Megérkezés Barcelonába

Bázel-Nizza-Barcelona kerékpártúra 2006

5. szakasz (20-23. nap)

Vissza a 4. szakaszra

20. nap (2006. augusztus 16. – szerda) - Újra a tenger partján!

Manresa – Monistol de Montserrat – Mohestir de Montserrat (Montserrat-i kolostor) – Olesa de Montserrat – Martonell – St. Vicenc – Gavá

Táv: 89,37 km

Éjjel egy iszonyat vihar tombol végig felettünk, melynek nagy részétől a már említett vasúti híd szerencsésen megóv minket. Viszont a lecsurgó víz pocsolyákban áll össze, így hajnalban ismét „jön a víz”. Alulról ázunk be, így a sátrunkat odébb kell költöztetnünk.

Reggel 8-kor már csak a borult idő emlékeztet a hatalmas viharra. Összepakolunk és nekiindulunk a végső szakasznak. Már az út elején egy spanyol kerékpáros fickó próbál csatlakozni hozzánk. Érthetetlenül pofázik össze-vissza, majd mikor megtudja, hogy Barca felé tartunk mutatni akarja nekünk az utat. „Kössz, de ha eddig eljutottunk, innen már talán nem fogunk eltévedni” – gondoljuk magunkban. Szerencsére nem kell sokáig élveznünk felettébb furcsa társaságát, mert Monistol de Montserratnál lecsatlakozunk. Itt emelkedik ugyanis a Katalánok szent hegye az összetéveszthetetlen, utánozhatatlan és megismételhetetlen Montserrat, rajta a híres kolostorral. A bencés kolostor Santiago de Compostella után Spanyolország második legnagyobb bucsujáróhelye, a katalánok vallási központja.

Reggeli nélkül persze nem ildomos nekiugrani egy ekkora hegynek. A hegy alatt fekvő kisvárosban – eddigi tapasztalatainkhoz híven – nem egyszerű boltot találni. Egy kis pékség azért szerencsére mindenhol akad. Itt aztán lemérhetjük a spanyol helybeliek bunkóságát, akik úgy tolakodtak elém a pulthoz, mintha levegőből lettem volna. Nagy nehezen végre sikerült egy 800 g-os kenyeret venni 2,3 euróért, amelyre a köcsög boltos néni még 10 cent szeletelési díjat is rászámolt. „Ennyiért én is felvágtam volna”. Egyetlen haszna a dolognak, hogy egy spanyol szót örökre megtanultunk: „kortal” = szeletelni.

A mai reggeli sem teljes értékű, de azért jobb, mint a semmi. Kaja után útba ejtünk még egy kis internet-kávézót, majd nekivágunk a szerpentinnek.

A hegy lábától egy 8,5 km hosszú átlagban 6,9 %-os (de néhol 10 % feletti) kanyargós úton érhető el a kolostor, mely 735 méteres magasságban található, a szintemelkedés pedig 588 méter. A cuccaink nagy részétől már az első kanyar után megszabadulunk, így aztán a hágókon megedzett lábaink meglehetősen könnyen tolják fel járgányunkat az impozáns hegyre. Én haladok elől, hogy útközben legyen időm fényképezni társaimat, a szintén felfelé kanyargó siklót és az egyre jobban kitáruló panorámát is.

Az út merész építészeti megoldásokkal tekereg fel a szinte függőleges sziklafalakkal övezett keskeny párkányokon. Lefelé kell majd nagyon vigyázni. A 6. kilométernél állunk meg először egy kisebb templomnál, majd a következő lendülettel már a hegy déli oldalán lévő híresebb kolostorig tekerünk.

Hát nem pont olyan, amilyenre számítottunk. Mindent ellep a turisták özöne, s a hely is sokkal inkább egy zajos turistaparadicsom, mint egy meghitt kolostor. Mindenfelé éttermek, kegytárgyboltok biztosítják, hogy minél több pénzt el tudjon szórni a zarándok, akit már idáig is kemény parkolási díjjal, illetve a siklón menetdíjjal sújtottak.

