük a bringákat, hogy gyalogosan is felfedezzük a norvég hegyek és tundrák világát. A Tromsdaltinden és a Møysalen csúcsai mellett persze a valódi kihívást sokszor maga az út jelentette: a hideg folyókban való fürdés, a végtelennek tűnő szembeszél, az egyszerű tábori vacsorák és az egymást követő hosszú napok a nyeregben. Miközben a fiúk napról napra egyre inkább elengedték az otthon megszokott kényelmét, mi pedig egyre messzebb kerültünk mindentől, amit ismerünk, lassan megérkeztünk egy egészen más világba. Egy olyan világba, ahol nyáron sem biztos, hogy meleg van, éjszaka sem sötétedik be, és néha hosszú órákon keresztül úgy tekerhetsz, mintha rajtad kívül nem is élne senki ezen a vidéken. Hogy mit adott nekünk ez a 31 nap, és milyen kalandokat tartogatott az út Magyarországtól egészen a sarkkörön túlra és vissza? Hamarosan kiderül.

Bővebben: Az északi sarkkörön innen és túl 2026

Mi kell ahhoz, hogy valaki hazatekerjen Münchenből Budapestre? Egy megbízható kerékpár, néhány nap szabadság, rengeteg kitartás – és talán egy kis őrültség is. Pünkösd hétvégéjén ismét nyeregbe pattantunk, hogy saját erőből vágjunk neki az Alpoknak és az előttünk álló hosszú útnak.

Négy nap alatt 916 kilométert és közel 9000 méter szintemelkedést hagytunk magunk mögött. Az út azonban sokkal többről szólt a számoknál. Alpesi hágókról, havas csúcsokról, éjszakai ereszkedésekről, balatoni fürdésekről, váratlan nehézségekről és azokról a pillanatokról, amelyek miatt érdemes útra kelni. És egy tizennégy éves fiú első igazi ultratúrás kalandjáról, aki kilométerről kilométerre bizonyította, hogy sokkal többre képes, mint azt induláskor bárki gondolta volna.

Bővebben: München - Budapest 2026

2026 tavaszára ismét egy magányos projekt került előtérbe. Úgy döntöttem, hogy a tavaszi szünetben 17 év után visszatérek Marokkóba. Még 2009 nyarán elég viharvert, megtépázott állapotban hagytuk magunk mögött az afrikai országot, kíváncsi voltam rá, hogy az az óta megszerzett tapasztalatok birtokában mennyire élem majd meg másként a második találkozást. Örömmel tapasztaltam, hogy nemcsak én, hanem mega az ország is rengeteget fejlődött az elmúlt évtizedekben, egy egészen más világba csöppentem, mint amit még ifjú titánként anno megtapasztaltunk. Mindig vonzott a sivatag, így már jóval korábban eldöntöttem, ha visszatérek, akkor az ország Atlaszon túli régiójára koncentrálok, s most végre volt lehetőségem ezt a bámulatos vidéket is bejárni.

Bővebben: Szahara projekt 2026 áprilisában

Van, amikor az ember nem tudja pontosan, hová tart.

Csak azt érzi, hogy mennie kell.

Bővebben: Földút az Egyenlítő felé