Május 19-én egy régóta áhított kihívást teljesítettünk hármasban Alizzal és Diával: a holkerekparozzak.hu oldal szerkesztője, s egyben nagyon jó barátom, Kiss Csaba által megálmondott Pest-Buda Kerékpáros Körtúrát. A 194 kilométeres fővárosunkat teljes egészében megkerülő kör nagyrészét korábbi túráimon már volt alkalmam teljesíteni, s egyszer már teljes egészében végigtekertem a keleti szakaszt, de akkor egy hatalmas vihar megállásra kényszerített, s Fótnál vonatra szálltam. De ma nem volt ilyen opció. Most már eljött az ideje a sikeres telejesítésnek!
Bővebben: Megcsináltuk a Pest-Buda körtúrát
A Király-hegy (Kral'ova Hol'a) meghódítása már régi bakancslistás bringás terveim között szerepelt. Április 27-én a határmenti Fülek városából indulva, egész napos kemény tekerés után sikerült feljutnunk a tetejére.

Bővebben: Megtekertük a Király-hegyet
2018 őszén öcsémmel neveztünk a Larnaka Maratonra. Odaúti repülőjáratunkat törölték, így két nappal korábban kellett kiutaznunk. Úgy gondoltuk, hogy ha már így alakult a fennmaradó szabadnapokat kerékpározással töltjük ki. Ekkor még nem is gondoltuk, hogy egy milyen jó ötlet lesz. Csapatunkhoz csatlakozott az első félmaratonjára készülő Aliz is, így hármasban vágtunk neki a 4 napos, 306 km-es útvonalnak.

Bővebben: Észak-Ciprus novemberben 2018
2018 nyarán ismét elhagytuk a megszokott, biztonságos Közép-Európánkat, s kontinensünk legkeletibb részére látogattunk. Célunk, hogy a Kaukázus országait, Grúziát, Örményországot és Azerbajdzsánt felfedezzük. Kerékpáros szemmel egy nehéz, embert próbáló útvonalat terveztünk: aszfaltburkolat nélküli kétezres hágókon, kopár hegységek közt, vagy perzselő kősivatagban haladt utunk, de az út viszontagságai mellett igyekeztünk az országok szépségét is felfedezni, kultúráját befogadni.
Bővebben: Kaukázus 2018
2018 nyarán egy eddig soha nem tapasztalt vállalkozást vittem véghez. A tőlem telhető legrövidebbidő alatt eltekertem az Országos Kéktúra egyik végpontjáról a másikig. Az emberpróbáló 569 km-es utat 32 óra 13 perc alatt teljesítettem.

Bővebben: Az Országos Kéktúra nyomában 2018
Öt év után visszatértünk a "németek birtokában" lévő spanyol szigetre, a csodálatos Mallorcára. Az élet nem sokat változott itt azóta. A szigetet a tavaszi hónapokban szinte ellepik az Észak-Európából, főleg Németországból érkező országúti kerékpárosok. Csomagos túrakerékpárossal persze nem nagyon találkoztunk, s olyannal, aki leereszkedett volna, majd újra felhajtott a Sa Calobrához vezető 750 m szintkülönbségű, 10 km-es bámulatos útszakaszon, eggyel sem. Diával igazi edzőtúrát mentünk, jócskán megfejeltük a 2012-ben megtett körünket, s a sziget északi részén 3 napon át 2000 méter szintkülönbség felett tekertünk.

Bővebben: Mallorca 2018
A horvát tengerpart egyszerűen megunhatatlan. Már számtalan gyalog- és kerékpártúrát szerveztem az Isztria-félszigettől, a Kvarner öböl szigetvilágán át egészen Zadarig. Sőt egyszer - Montengegróból hazafelé - az egész tengerparton végigtekertünk. Idén tavasszal a Velebit-hegység volt a célpont. Közép-Ázsiára készülve olyan felkészítő túrát terveztem, ahol könnyedén teljesíthető napi 2000 méter szint, s az időjárás már lehetővé teszi a nagyobb magasságokban történő bringázást is. A Velebitben minden adott volt: tekertünk csodálatos panorámával rendelkező szerpentineken, és kavicsos, sőt havas terepen a hegység eldugott, medve-járta fenyveseiben egyaránt.

Bővebben: Velebit 2019