A kolostor előtt hatalmas sor kanyarog. Mint később megtudjuk ez a temérdek ember arra vár, hogy szemtől szembe „találkozhasson” a Fekete-Madonna szoborral, s elmondhasson egy félperces imát. A várakozási időt úgy 3 órára saccoljuk. Bent a kolostorban is nagy az élet. Természetesen a padok közül is látszik a szobor, de úgy 10 méter távolságból. Bár jómagam is katolikus vallású vagyok, mégis esztelen időpazarlásnak tartom azt a temérdeknyi sorban állást, amit ez a sok ember arra szán, hogy 9 méterrel közelebb kerüljön a szoborhoz. Végigülünk egy rövid szertartást, mely – a tömegre való tekintettel – szinte minden félórában esedékes, majd visszatérünk a bicajokhoz, s mivel újra romlik az idő, egy újabb megázást elkerülve elindulunk lefelé. Vetünk még egy utolsó pillantást a hegy 1235 méteres csúcsa felé, mely büszkén uralja a horizontot bármely irányból is nézünk rá, megcsodáljuk a meredek hegyoldalban, sziklák között elhelyezkedő impozáns kolostorépületet, s letekintünk a tőlünk 48 kilométerre elterülő tenger homályos körvonalaira, majd megkezdjük az ereszkedést.

Délután 1 óra tájban érünk vissza csomagjainkhoz. Kiássuk őket rejtekhelyükről, s ismét felmálházva folytatjuk utunkat. A forgalom sokkal nagyobb, mint az elmúlt napokban. Ez egyrészt a munkanap miatt van így, másrészt pedig amiatt, hogy egyre közeledünk Barcelonához, a térség központjához. A roppant gyér és drága reggeli hatása már rég a múlté, így egyre kisebb vércukorszinttel és egyre nagyobb lelkesedéssel figyeljük az út szélét, hátha valamilyen boltszerű épületet vélünk felfedezni. Olesa-ban aztán végre megtörik a spanyol átok! A vasútvonal túloldalán ugyanis egy számunkra is jól ismert név virít egy totemoszlop tetején: „PLUS Superdescompte”. Nekünk sem kell több! Rögvest keresünk egy aluljárót, ahol átkelhetünk a sínek alatt, s meg sem állunk a bolt bejáratáig. Persze végig kétséges, hogy nyitva van-e, vagy spanyol módra éppen sziesztáznak. De nyitva van! Igaz, hogy csak 11-kor nyit, de este 10-ig fogadja a szerényebb anyagi lehetőséggel érkező vevőket, olyanokat, mint például mi. A napok óta tartó ínséges idők után hatalmas bevásárlást rendezünk: kenyér, húsfélék, zöldség, dinnye, doppelkeksz, minden, amit egy ilyen jófajta német boltban olcsón meg lehet vásárolni. A hatalmas bevásárlást mégnagyobb kajálás követi. Fél óra múltán teli hassal dőlünk el az épület roppant szemetes oldalában. Mivel útközben a Nap is kisütött, elővesszük az éjjeli vihar óta nedves hálózsákjainkat, ruháinkat, melyet az élénk szél pillanatok alatt megszárít.

Egy meglehetősen hosszúra sikerült szieszta után ½ 5-kor vágunk neki az utolsó menetnek. Eleinte egy forgalmatlan mellékúton haladunk, majd ahogy az El Llobregat-folyó völgye beszűkül mi is felkényszerülünk egy forgalmasabb útra. Mellettünk még egy autópálya és egy forgalmas vasútvonal is halad. Egyre fejlettebb az infrastruktúra. Koszos, olaszos jellegű katalán kisvárosok következnek, melyek monotóniáját csupán egy markológép oldja fel, amely mintegy 10 km-en keresztül üldöz bennünket. Átrepesztünk a piros lámpákon is, így tudjuk tartani a lépést vele. Jól alkalmazzuk az Olaszországban és Franciaországban már jól bevált új és egyedi KRESZ szabályunkat, mi szerint, ha nincs rendőr és nem jön senki, akkor nyugodtan át lehet haladni a néptelenebb kereszteződéseken. Ezekben az országokban ugyanis nincs hiány a villanyrendőrökből, még oda is tesznek ahol ezt semmi sem indokolja.

