Jo 60 km kellett, hogy magam mogott tudjam hagyni a nagyvarost, s be is mutatkoztunk egymasnak. A pusztasag esovel es kemeny szembeszellel inditott. De nem hagytam magam, mar az elso nap 150 km-t magam mogott hagytam, igaz rendesen elfaradtam. Jott meg egy hosszu nap, s lass csodat, a szel megfordult. Elertem a hatalmas Mississippi folyot, amely mellett 40 km-en at kiepitett kerekparuton haladhattam. Gyonyoru rendezett konyek volt ez, csakugy mint Davenport, Iowa allam elso nagyvarosa. Csak az zavart, hogy hatso kerekem felol furcsa zajok erkeztek. Eloszor csak minden tizedik fordulatnak, aztan egyre gyakrabban. Neki is lattam a varos utan megnezni, s ekkor lattam, hogy a hatso kerekagy kezdi megadni magat. Nem lesz ez igy jo! Meg is alltam az elso kis falu (Blue Grass) autoszervizenel, ahol keszsegesen es ingyen segitettek beallitani a konuszt. Azonban nem tartott soka, alig 10 km mulva ujra jottek a hangok. Nem maradt mas, el kell ernem Iowa Cityt, mely innen meg jo 80 km tavolsagban volt. Mire odaertem, ugy daralt a kerekem, hogy azt hittem menten szetesik alattam. Reggel erkeztem be a varosba, s par kor utan talaltam is szervizt. Jo fejek voltak a sracok, olyanok, mintha egy vidam amerikai filmbol leptek volna elo. Mutattak tobbfele kereket, de mindenkepp azt javasoltak, hogy valami eroset valasszak. Igy is tettem, habar 94 dollarom banta a vetelt. Amig szereltek, megkinaltak bagellel. Dia is vett mar nekem ilyen amerikai peksutemenyt, melyet kremsajttal esznek, azonban ez peksegbol volt, sokkal jobb ize volt, mint a supermarketesnek.
Iowa City utan aztan hatara vett a hatszel, s 166 km-rel zartam a nehezen idnulo, de vegulis jol alakulo napot. Newton varosa mellett aludtam. Masnap delelott betekertem Des Moinesbe, Iowa allam fovarosaba. Nagyon nyugodt, csendes varos ez, szinte vasarnapi hangulat uralkodott, sehol egy lelek az utcakon. Megneztem a hatalmas allami epuleteket, felhokarcolokat, majd folytattam utam. A varos utan egyre dombosabb lett a terep, igy habar a hatszelem meg mindig megvolt, egyre kevesbe tudtam kihasznalni. Raadasul vol egy kis eltevedesem is, a regi 6-os ut helyett az ujra hajtottam ra, igy aztan az autopalyan kotottem ki. De nem sokat mentem rajta, a sheriff rogton megallitott es letessekelt az utrol. Ez a hiba plusz 15 kilometerembe kerult, mely 140-es napoknal mar azert nagyon nem mindegy. Kuzodttem tovabb a dombokkal, s estere megint jol elfaradtam.
Julius 14-en aztan igy is elertem a Missuori folyot, s egyuttal atleptem Iowa allambol Nebraskaba. Ez mar joval lepusztultabb, kietlenebb hely, mint Iowa volt, tehat a bringasboltban a sracnak igaza volt, mikor azt mondta: "Elvezd ki Iowat, itt minden 20 km-en van egy falu, Nebraskaban, mar csak minden 50-en". S a legtobb kis falu olyan itt, mint valami ocska westerfilm-diszlet. Egy szeles foutca par teglaszinu epulettel, par kocsmaval es kis bolttal, a tobbi meg olyan mint valami elovaros. Ipari teruletek, hatalmas silok, hasznaltauto kereskedesek. S az utakon is egyre tobb a regi tragacs, valamint jonnek a hatalmas traktorok, kombajnok ezerrel. Meg szerencse, hogy tobbnyire van leallosav.
Az ut mentem mar Iowaban is hatalmas farmokat lattam vegelathatatlan kukoricamezokkel. Hatalmas elestara ez Amerikanak. A varosok siloi mar 10 km-rol latszanak. Utam menten mar tobbszaz kilometer ota kiser egy forgalmas vasutvonal, melyen tehervonatok jarnak csupan, de azok szinte egymast erik, s olyan hosszuak, hogy 3-4 mozdony huzza-vonja oket. Ejjel-nappal jarnak, s allandoan dudalnak.
Julius 16-an reggel ugy indultam, hogy ebedig lenyomom a 100 km-t a kovetkezo nagyvarosig, North Platte-ig. Sikerult is, szepen vitt a hatszel, bar annyira nem elveztem a tekerest. Sajnos a hosszu meneteket egyre nehezebben viseli a fenekem. Mar nagyon varom a Sziklas-hegyseg hagoit!
Az amcsik errefele is kedvesek es erdeklodoek, ma is megallitott egy autos itt a varosban, tegnap is odajottek hozzam, ugyhogy az emberekkel nincs gond szerencsere. Taborhely is mindig akad az ut szelen, bar furodni az utobbi napokban csak a mezogazdasagi ontozoberendezesek segitsegevel tudtam. Az idojarassal sincs gond. A Nap sut ezerrel, mar egesz jo szinem van, a szel eros, de tobbnyire nekem fuj, s ejszaka sincsen tul hideg. Bizom benne, hogy most mar ossze tudom szedni magam az utolso unalmas szakaszra, s pentek este mar valahol Denver varosa kornyeken leszek.
Lelkileg az elso napok voltak a legkemenyebbek, foleg a reggelek, amikor felebred az ember, s tudatosul, hogy itt vagyok egyedul, tobb, mint 6000 km-re otthontol, s ez a kovetkezo ket hetben nem nagyon fog valtozni. Aztan, ahogy felpattan az ember a bringara, ugy egyre jobb lesz. Sokat hallgatok zenet, sokat gondolok az otthoniakra, foleg a fiukra, akik mar nagyon hianyoznak nekem Diaval egyutt. Innen tavolrol annyira mas, annyira idilli az egesz otthoni elet, de tudtam, hogy igy lesz, mielott idejottem. Erdekes, hogy az ember mindig arra vagyik, ami az adott pillanatban nem adott. Neha eljatszom a gondolattal, hogy milyen jo lenne otthon a Balcsi partjan pihenni, dogleni a napon, de kozben pontosan tudom, hogy ott meg pont ide vagynek vissza Amerikaba vilagot hoditani. Szeritnem az a legfontosabb, hogy az ember mindig megtalalja az adott szituacio szepsegeit, amelyikben eppen van. S bar a taj nem sok szeppel kecsegtet, olyan jo, mikor kilometerekre tarsamul szegodig egy csivitelo szines enekes madarka, vagy kesodelutan mikor mar laposan sut be a Nap a nyugati egboltrol jo nezni az aranyba borult vegtelen tajat, az ontozoberendezesek szivarvanyait, s jo hallgatni a kukorica suhogasat az esti szelben (foleg ha hatulrol fuj). S bar neha kemeny, neha hazavagyik az ember, hiszem es tudom, hogy ez a 12 nap otthonrol nezve erdekes, tanulsagos es szep elmeny lesz szamomra.
