Olaszország mindig tud újat mutatni. Többször tekertem keresztül-kasul az országon, de még mindig meg tud lepni néhány újdonsággal. Idén sem volt másképp. A háromhetes kenyai túra után csatlakoztam Petihez, Csabihoz és Diához, hogy együtt fedezzük fel újra magunknak ezt a sokszínű országot a Vezúvtól az Appennineken keresztül egészen az Alpokig.
Olaszország - San Marino 2024 kerékpártúra
Amit a túráról tudni érdemes
Idén tavasszal fiaim ellátogattak Rómába várost nézni, s annyira bejött nekik a "dolce vita" életérzés, hogy egy nyári bringatúra alapötlete is megszületetett. Diával összegyűjtötték azokat a helyeket, melyeket mindeenképp látni szeretnének, nekem pedig az volt a feladatom, hogy összekössem őket egy izgalmas, változatos s lehetőleg forgalmatlan útvonallal. Nápolyból indultunk, s a Vezúv éjszakai megmászása után így került a képbe Montecassino, Civita di Bagnoreggio, San Marino, Bologna, Firenze, a Garda-tó és Trentó. Mivel augusztus közepén egy négynapos hegymászásra voltunk hivatalosak a Hohe Tauern hegységbe, hol is végződhetett volna ezután az útvonal, mint az utánozhatatlan Dolomitok kétezres hágóin, s a Dráva-völgy kellemes kerékpárútján.
A túra adatai:
- Indulás: 2024.07.27 (este) - Budapest, Liszt Ferenc repülőtér
- Érkezés: 2024.08.29 (Möllbrücke, Ausztria)
- Időtartam: 13 nap
- Teljesített táv: 1220,2 km
- Teljes túranapok napi átlaga: 96,11 km/nap
Fényképalbum
A túra útvonala
Nápoly Nemzetközi Repülőtér - Vezúv - NÁPOLY - Capua - Cassino - Montecassino - Sora - Tagliacozzo - Rieti - Narni - Civita di Bagnoregio - Orvieto - Camucia - Arezzo - Sansrepolcro - Passo di Viamaggio
|
|
San Marino | |
Rimini (vonattal Bolognán és Veronán át Domegliaraba) Domegliara - Garda - Malcesine - Trentó - Predazzo - Passo Valles - Alleghe - Passo di Falzarego - Cortina d' Ampezzo - Dobbachio |
|
Sillian - Lienz - Oberdrauburg - Möllbrücke |
Az útvonal térképen
a részletes, nagyítható térképhez kattints a képre
A túra résztvevői:
- Puskás Csaba
- Puskás Péter
- Kustán Klaudia
- Puskás Zoltán
Túradokumentáció:
- részletes útvonalterv
- túrabeszámoló (folyamatban)
- fényképalbum
Csabi útban felfelé az első ezres hágóra (kattints a képre a fényképalbum megtekintéséhez)