Már nem kell sokat mennünk, s az úthálózat sűrűjében feltűnik végcélunk: Barcelona városa. Mi azonban meghagyjuk a megérkezés örömét holnapra, hiszen jól tudjuk, hogy ha egyszer bemegyünk, akkor valahogy ki is kéne jutnunk a városból. Erre pedig nem lenne elég időnk. A város határán találunk egy – az eddigi összes áruháznál hatalmasabb – Alcampo hipermarketet, amely az Auchan spanyol megfelelője. Erről úgy győződhetünk meg, hogy az „A” betűn ugyanúgy ücsörög a piros-zöld madárka, mint a francia társáén. Mivel bejárat az áruház parkolójába csak az autópálya felől van, mi a parkológarázs felé vesszük az irányt, s egy mozgójárdán jutunk fel az előcsarnokba, biciklisül.

Nézegetni azonban nincs időnk. Gyorsan végigszaladunk a sorok között, s eldöntjük, hogy konzerv lesz a vacsi. Áthaladunk még a lepukkant Gáva városán, majd egy rövid egyenes szakasz következik, s a végén ott terem előttünk a hőn áhított Földközi-tenger. Mindenfelé homokos tengerpart ameddig szem ellát, s az élénk szélben mindegy másfél méteresek hullámok. Be is vetjük magunkat közéjük. A tenger – eddigi utunk során – messze itt a legmelegebb, már-már közelíti a 28-30 fokot. Nagyon kellemes még este is. A nap azonban egyre mélyebben bukik a horizont alá, így lemossuk magunkról a sót, s nekilátunk a táborhely-keresésnek. Nem kell sokat mennünk, az üdülőterületet elhagyva percek alatt találunk egy nyugodt fenyőerdőt. Bár egy-két futó még szeli a kilométereket, de biztosak vagyunk benn, hogy amint besötétedik már nem fog minket zavarni senki. Csupán a repülőgépek, melyek szinte percenként szállnak fel a közeli nemzetközi repülőtérről, s pontosan a fejünk felett repülnek el. Elköltjük a vacsoránkat, majd felverjük sátrainkat, s a megérkezést tudatában térünk nyugovóra.

Estig megtett összes táv: 1964,8 km

21. nap (2006. augusztus 17. – csütörtök) - Első látogatás Barcelonában

Gavá – BARCELONA – Gáva

Táv: 69,35 km

8 órakor hagyjuk el utolsó „vad” táborhelyünket. Első utunk a mintegy 4 km-re lévő kempingbe vezet, melyet költségmegtakarítási célzattal nem vettünk már tegnap este célba. Még így is húzzuk kissé a szánkat, mert 11 euróba kerül a szállás éjszakánként egy főre. Hát igen! Csúcsszezon van! Örüljünk, hogy egyáltalán bemehetünk. Felállítjuk a sátrainkat, majd pontban 10 órakor felpattanunk a cuccok nélkül pillekönnyűnek tűnő kerékpárjainkra és irány Barcelona.

Erős hátszél fúj, így eszméletlen sebességgel (30-32 km/h) haladunk a város felé. Elhaladunk a nemzetközi reptér mellett, majd az egyik elővárosban El Prat de Llobregat-ban vásárolunk reggelit. Ez a hely, s a kemping és a város közötti roppant forgalmas és szövevényes út már ismert Dia számára és számomra is, hiszen egy évvel korábban már jártunk itt egy 3 napos tavaszi kirándulás keretében.

Kiadós reggeli után már csak pár kilométer és elérjük a városhatárt, melyet tábla itt sem jelez, mint ahogy ez a nagyvárosoknál általában lenni szokott, csupán az épületek rendezettsége és összefüggő láncolata utal arra, hogy megérkeztünk.

