2025 tavaszán visszatértünk a már jól ismert és sokszor bejárt Kvarner-öböl szigeteire. Idén az Učka-hegy megmászásával kezdtünk, ez még új volt a fiúknak, majd az eddiekhez képest ellenkező irányból közelítettünk a szigetek felé. Rijeka után Krk, majd Cres szigetén haladtunk és most Lošinj sem maradhatott ki.
![]() |
Učka - Kvarner 2025 kerékpártúra
Amit a túráról tudni érdemes
Ötnapos húsvéti szüneti túránk helyszínéül idén ismerős helyszíneket választottunk. Az elmúlt években már jópárszor megfordultunk a Kvarner-öböl szigetvilágán, melyek komoly kaptatói és meredek lejtői már ismerősek számunkra. A hűvös tavaszi időjárás miatt még nem volt lehetőségünk útnak indulni a fiúkkal, így elsőre meredeknek tűnt az ötnapos, napi minimum ezer méter szintemelkedést tartogató útvonal, de végül a srácok a vártnál is jobban helytálltak. A tenger vize még hűvös volt, de az időjárás már-már koranyári. A brestovai kompikötő volt a rajt és a cél helyszíne. Első nap a hegyet megkerülve, nyugati oldalról támadtuk az Uckát, s fent aludtunk a Babino menedékházban ezer méteren. Másnap a Poklon-nyergen átkelve Rijeka, majd Krk szigete következett. Baska most kimaradt, viszont Vrbniket végre rendesen meglátogattuk a sziget fővárosával egyetemben. Cres mellett gyalogtúráztunk, s másnap indultunk túránk legdélebbi vidékére Losinj-szigetére. Az ötödik nap délutánján értük el Cres északi vidékén található Poroznia kikötőjét, ahonnan már csak egy rövid kompút válaszott el végcélunktól.
Sok-sok élmény után megpirulva és kellemesen elfáradva tértünk vissza Magyarországra.
A túra adatai:
- Indulás: 2025.04.20
- Érkezés: 2025.04.24
- Időtartam: 5 nap
- Teljesített táv: 347,7 km
Fényképalbum
A túra útvonala
![]() |
Brestova - Plomin - Velá Ucka - Mala Ucka - Babino - Vela Ucka - Rijeka - Krk-híd - Vrbnik - Krk - Valbiska (komppal) Merag - Cres - Belej - Osor - Mali Losinj - Veli Losinj - Mali Losinj - Osor - Belej- Cres - Porozina |
Az útvonal térképen
a részletes, nagyítható térképhez kattints a képre
A túra résztvevői
- Kustán Klaudia
- Puskás Csaba
- Puskás Péter
- Puskás Zoltán
Túrabeszámoló
0. nap - 2025.04.19.
Zoli Szombathelyről, a többiek egy móri futóversenyről tartottak délnyugati irányba. Mariborban volt a találkozó, Zolinak ekkor már 144 km volt a lábában. Az esti órákban érkeztünk meg Brestova kikötőjébe. Egy ismert vadkempinghelyen aludtunk közvetlenül a kompkikötő mellett.
1. nap - 2025.04.20.
DST: 48,56 km (1504 m D+)
TM: 4:24:17
Első napra terveztem a nagy hegyet mégpedig abból a megfontolásból, hogy az első napokra igen stabil időjárást ígértek a meteorológusok. Nem akartam kinyírni a csapatot, így csak 48 km volt a táv ám ehhez 1500 méter szintemelkedés is társult néhol igencsak kellemetlen 12-15%-os kiadásban. Mindenki jól vette az akadályokat, estére befészkeltük magunkat az 1000 méteren található Babino menedékházba.
Hűvös éjszaka volt itt fent, de a menedékházban simán túl lehetett élni.
2. nap - 2025.04.21.
DST 72,71 km (816 m D+)
TM 4:01:38
Hajnalban keltem ugyanis második nap reggelére az Ucka-hegy tengertől a csúcsig történő megfutását terveztem. Hat órakor már úton voltam lefelé a part irányába. A menedékháztól igencsak technikás ösvényen 1 óra 2 perc alatt sikerült elérnem az innen 6 km-re található Medveja kavicsos partvidékét. Jöhetett a nehezebb feladat felfelé. Már 7-kor rendesen bombázták a napsugarak a keleti oldalt, nem fáztam. Szerencsére Lovranska Draga faluban tudtam még frissíteni, végül 1 óra 47 körül értem fel a csúcra. A fiúk 8 körül indultak fel gyalog, fent találkoztunk a hegyen (15,61 km futás 1431 méter szinttel.).
