A 2025 nyarán teljesített Törökországot átszelő kerékpártúránk során a fiúkkal hármasban sikerült meghódítanunk az Erciyes majdnem négyezres csúcsát. Kayserit vonattal hagytuk el, majd Erzincan városból újra kerékpáron haladva átkeltünk az Észak-Anatóliai hegységrendszeren. Északról ugyanis jobb lehetőség kínálkozott az ország negyedik legmagasabb, s méltán híres Kaçkar 3937 méteres csúcsának meghódítására. Az időjárás azonban a Fekete-tenger partján jóval csapadékosabb és változékonyabb, mint bent a Közép-Anatóliai magasföldön. A hágón átképve olyan érzés volt, mintha az Alpokba csöppentünk volna. Zöldellő hegyóriások emelkedtek a magasba, a völgyekbe pedig egész mélyen beúsztak a felhők.

Bővebben: Kaçkar - Észak-Anatóliai-hegység
A 2025 nyarán teljesített Törökországot átszelő kerékpártúránk második szakaszán ismét útba ejettük Közép-Anatólia legikonikusabb vulkányját, az ország ötödik legmagasabb csúcsát. De most nemcsak elhaladtunk mellette, hanem fel is másztunk rá.

Bővebben: Erciyes vulkán meghódítása
2025 nyarára a fiúk már megértek első igazi, nagyszabású külföldi útjukhoz, így egy igazán hosszú, kihívásokban bővelkedő és változatos túrát készítettem elő nekik. Törökországban még az amerikai út előtt, 2012-ben jártam utoljára, a Kaukázus országait pedig egy 2018-as út során fedeztük fel magunknak. Ezekből a tapasztalatokból táplálkozva született meg az idei túra váza. Törökország hatalmas, bejárni egy hónap alatt is képtelenség lenne, így - akárcsak korábban - az útvonalat idén is 3 részre osztottam, melyek összekötésére egy-egy éjszakai busz és vonatjárat volt a segítségünkre. Így maradt idő jókat csobbanni a Földözi-tenger meleg vizében, megcsodálni Kappadókia sziklába vájt templomait, meghódítani az Erciyces és Kackar majdnem négyezres csúcsait és átélni azt az életérzést, melyet ez a csodálatos ország és az ott lakó emberek nyújtanak. Grúziában már csak ketten mentünk tovább Petivel, itt a Kazbek ötezres megmászása köré épült az útvonal, majd Örményország következett, ahonnan már egyedül folytattam az utamat. Mivel a törökökkel közös határ zárva van, jó nagy kerülővel, Grúzián és az Örmény-fennsíkon keresztül jutottam vissza a törökökhöz, a túra legnagyobb és legkétesebb kimenetelű mászása ott várt rám, nélküle nem szerettem volna hazamenni. Hogy sikerült-e, vagy sem? Hamarosan kiderül.
Bővebben: Törökország - Grúzia - Örményország 2025
A 2025-ös év sem maradhatott ultratávú bringás kihívás nélkül. A tavalyi sikeres Magyarország Hegyei küldetés után úgy éreztem elérkezett az első külföldi hosszútávú megmozdulás ideje. Mivel Csehországban a túra napjáig még soha életemben nem bringáztam, így adta magát a terv, hogy Prágából kíséreljek meg egy 3 napos hazajövést útba ejtve az ország legmagasabb hegycsúcsát. Végül Csehország, Lengyelország, Ausztria és Szlovákia érintésével 814 km-t magam mögött hagyva 68 órán belül érkeztem meg Budapestre.
Bővebben: Prága - Budapest 2025
2025 tavaszán visszatértünk a már jól ismert és sokszor bejárt Kvarner-öböl szigeteire. Idén az Učka-hegy megmászásával kezdtünk, ez még új volt a fiúknak, majd az eddiekhez képest ellenkező irányból közelítettünk a szigetek felé. Rijeka után Krk, majd Cres szigetén haladtunk és most Lošinj sem maradhatott ki.
Bővebben: Učka - Kvarner 2025
Még január végén Kristóf hívott fel, hogy 2025. február 22-ére terveznek egy téli mászást a Triglavra, s szívesen vennék, ha én is csatlakoznék. Három éve szintén téli időszakban hajtottunk végre egy hasonló útvonalú sikeres mászást, melyet nagyon élveztem, így nyilván nem lehetett nemet mondani erre a lehetőségre. Szerencsére az időjárás is megtámogatott minket, így hamisítatlan téli körülmények fogadtak minket Szlovénia legmagasabb hegyén. Ugyanakkor kristálytiszta időben, a lehető legjobb körülméynek között vágtunk neki az egész napos túrának.

Bővebben: Téli Triglav 2025
Amikor úgy 4-5 évvel ezelőtt megismerkedtem A KÖR-rel, ezzel az instant terepfutó kihívással még úgy gondoltam, hogy ez már bőven az a szint, amit a hozzám hasonló egyszerű földi halandók nem tudnak megugrani. Ekkor még egy 30 kilométeres, 1000 szintes terepkör is komoly kihívást jelentett. Szerencsés (vagy szerencsétlen) véletlenek egész sora kellett hozzá, hogy klasszikus (fél)maratonistából igazi terepultrás legyen belőlem. Kezdve az éjszakába nyúló téli havas Börzsöny-átkelésektől az első 75 kilométeres Nagy-Szénás körömön át a Vadlán, majd a Vipava 100+ kilométeres teljesítéség. Ám mindig is tudtam, hogy a KÖR teljesen más, a fenti teljesítményekhez nem mérhető. Tavasszal mikor arra vállalkoztam, hogy 40-45 kilométeres szakaszokban befussam a pályát, minden edzésről úgy jöttem haza, mint akit agyonvertek. De szép lassan kezdtek kitisztulni a részletek, helyére kerültek az utolsó mozaikdarabkák, s úgy éreztem, hogy igen, lassan eljön az az idő amikor már eséllyel állhatok oda a királyréti rajthoz. 2024. november 8-án délután öt órakor aztán kezdetét vette a 30 órás őrület.
Bővebben: A KÖR
Bár 2017-ben két társammal már megmásztam a Mont Blanc csúcsát, akkor - a közelgő rosszidő miatt - az első szakaszt 2400 méterig fogaskerekűvel tettük meg. Az utóbbi években arra törekedtem, hogy a négyezres csúcsokat tisztán, a hegy lábától a csúcsig tisztán, saját erőből, mindenféle külső motorikus, elektromos segédeszköz nélkül hódítsam meg. Így az Alpok legmagasabb csúcsa továbbra is kilógott a sorból. Tavalyi matterhornos kötéltársammal, Sárosi Kristóffal terveztük a mászást, ám - betegsége miatt - végül szólóban indultam útnak.
Bővebben: Mont Blanc és Paradiso 2024