Barcelona nem egy egyszerű város. Az 1,8 millió lakosú székhely a katalánok fővárosa, Madrid után Spanyolország második legnagyobb városa. Mértani pontossággal tervezett és rendben tartott város, az egyik legszebb nagyváros, amit valaha láttam. 1992-ben nyári olimpiát rendeztek itt, ennek emlékei a mai napig karban vannak tartva. Nem véletlenül ez Spanyolország kulturálisan és gazdaságilag legfejlettebb régiója.

Első utunk az olimpiai létesítmények központjába vezet, mely a város szélén, a tengerparton magányosan emelkedő dombon a Montjuïc-en találhatók. Ennek része a 60 ezer főt befogadó Olimpiai Stadion és a 17 ezres Palau d’ Jordi sportcsarnok. A létesítmény közelében található a Torre Calatrava nevű érdekes telekommunikációs torony és napóra egyben. Eztán a Castel de Montjuïc-hez kapaszkodunk fel.13. században épült erőd a kikötőt védte. Nagyszerű a kilátás a kikötőre és a belvárosra. Legurulunk a forgalmas kikötőbe, melynek központjánál található Kolombusz szobra. Amerika felfedezője egy 50 méter magas oszlopról mutat a tenger felé, aki hazatérve itt mutatkozott be a spanyol uralkodónak. Itt a kikötő közepén éri el elsőként Dia a túra 2000 kilométerét, melynek pontos helyén fényképpel örökítjük meg. Szintén a kikötőben található még egy modern bevásárlóközpont és az Akvárium is, ahová a kígyózó sor miatt inkább nem kíséreljük meg a bejutást.

Következő utunk a város talán legnyüzsgőbb utcájára a Ramblák-ra vezet. A szokásos fasor és a kiülős helyek tömkelege mellett nem akármilyen művészek szórakoztatják a folyamatosan változó nagyérdeműt. Már az út elején egy fickó egy hatalmas dudával egymaga olyan zenét csinál, hogy szinte képtelenek vagyunk továbbmenni. Kicsivel odébb egy bűvész mutat be jó néhány trükköt. S ez így folytatódik egészen a sétálóutca másik feléig. Szinte 20 méterenként állnak az élő szobrok, zenészek, csupa-csupa exhibicionista emberkék, akik ettől az életformától remélnek valami bevételt. Útközben betérünk egy ajándékboltba is, s természetesen nem feledkezünk meg az otthon maradt rokonokról sem. Mindenki kap valami apró ajándékot. Megkóstoljuk a spanyol fagyit is, majd egy francia szupermarketben ebédet vásárolunk. Ezt azért be kell vallani, a spanyolok sehol sincsenek áruházláncok tekintetében az északi szomszédaikhoz képest, hiszen úgy a városok központjában, mint a határukon lévő hatalmas bevásárlóközpontokban mindenhol a francia láncok uralják a vásárlókat.

A város főterén a Palaca de Catalunya-n ebédelünk. Természetesen itt is hatalmas a néptömeg. Az étkezés után Gaudi főművét a La Sagrada Familia templomot vesszük célba. A neogótikus katedrális méltán a város egyik jelképe. Bár még nem készült el. A belépőjegyek árából épül, s 2022-re tervezik a befejezését. Mi csak kívülről csodáljuk meg a roppant különös építményt, hiszen Diával már tudjuk, hogy egy olyan félkész épületbe, amelyikben meg sem lehet mozdulni a tömegtől nem igazán nagy élmény bemenni, pláne 8 euróért. A délutáni kört a Güell-parkban folytatjuk, ahol tovább csodálhatjuk a város leghíresebb alkotóművészének – Gaudinak – agyament alkotásait. Több szót nem is ejtenék a bizarr kertről, hiszen ezt úgysem lehet igazán érzékletesen elmesélni, ezt látni kell!

