A Sziklas-hegysegbol leereszkedve egyre melegebb es koparabb lett a taj, ahogy haladtunk lefele a Colorado-folyo hatalmas volgyeben. Grand Junction varosaban meg talaltunk egy hatlamas Walmartot, ezutan viszont egycsapasra megszunk minden civilizacio. Ahogy atleptunk Utah allamba megdobbentett minket ez a hatalmas "semmi", ahogy utunk kanyargott a vegtelen pusztasagban. Se egy falu, se egy benzinkut, de meg egy maganyos haz sem akadt utukba. Egeszen naplementeig tekertunk abban a remenyben, hogy egyre fogyatkozo vizkeszletunket potolni tudjuk. Terkepunk csupan egy Cisco nevu kis falut jelzett nem messze az ut mellett. Mar lement a Nap, mire odaertunk. A latvany megdobbento volt. Szetrombolt hazak, elhagyott lakoautok, lakokocsik. Eletnek semmi nyoma. Cisco egy szellemvaros. Moabig innen meg majdnem 80 km volt hatra, s mivel vizunk nem sok maradt, igy nem voltak tul jo kilatasaink a kovetkezo napra. Mindennek fejeben ejjel meg egy hatalmas szelvihar is vegigsoport a pusztan, majdnem fejunkre dontve satrainkat. Reggel szokott idoben, kb. fel liter vizzel vagtunk neki a hatralevo szakasznak. Szerencsere ahogy utunk visszatert a Colorado melle nehany farm azert akadt, s az egyiknel talaltunk vizet is, igy gond nelkul abszolvaltuk a hatralevo szakaszt. Viz nelkul valoszinu nem sok eselyunk lett volna, hiszen delutan egy orara mar 38 fokot mutattak a homerok a varosban. Bevasaroltunk, majd konyvtaraztunk egy orat. Este pedig elmentunk Teri Ann-hez a szallasra, bar visszajelzes nem erkezett tole, hogy tud fogadni. Egeszen a varos szelen lakott, egy elhagyatott kis utcaban, mar a neve is ijeszto volt: Desert Road. Erdekes haza volt tele mindenfele csecse-becsevel, giccsekkel. Mar ekkor lattuk, hogy nem egy atlagos emberrel van dolgunk. Tovabb nott a meglepetes, hiszen nem o, hanem egy ausztral lany fogadott, o is csak vendegsegben volt Terinel. Hozott nekunk sort, jot beszelgettunk, kimostunk ,vacsorat keszitettunk. Szallasadonk csak naplemente kornyeken ert haza, s hangos hi megszolitassal koszontott minket. Este jot beszelgettunk vele is, nagyon tetszett neki az, ahogy magyarul beszelunk. Azt mondta, hogy sok europaival talalkozott, de a mi nyelvunk megis teljesen mas. Elkepeszto!

Masnap reggel visszagurultunk a varosba, s az Arches Nemzeti park fele vettuk az iranyt. Az ido szerencsere hult egy keveset, igy egy 5 km-es gyalogturat is bevallaltunk a leghiresebb ivhez, a Delicate Archoz. Elpekeszto elmeny volt ott lenni a hatalmas voros sziklaivek kozott. Delutan visszatertunk Teri hazahoz, sziesztaztunk egy keveset, s csak a kesodelutani orakban indultunk tovabb a Colorado-fennsik iranyaba. Egesz este kaptattunk felfele, s ahogy felertunk 1700 meteres magassagba egy hatalmas vihar zudult a nyakunkba. Teljesen borig aztunk. Mazlink volt, talaltunk egy tajekoztato tablat a puszta kozepen, mely fedett volt, itt huztuk meg magunkat ejszakara, s kozben jokat poenkodtunk azon, hogy milyen dolog ez: sivatagban borig azni :-)

Kovetkezo nap tovabb kapaszkodtunk egeszen a Blue Moutain labahoz, Monticello varosaig. kemeny, dimbes-dombos szakasz volt ez hosszu, monoton kaptatokkal, raadasul a szelet is az arcunkba kaptuk. Delutan jott csak a lejtes, s vele egyutt a meleg is, egeszen a San Juan folyo szurdokaig ereszkedtunk Bluff falucskaig, ahol a helyseget megalapito echos szekerrel jaro pioneerek eleterol neztunk vegig egy erdekes kiallitast, s egy filmet is levetitettek. Este hatalmasat furodtunk a sekely vizu homokos folyoban, s kozvetlenul a partjan aludtunk.