Tíz óra után indulhatott a bringázás. Egy rövid kaptató és egy hosszú lejtő révén Rijeka városában értük el újra a tenger partvidékét. Rövid pihenő után folytattuk utunkat a Bakari-öböl megkerülésével a Krk hídig. Átkeltünk a nagy forgalomban, majd a reptér után már néptelenebb utakon folytattuk a túrát a szigeten. Čižići falucska mellett egy kis strandon ütüttük fel a sátrunkat, mely egy védett öbölre nyílt, így meglehetősen nyugodt éjszakánk volt.
3. nap - 2025.04.22.
DST 66,14 km (1124 m D+)
TM 4:34:21
A harmadik napba bele kellett férnie két városnézésnek egy kompútnak és egy 13 kilométeres tengerparti gyalogtúrának is, így tudtuk, hogy haladni kell. A táborhelyünktől 16 kilométerre található Krk egyik legszebb városkája Vrbnik. Megcsodáltuk az óvárost és bevettük a város (és a világ) egyik legszűkebb utcáját is.
A második szakasz a sziget déli partvidékén található Krk városáig tartott, itt már jártuk egyszer a fiúkkal, de azért barangoltuk egy keveset az óvárosban, s a szűkös húsvéti ellátás után végre rendesen be is tudtunk vásárolni. Már csak egy kaptató választott el minket a kompkikötőtől. A jó húsz perces viziút után Cres méltóképpen fogadott minket. Ez az egész horvát szakasz egyik legdombosabb szigete, melynek ötszáz méteres hátára többször is fel kellett kapaszkodnunk. Elsőként a meragi kikötőből, hogy átjussunk a déli oldalon található fővárosba.
Cres mellett aztán pihenőt adtunk a gépeknek és gyalogszerrel hódítottuk meg Sveti Blaz szikláit, ahol még 2007-ben a túrázócsapattal jártam utoljára. Jó meleg volt a déli partvidéken, így a csobbanás sem maradhatott ki. Utolsó látogatásom óta felállítottak itt egy hatalmas széket, ahonnan páratlan kilátás nyílt a tengerre.
Jól elszaladt a délután már a naplemete fényeinél értünk vissza a gépekhez, s a vitorláskikötő után az Cres-i öböl ellentétes oldalán találtunk védett táborhelyet.
4. nap - 2025.04.23.
DST 93,95 km (1113 m D+)
TM 5:47:28
Leghosszabb bringás napunkon tovább folytattuk meglehetősen dombos utunkat déli irányba. Az északnyugati szél hátán gyorsan elértük Cres utolsó falucskáját, Osort, majd egy kis hídon átkelve már Losinjon folytattuk a túrát. A déli sziesztaidőszak már a sziget két nagy városának közelében talált minket. Mali Losinjban bevásároltunk, majd Veli Losinj partvidékén strandoltunk egy nagyot. Napról napra melegebb, naposabb idő köszöntött ránk. A késő délutáni órákban visszatekertünk még Cresre, Osor mellett találtunk táborhelyet.
5. nap - 2025.04.24.
DST 66,3 km (1213 m D+)
TM 4:15:38
Gyorsan elérkezett az utolsó nap is. Ismét hajnalban keltem, s a nap első világos óráit a Televrina-hegy felfutására szenteltem (17,3 km, 640 m szint). Mire visszaértem a tábort már lebontották, s egy kiadós reggeli után megkezdtük a felkapaszkodást a sziget hátára. A srácok ma is nagy formában tekertek, nehéz volt őket követni. Szerencsére a sziget egyelten főútján nehéz lenne eltévedni. Cresben ebédeltünk, majd jöhetett az utolsó nagy kaptató, a sziget legmeredekebb, legkitettebb része. Tettünk még egy rövid, alig 2,5 kilométeres, de 280 m szintemelkedéssel járó túrát a Sis-csúcsra, majd a késő délutáni órákban legurultunk Porozina kikötőjébe. Este már sem erőnk, sem pedig kedvünk nem lett volna hazavezetni, így még egy éjszakát eltöltöttünk a tenger partján, s másnap reggel indultunk haza.
Bár többségében ismert, s sokszor bejárt helyeken túráztunk egy-két tanulsága azért akadt ennek a körnek is. Egyrész üdvözítő, hogy a srácok milyen jó formában vannak, egyre jobban feladják a leckét a dombokon, ez bíztató a nyári túrára nézve is. Másrészt pedig megerősített minket abban, hogy Horvátország a holtszezonban még mindig egy gyöngyszem, kisforgalmú jó minőségű, látványos szakaszokkal tűzdelt útvonalaival.
Fényképalbum