Jól elszaladt az időnk. Találunk egy Plus-t a város határán, s 6 órakor indulunk visszafelé, s iszonyat szembeszéllel és egy rövidke esővel megküzdve 7 órakor érünk vissza a kempingbe. A parton „piros jelzés” van, kb. 2 méteres hullámok csapkodnak a hatalmas szélviharban. Ezt persze nem lehet kihagyni! Tomi kéreti magát, aki láthatóan tart a hatalmas víz erejétől, de aztán ő is csatlakozik hozzánk balszerencséjére, hiszen nem sokkal később egy megtermett tarajos végigsodorja a partra kihozott kagylókon és kisebb kavicsokon. Rendesen lehúzza szegény az oldalát. A vacsorát egy jó helyen, egy a tengerbe kiugró hullámtörőn fogyasztjuk el naplementekor. Itt a tengerparton nem hűl le úgy a levegő, mint a szárazföld belsejében, hiszen a hatalmas víztömeg szinte érezhetően hozza felénk a meleg, párás, sós áramlatokat. Még sokáig beszélgetünk, s még egy hosszabb sétára is vállalkozunk a beláthatatlanul hosszú homokos tengerparton. A délutáni viharnak már nyoma sincs, csillagok ragyognak fenn az égen. Útközben találunk egy életmentő posztot, olyat mint a „Baywatch” sorozatban. Bár a 4 méter magas torony alól a létrát elvitték, azért megmásszuk, s kipróbáljuk milyen lehet éjszaka David Hasselhoff-ot játszani. Sokat bolyongunk még a tengerpart hideg homokjában, s csak éjfél után térünk nyugovóra.

Estig megtett összes táv: 2028,2 km

 

22. nap (2006. augusztus 18. – péntek) - A második és egyben utolsó látogatás

Gavá – BARCELONA – Gáva

Táv: 73,43 km

A tegnapi mozgalmas nap után, csak fél 11-kor tud előkényszeríteni minket a tűző nap az addigra már felforrósodó sátrunkból. A délelőttöt a kempingben és a strandon töltjük. A fürdés és napozás mellett azzal szórakoztatjuk magunkat, hogy beássuk Tomit a parti homokba, ahonnan önerőből képtelen kiszabadulni. Jó hecc ugrálni rajta, miközben semmit sem tehet ellenünk. Lackó abban éli ki aberrációját, hogy megpróbálja hősünket homokkal etetni, amit még hűséges hálótársa kezéből sem szívesen fogad el.

Délután 3-kor indulunk be a városba. Még a kempingben derül ki, hogy Tomi ismét defektet kapott (ez már a 4. neki, a csapatnak összesen a 6.), így szerelés miatt megint csúszunk egy negyed órát. A belvárost megállás nélkül át is szeljük. Első utunk ugyanis az Olimpiai Kikötőbe vezet, majd az olimpiai falu következik. Mindkét helyszín korhű bizonyítéka annak mekkora felemelkedést jelenthet egy város számára az olimpia megrendezése. A kikötő kapujában áll Barcelona két csodálatos felhőkarcolója, melyet azóta is irodaházként használnak, a régi, koszos lerobbant bérlakások helyén épült olimpiai falu ma modern lakónegyed egytől-egyig pompás stílusban megépült, barátságos lakásokkal.

Utunk innen már jó minőségű kerékpárúton vezet. Áthaladunk az impozáns vörös téglából megépített Diadalív alatt, melyet az 1929-es világkiállításra Vilaseca tervezte. Ha már a bázeli városkaput, a Spalentor-t kineveztem túránk rajtkapujául, akkor illendő egy célkaput is választani. Ez az építmény tökéletesen megfelel erre a célra.

