Túrakerékpárom nyergében jutottam el Kelet-Anatóliába, erre a sokak számára ismeretlen, és nem túl bizalomgerjesztő kurdok lakta vidékre, mely Törökország keleti régióját alkotja. Alapvetően hatalmas, háromezer méternél magasabb, sziklás hegységrendszerek, kopár félsivatagos vidékek és termékeny folyóvölgyek jellemzik ezt a ritkán lakott tájat, ahol még a természet az úr.
Mesebeli, forró, varázslatos, titokzatos. Afrikára az idők során megannyi jelzőt ráaggattak, de hogy milyen valójában, csak kevesen tudják. Egy átlagember Afrikával egy tunéziai, vagy egyiptomi szálloda ablakából ismerkedik. Ha nagyon extrémnek vallja magát, befizet egy dzsipes sivatagjárásra vagy tevegelésre, melynek keretében kiviszik a közeli dűnékre, majd este a bárban lelkesen meséli az ismerőseinek, mekkora kalandban volt része. Velünk nem egészen ez történt.
Tajvan természeti látnivalói már a tervezés során lenyűgöztek. A 400 kilométer hosszú és nagyjából 145 kilométer széles sziget keleti része egy igazi ősvadon, mely területének körülbelül kétharmadát magában foglalja. A vonulat meredekségéről sokat elmond, hogy több, mint kétszáz, 3000 méter feletti hegycsúcs található itt. Így hát gyorsan elhatároztam, hogy tajvani körtúrámon nem az óceán partvidékét fogom követni.
Azt mondták róla, hogy szinte lehetetlen. Három magyar túrabringás mégis megpróbálta. Augusztus közepén érkeztek meg Földgolyónk legmelegebb helyére egy az amerikai kontinenst átszelő kerékpáros expedíciójuk keretében. Nem tudták átugrani, nem tudták kikerülni, így a saját bőrükön kellett megtapasztalniuk, hogy milyen is az a földi pokol.
Eddig is szerettük a Pireneusokat. A Katalónia forró pusztáiból kiemelkedő kopott sárgás, mediterrán cserjékkel benőtt domboktól, Franciaország sejtelmesen ködös, már-már alpesi jellegű rétjein át egészen az andorrai mélyzöld fenyvesekig. Egy európai magashegység, mely sokak szerint olyan, mint az Alpok, szerintem pedig egyáltalán nem hasonlít rá. Egy hegység mely elválasztja egymástól az óceán felől érkező hűs, esős éghajlatot, a száraz és forró mediterrántól.
ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK A TÚRÁRÓL
A horvátoktól soha nem állt messze a sziklamászás. Bár az országnak nincsen kétezres csúcsa, mégis rengeteg komoly kihívást jelentő fallal büszkélkedhet. Sőt az elmúlt években nyitottak a via ferratazók irányába is, s nyugati mintára több drótkötélbiztosítással rendelkező út is épült. Ebből néztünk meg néhányat 2021 októberében.
„A tűz és a jég országa” – harsogják Izlandról a beszámolók, útikönyvek, mintha az Atlanti-óceán északi részének közepén található, Magyarországnál egy kicsit nagyobb szigetország ezernyi arcát két ilyen egyszerű kifejezéssel jellemezni lehetne. Nem is kell odautaznunk ahhoz, hogy tudjuk, Izland jóval több, mint „tűz és jég”.
2021 októberében egy négynapos családi túrát terveztünk az általam már sokszor bejárt és ismert útvonalra a Kvarner-öböl két legnagyobb szigetére, Cresre és Krkre. Idén először már a fiúkat is magunkkal vihettük, mert nyáron az Alpok-Adria túrán bizonyították a rátermettségüket. A rövid nappalok miatt nem terveztünk túl hosszú távokat, hogy maradjon idő a strandolásra és a játékra is.
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
A honlapot szerkeszti és a túrabeszámolókat írta: Puskás Zoltán (pusizoli).
A nagyvilagban.hu a következő, korábban az alábbi címeken elérhető weboldalat tartalmát egyesíti:
Az oldal tartalmi elemei - a forrás-megjelölés és szerzővel való egyeztetés után - szabadon felhasználhatóak.
Köszönjük látogatásod!
