Ukrajna volt az utolsó a szomszédos országok sorában, ahová bringával eljutottam. Nem mintha lett volna bármi félnivalóm, de nyugat-magyarországi bringásként sokáig nem éreztem késztetést az útra. 2017 nyarán aztán öcsémmel, Puskás Mártonnal kettesben úgy döntöttünk, hogy nekivágunk és kerekeink alá gyűrjük Kárpátalját, feltekerünk egészen az ezeréves határig és feltúrázunk az ország legmagasabb hegycsúcsára, majd a Verenckei-hágón át visszatérünk a Kárpát-medencébe mint ahogy azt ezer éve őseink tették. Nem bántunk meg a döntésünket.

Bővebben: Honfoglaló módjára léptük át a Vereckei-hágót

Amikor nekiláttam a kaukázusi kerékpártúra tervezésének, rögtön láttam, hogy – ha fel szeretnénk tekerni Szvanétiába, a közvetlenül a Kaukázus fővonulata mellett található elzárt kis hegyi tartományba, ezt csak egy jó 500 kilométeres körtúrával tudjuk megvalósítani. Tudtam, nem lesz egyszerű történet, hiszen kétezres hágókon át, hatalmas érintetlen vadonokban és fehéren csillogó négyezresek között vezet majd a rossz minőségű, gyakran burkolatlan út, de megérte vállalni a kockázatokat.

Bővebben: Bringás kalandok a Kaukázusban, Grúzia legszebb vidékein

Április elején Izraelben már nyár volt. Hibátlanul kék égbolt, ragyogó napsütés és tömény virágillat fogadott Tel Avivban, s ahogy bringáinkra pattanva az ország felfedezésére indultunk egyre jobban beleszerettünk.

Bővebben: A végletek országában bringatúráztunk

Kevés ország ragadta meg figyelmemet annyira sokrétűen, mint Japán. Nevének puszta említése is egymástól teljesen különálló, és helyenként ellentmondásos képzetek egész sorát idézi fel: fából ácsolt ősi szentélyek és hatalmas felhőkarcolók, kocka alakú autók és áramvonalas, villámgyors vonatok, kimonós gésák és öltönyös üzletemberek, ódon nádtetős falvak és vibráló, neonfényben úszó városi dzsungelek. Elképesztő, hogy ezek a képek mind helytállóak. A hagyomány és modernség  e furcsa egyvelege teszi a japán utazást csodálatos élménnyé.

Bővebben: Kitekertünk a betondzsungelből az igazi vadonba

Túrakerékpárom nyergében jutottam el Kelet-Anatóliába, erre a sokak számára ismeretlen, és nem túl bizalomgerjesztő kurdok lakta vidékre, mely Törökország keleti régióját alkotja. Alapvetően hatalmas, háromezer méternél magasabb, sziklás hegységrendszerek, kopár félsivatagos vidékek és termékeny folyóvölgyek jellemzik ezt a ritkán lakott tájat, ahol még a természet az úr.

Bővebben: A vad tájak és a szelíd emberek hazája

Mesebeli, forró, varázslatos, titokzatos. Afrikára az idők során megannyi jelzőt ráaggattak, de hogy milyen valójában, csak kevesen tudják. Egy átlagember Afrikával egy tunéziai, vagy egyiptomi szálloda ablakából ismerkedik. Ha nagyon extrémnek vallja magát, befizet egy dzsipes sivatagjárásra vagy tevegelésre, melynek keretében kiviszik a közeli dűnékre, majd este a bárban lelkesen meséli az ismerőseinek, mekkora kalandban volt része. Velünk nem egészen ez történt.

Bővebben: Késsel raboltak ki minket Marokkó fővárosában

Tajvan természeti látnivalói már a tervezés során lenyűgöztek. A 400 kilométer hosszú és nagyjából 145 kilométer széles sziget keleti része egy igazi ősvadon, mely területének körülbelül kétharmadát magában foglalja. A vonulat meredekségéről sokat elmond, hogy több, mint kétszáz, 3000 méter feletti hegycsúcs található itt. Így hát gyorsan elhatároztam, hogy tajvani körtúrámon nem az óceán partvidékét fogom követni.

Bővebben: Bringatúra az égig érő hegyek birodalmában

Azt mondták róla, hogy szinte lehetetlen. Három magyar túrabringás mégis megpróbálta. Augusztus közepén érkeztek meg Földgolyónk legmelegebb helyére egy az amerikai kontinenst átszelő kerékpáros expedíciójuk keretében. Nem tudták átugrani, nem tudták kikerülni, így a saját bőrükön kellett megtapasztalniuk, hogy milyen is az a földi pokol.