A következő célpont a város legmagasabb pontja a Tibidabo. Diának nincs kedve feltekerni, meg már úgyis volt fent, így hárman vesszük célba a fantasztikus kilátóhelyet. A feljutás nem egyszerű, egy meredek földúton kanyargunk felfelé, az utolsó szakasz pedig kemény 16-17%-os emelkedő. A csúcson egy csodálatos templom áll, körülötte egy vidámparkkal. Fantasztikus a kilátás, szó szerint az egész várost belátni. Körülbelül egy negyed órát időzünk fenn, majd egy kerülőúton át gurulunk vissza Diához, aki már aggódva vár minket. Már lassan sötétedik, így ismét a belváros felé vesszük az irányt. A tájékozódás a város utcáin roppant egyszerű. Az utak hálószerűen keresztezik egymást, találkozási pontjuk pedig egy apró térben teljesül ki. Így csupán az irányt kell belőni, s szabadon cikk-cakkozhatunk állandó térképböngészés nélkül bárhová. Az ördög azonban ma este sem alszik! A tiszta város nem garancia semmire, hiszen Dia hátsója leereszt. Már nagyon elegünk van a defektek tömkelegéből. Az utóbbi 3 évben nem jutott annyi ki belőlük, mint itt a 3 hét alatt! S még az a szerencse, hogy Tominak ma már volt egy defektje, mert enélkül biztosan nem hoztam volna el a szerelőkészletet. Morcosan, de roppant rutinosan és összehangoltan megjavítjuk a hibát. Volt lehetőségünk gyakorolni! Ez volt a túra utolsó, szám szerint 7. defektje!

A tegnapi helyen a Place d’Catalunya-n vacsorázunk, ahol a tegnap délutánihoz képeset kb. másfélszeres a tömeg. A déli népek éjszaka élnek! Így nem meglepő, hogy a Ramblákon is félelmetes a tömeg. Szép lassan átsétálunk a kivilágított főutcán, majd a Place d’ Espanyá-ra hajtunk. Itt található ugyanis a Font Mágica, a város legnagyobb esti látványossága. A Szépművészeti Múzeum előtti téren a Montjuïc lábánál hatalmas tömeg fogad. Mindenfelé kisebb-nagyobb szökőkutak uralják a teret, melyek közül kiemelkedik a leghíresebb, mely az 1929-es világkiállításra épült, de azóta felújították. Félóránként hang és fényjáték kíséretében törnek elő belőle a váltakozó vízsugarak. Most éppen szünet van, így egyre csak gyűlik a tömeg a következő előadáshoz. Mi közvetlenül a kút előtt kapunk helyet, s ahogy elkezdődik a „műsor”, mindenkit elvarázsol a látvány. A 15 perces előadás után percekig nem jutunk szóhoz. Ez felért legalább 3 tűzijátékkal! Úgy döntünk, hogy még megvárjuk a 11 órás előadást is. Keresünk is magunknak egy kényelmesebb ülőhelyet, s innen csodáljuk végig a hasonlóan szép víz és fényefektekre épülő kompozíciót. Fantasztikus zárása volt ez túránknak, s a kétnapos barcelona-i látogatásunknak egyaránt!

Már majdnem éjfélt üt az óra, mikor elindulunk a még ilyenkor is forgalmas, eleinte 4*4, majd később 2*2 sávos főúton vissza kempingbe. A 15 km-es úton nagyon kell vigyáznunk, mert a nagy sebességgel érkező autók – főképp a kijáratoknál és a bejáratoknál – könnyen elsodorhatnak. Fél egy környékén érünk vissza a kempingbe, de még nincs kedvünk aludni. Ismét lemegyünk a tengerpartra, ahol a tegnapihoz hasonlóan nagy az élet még ilyenkor is. Sétálunk egyet, majd Diával ½ 2 körül nyugovóra térünk. Tomi és Lackó még lent maradnak a parton s beleolvadnak a multikulturális társaságba.

Estig megtett összes táv: 2101,6 km

 

23. nap (2006. augusztus 19. – szombat)      Búcsú Spanyolországtól!

Gavá – Barcelona Nemzetközi Repülőtér

Budapest-Ferihegy 1. – Szemeretelep

Budapest-Nyugati pályaudvar – Budapest-Déli pályaudvar

Budatétény – Szigetszentmiklós-Lakihegy

Táv: 26,20 km

½ 10-kor kelünk, lebontjuk sátrainkat, búcsút intünk a tengerpartnak és kijelentkezünk a kempingből. Első utunk a barcelona-i látogatások során kifigyelt hatalmas Carrefour áruházba vezet (természetesen francia). Itt élünk az utolsó bevásárlás jogával. Mindenki megpróbál egy kis „Spanyolországot” hazavinni: bort, sajtot, miegymást.