Aztan megint jott a kaptato. Ezuttal a Monument Passhoz tekertunk fel 1700 meterre. Itt talalhatok Amerika legjellegzetesebb voros homokko sziklai, melyek elkepeszo latvanyt nyujtanak mar messzirol is. Nem gyoztunk betellni veluk, s termeszetesen rengeteget fenykepeztunk, videoztunk azon a helyen is, ahol Forrest Gump a filben abbahagyta a futast. Hatalmas elmeny volt itt lenni. Delutan aztan megint jott a vihar, ezuttal homokvihar formajaban vorosre festve az egboltot. Mi csak a szelet kaptuk meg, de ez is eleg volt. Ha egy fel oraval kesobb indulunk el  a sziesztabol, akkor valoszinu hogy tobbet kaptunk volna belole. Kajenta varosa kovetkezett mely mar a Navajo indianok teruleten talalhato, 92% indian szarmazasu. Az eddigiektol teljesen eltero volt elso arizonai varosunk, lapos hazak szetszorva minden kozpont nelkul, csupan a foutak burkoltak a tobbi csupa por, kosz, szemet minden. Eleg igenytelen nep ez az indian, s testsulyban is siman felveszik a versenyt az amcsikkal :-) A boltjuk is nagyon draga volt az eddigiekhez kepest. A konyvtarat csak hosszu kereses utan talaltuk meg, de bezart mar. Feri es Tomi begyujtott par tusket a kerekebe, erre ment el egy orank, majd belutunk a Burger Kingbe, letoltunk par hambit, mert mar keztuk megunni a sivatagi kosztot, s csak este indultunk tovabb. Pontosabban csak indultunk volna, ha Feri kereke megint le nem eresztett volna. En elorementem taborhelyet keresni, Tomival maradtak szerelni. De mivel letertem a foutrol elmentek mellettem, s csak sotetedes utan sikerult utolernem oket. Szerencsre nem lett belole nagy vita, a mozgalmas nap utan mindenki gyorsan nyugovora telt.

Masnap atkeltunk egy 2100 meteres hagon, s ujra ereszkedtunk be a sivatagba. Unalmas szakasz volt, igy a 95 km-t mar delutan 1-ig lenyomtunk Tuba City varosaig, melyet Navajo es Hopi indianok laknak. Van helyi kiallitasuk melyet megneztunk, s itt mar a varos lepukkant konyvtaraba is bejutottunk egy oracskara. Tele volt internetezo indiannal :-) A bolt itt sem volt olcso, de enni-inni azt bizony kell, kulonben hamar elkeszul az ember. Meg jo 40 km-t gurultunk a Kis-Colorado mellett fekvo Cameronig, s a folyoparton taboroztunk le. Az esti furdesi lehetoseg miatt jottunk eddig el, de a folyo olyan mennyisegu voros iszapot hordott magaval, hogy rogton pirosra festette az egesz testunket. Vicces latvany voltunk. Szerencsere a benzinkuton volt viz amivel lemoshattuk magunkrol a a piros szint, mert teljesen ugy festettunk mint az indianok. Feri pedig egeszen egyedi modon mosakodott meg a hotel restroomjaban :-)

Tegnap, julius 31-en 94 km es kb 1000 meter szint vart rank a Grand Canyonig. Hosszu, faraszto tekeres volt, radadasul en eleg rosszul is voltam a nem megfelelo kajaktol, de sikerult feljonnunk a peremre 2200 meterre. Itt kellemes az ido, hatalmas fenyoerdok vannak mindenfele, delben meg egy Maggit es leves is osszedobtunk, igy sikerult rendbevagni a rakoncatlankodo gyomrunkat. Vegigjartunk egy csomo kilatot, elkepeszto a latvany ami innen nyilik a tobb mint 1 km mely kanyonba. Egyszeruen leirhataltan, s meg fenykepekkel is visszaadhatatlan amit latunk. Este kiultunk tobbszaz emberrel naplementet nezni a kanyon peremere, mely a tura egyik legnagyobb elmenye volt. Csak este, sotetedes utan mentunk a kempingbe. A konyek erdei, igy a kemping is tele van hatalmas szarvasokkal, melyek egyaltalan nem felnek az emberektol.

Ma augusztus elsejen pihenonapot tartunk, csak busszal jarjuk be majd a kilatohelyeket. Valoszinuleg este indulunk tovabb visszafele, majd eszakra, vissza Utah allamba, ahol meg a ket hires nemzeti park kozul (Bryce Canyon, Zion) szeretnenk legalabb egyet megnezni milelott begurulnk a pokoli Mojave Sivatagba, ahol 40 fok feletti homerseklet var rank. Sajnos a 89-es ut Page fele beszakadt (ez az eredeti utvonalunk) igy valoszinu, hogy roviditenunk kell majd, s ezaltal a Bryce Canyon eleresere nincs tul sok esely. De majd meglatjuk.

Kulonben mindharman jol vagyunk, a sivatagot hellyel kozzel jol viseljuk, nagy problemak nem akadtak. Ma feltoltodunk, s ujult erovel vagunk bele a kovetkezo, a tura egyik legneptelenebb szakaszaba. Jelentkezni a kovetkezo napokban nem valoszinu, hogy tudunk mert csak apro falvak akadnak utunkba a kovetkezo 300 km-en.