Szerencsére kartont is sikerült szereznünk, így kaja után rögvest az áruház szomszédságában lévő reptérre hajtunk, s rögvest nekilátunk a kerékpárok szétszerelésének. Gyorsan és összehangoltan dolgozunk, csupán a fóliázás megy egy kicsit nehézkesen. Nem könnyű megtalálni a zsúfolt reptéren a megfelelő chek-in-t! Jókora sor van, mire odaérünk! Átesünk a procedúrán, s áthelyezzük magunkat a már jóval nyugodtabb tranzitváróba. Itt ebédelünk.

A várakozás hosszú órái nem telnek unalmasan. Egy szinttel feljebb egy tévékészüléken például sikerül elkapnom egy spanyol időjárás-jelentést. Nem kell érteni spanyolul, így is minden világos: térkép tele napocskával, felhő egy szál se, eső meg pláne, majd a távlati előrejelzésekben is hasonló az ábra. De jó lenne még maradni!

Félórás késéssel megérkezik a mi gépünk is, de a spanyolok olyan csigán pakolnak, hogy egy óra lesz belőle, mire hazaindulunk. Kirepülünk a tenger felé, vetünk egy utolsó pillantást Barcelona irányába, majd az Oroszlán-öblöt levágva hosszan a végtelen víz uralja a panorámát. A Francia-Rivéránál érjük el ismét a szárazföldet, s mint egy térképen, úgy tudjuk végigvezetni utunkat a tájon. Természetesen visszafelé: Toulon – Hyéres – Cannes – Nizza. Mindannyiunk számára jól ismertek a térképről, így a valóságban sem nehéz beazonosítani őket. 2 és fél napi utunk „filmje” 10 perc alatt lepereg. Az Alpokot viszont felhőkoszorú borítja, így legközelebb a földet már Magyarországon látjuk. A Velencei-tavat, a Dunát és a már majdnem sötétségbe burkolózó alföldi tájat.

Este 8 óra 10 perckor landolunk Ferihegy 1-en. Összerakjuk a gépeket, melyek komolyabb sérülés nélkül úszták meg ezt az utat is. Tomi ügyetlenkedik csak, s a bicskájával egy mély vágást ejt az alkarján. Dia látja el a sebet. Felcsatoljuk a lámpákat, majd kitekerünk az meglehetősen enyhe budapesti éjszakába. Nem megyünk tovább, csak Szemeretelep megállóhelyig. Itt – amíg a vonatra várakozunk – felhívjuk az itthoniakat, hogy szerencsésen megérkeztünk. A szerelvény Budapest-Nyugati pályaudvarra visz minket, ahonnan egy újabb éjszakai-fővárosi szakasz következik a Déli pályaudvarig. Ezt is túléljük! Vonatra szállunk, s este pontban 11 órakor megérkezünk Budatéténybe. Előzetes tervünk szerint a Campona Tesco-ját vesszük célba. Már mindenki nagyon várta a pillanatot, hogy belépve az első magyar áruházba, végre nyugodtan megvásárolhassa mindazt – amit a szeme megkíván. Erre már nagyon rég nem volt példa! De a sors kegyetlenebb, mint gondolnánk. Bár a Tesco éjjel-nappal, a nap 24 órájában nyitva van, ezúttal mégsem jutottunk be. Holnap ugyanis augusztus 20-a van, ami nemzeti ünnep. Bár még egy óránk lenne „holnapig”, de a bolt már 11-kor bezár. Egy biztonsági őr közli velünk ezt udvariasan. Szomorúan és éhesen tekerünk ki Lakihegyre. Lakásunk egész nyáron üresen állt, kevés az esély, hogy valami ehetőt találunk.

Dia azonban szerencsére feltalálja magát! Maradt még egy kis „dugi” készlet rizsből és édes-savanyú mártásból. S pezsgő is van hozzá! Bár hús nincs, de így is fenséges a vacsora! Kajálás után a Szállító című filmet nézzük meg. Ezt is már jóideje elhatároztuk. A film ugyanis a Francia-Rivérán játszódik. A nizzai üldözős jelenet a film nyitójelenete. Szinte látjuk magunkat a fehér kavicsos hosszú plage-on! A film után már nem sok erőnk maradt. Az egész napos utazástól megfáradt testünk mély álomba merül. Itt ér véget a közös történet!

A túra során megtett összes táv: 2127,8 km

 

Végszó

Hát ez is sikerült! Igaz, hogy az eleje kissé döcögősen indult, s az első emelkedők némelyünket komolyan gondolkodóba ejtették: „Mit keresek én itt?”. De Svájcban nem könnyű túrát kezdeni, még egy profi számára sem. De ez az ország, ahol az ember tényleg úgy érezheti, hogy nincs lehetetlen. A Nagy Szent Bernát legyőzése hatalmas lelki erőt és önbizalmat adott a társaságnak. Az olasz szakasztól nem vártunk sokat, mégis tudott újat mutatni: az Aosta-i-völgy, Torino és a Tenda-hágó kellemes élményként maradtak meg mindannyiunkban. Jót nyaraltunk a zsúfolt Côte d’Azur-on, bár nem igazán járultunk hozzá Franciaország idegenforgalmi bevételéhez. A provance-i városok egytől-egyig nagyon hangulatosak voltak, s sikerrel vívtuk meg a csatánkat a 3 napos iszonyú szembeszéllel. S még a Pireneusokra is maradt erőnk, ahol ismét nem mindennapi magashegyi hágós kalandokat élhettünk át. Kissé abszurdnak tűnik, hogy a legkomolyabb esők pont Spanyolországban törtek ránk, de ezt is túléltük. Nem volt mindig könnyű dolgunk, defektek, küllőtörés, fékprobléma nehezítette utunkat, de úgy érzem, hogy ez a túra mégsem erről szólt.

Sokkal inkább szólt a kolompok hangjáról a svájci legelők közt, a hatalmas kajálásokról a szupermarketek árnyékában, a Bernát út szédítő szikláiról, az esti beszélgetésekről, teázásokról, a hatalmas hullámfürdőkről, a só ízéről és a tenger illatáról, a nagyvárosok forgatagáról, az emelkedők küzdelméről, a hágók diadaláról, a lejtők hosszú száguldásairól, a Pireneusok, nyugodt és egyszerű szépségéről, a havasi rétek puhaságáról, a sötét alagutakról, az augusztusi hullócsillagokról, a szabadeges alvások varázsáról és még számos olyan apró érzésről, amelyeket nem lehet szavakba önteni, hisz ezek a szavak csak azok számára jelentenek valamit, akik ott voltak és végigcsinálták. Az események egy idő után feledésbe merülnek, de az élmények azok nem múlnak el soha!

Szigetszentmiklós-Lakihegy, 2006. szeptember 26.

 A beszámolót készítette: Puskás Zoltán

Két keréken a Nagyvilágban

A honlapot szerkeszti és a túrabeszámolókat írta: Puskás Zoltán (pusizoli).
A nagyvilagban.hu a következő, korábban az alábbi címeken elérhető weboldalat tartalmát egyesíti:

  • pusizoli.extra.hu
  • pusizoli.weboldala.net
  • pusizoli.notabringa.hu
  • usa.notabringa.hu

Az oldal tartalmi elemei - a forrás-megjelölés és szerzővel való egyeztetés után - szabadon felhasználhatóak.

Köszönjük látogatásod!

Közösségi oldalunk

Keresés

Free Joomla! templates by AgeThemes

This website uses cookies

A webhely cookie-k segítségével elemzi a forgalmat. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát.
Statisztikák készítése céljából a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet.