Rómából Nápolyba, majd Capri-sziget és a Vezúv megmászása

Vissza a 2. szakaszra (Appenninek, Toscana, Róma)

 

(Olaszország, 3. szakasz, 12-17. nap)

 

12. nap (2004. augusztus 7. – szombat) - Monte Cassino szerpentínjein

Labico – Valmontone – Frosinone – Melfa – Aquino – Cassino – Monte Cassino

Táv: 133,83 km

Reggel visszatértünk a főútra. Rövid tekerés után megnyugodhattunk a reggelinket illetően, egy hatalmas „Ipercoop” tábla jelezte számunkra a biztos élelmiszerfelvételi lehetőséget. Reggel még a napon reggeliztünk, de aztán oly hirtelen elkezdett emelkedni a hőmérséklet, hogy örültünk minden kis árnyéknak. Itt délebbre jócskán megváltozott a táj összetétele. Az erdőket felváltották a kopár hegyek, apró szúrós növényekkel, a mezők helyén sziklák meredtek, a városok főként magasan a hegyek oldalában épültek. Egyszerű kőépületek, igazi „délies” stílusban. Utunk távol a tengertől két magas hegyvonulat közötti völgyben zajlott kevés emelkedővel, viszonylag jó terepen.

Frosinone a következő nagyvárosunk, járási székhely. Érdekessége, hogy a város egyik fele a völgyben, másik fele egy jókora dombon van, még ebéd előtt felmásztunk. Megérte feljönni, visszanézve jócskán látszott utunk, na meg persze a város is. Itt fenn pihentünk egyet, majd továbbindulva az első marketféleségnél ebédeltünk. Mázli volt, épphogy elértük zárás előtt. Dia egy jókora dinnyét is vett, ami ebben a melegben mennyei csemege. A bolt mellett találtam egy pár poros műanyag széket, itt ebédeltünk. Egyre több a mocsok és a szemét errefelé. Régi szokásunkhoz híven 3-ig sziesztáztunk, majd kezdetét vette a délutáni műszak. A táj jellege változatlan maradt. Következő kitérőnk kb. 5 óra tájékán Aquinoba volt, Szent Tamás szülővárosába. Megnéztünk a róla elnevezett templomot, s mivel más érdekességet nem találtunk visszatértünk a 6 km-es kerülőből a főutunkra. Innen már sejlett a látóhatár szélén a híres monte cassino-i apátság. Oda még fel kell mennünk ma! Kb. 6 óra tájékán elértük Cassino városát. Nem teketóriáztunk rögvest nekivágtunk a 8 km-es szerpentínnek, hogy meghódítsuk a kolostort. Még az első kilométeren megszabadultunk az üdítőspalackjainktól, ezek megvárnak minket lefelé jövet. Jókora kanyarokkal kúszott fel utunk a kopár hegy oldalán. Lassan teltek a kilométerek. Egyre jobb lett a kilátás Cassinora, ugyanakkor jóval felettünk még látszott utunk nyomvonala, az apátság viszont nem nagyon. Kb. 1 óra kellett mire végre elértük a második világháború jeles helyszínét. A kolostor ekkortájt teljesen elpusztult, mivel a németek egyik fő támaszpontja volt. Mára teljesen helyreállították, szép a kilátás és a világháborús hősök emlékművel található itt. Az apátság már zárva volt, s mivel időnk is fogytán volt, elindultunk lefelé. Útközben egy rövid zuhéj elkapott minket, s már nagyon közeledett a záróra a boltokban is. Pedig holnap ismét vasárnap lesz! Még épphogy sikerült bevásárolnunk, habár rendes boltot nem találtunk, csupán egy-két koszos supermercatot, ami amúgy is 10-ig nyitva van. A táborhelykeresés viszont ismét nehézségekbe ütközött. Elvégre jókora város ez a Cassino. Már-már sötétedett mire elhagytuk a helyet. Egy mellékútra rátérve próbáltunk szerencsét, de igazándiból nyugis hely nem akadt. Egy aprócska patakban fürödtünk meg, majd a közeli – lakóházakkal övezett – telken húztuk meg magunkat. Még egy szögesdrót-kerítés alatt is át kellett bújnunk. Ez aztán megint egy „jó” táborhely. Mindegy, maradtunk a régi, mindig bevált jelszónál: „egy éjszakára ez is megteszi”. Sőt még tüzet is gyújtottunk, hisz már napok óta nem ettünk meleg kaját. A szokásos előre gyártott tészta volt a menü, ezúttal csirkepaprikás szósszal. Este még a kutyákkal gyűlt meg a bajunk, de egy határozott mozdulattal sikerült őket jobb belátásra bírnom.

Eddig megtett táv: 1389,0 km

 

13. nap (2004. augusztus 8. – vasárnap)  - Megérkeztünk Capri-szigetére!

Cassino – Variano Scalo – Capua – NÁPOLY – Capri-szigete

Táv: 109,33 km

Jó korán keltünk, hogy elhagyjuk ezt a nem mindennapi táborhelyet. Habár vasárnap lévén – nem voltunk bolthoz kötve, jó 15 km-t megtettünk, s egy harcászati kiállítás közepén, egy jókora tank mellett reggeliztünk. Ma szerencsére nincs az a rekkenő hőség, jól nyomjuk a távot, habár sor érdekesség nincs az útvonalon. Leszámítva persze a színesbőrű elhízott, ugyanakkor hófehér tangabugyiban virító undorító kurvákat, akiket még „lyuk-lyuk alapon” is merész húzás lenne bevállalni. A következő nagyobb város Capua. Előtte még átkelünk a Volturno folyón. Szerencsére még van kajánk, így ismét nem kell boltokat keresnünk. Egy nagy dohányültetvény közepén ebédelünk és sziesztázunk.

Ahogy átértünk a Voltunon, s egyúttal átléptünk Lazio tartományból Campagna tartományba alaposan megváltozott a körülöttünk lévő világ. Nem természetileg, hanem elsősorban társadalmilag. Az út mentén szinte összefüggő szemét-hegyek, a városok elhanyagoltak, az emberek igénytelenek, lestrapált ócska, nemegyszer törött Fiatokkal száguldoznak, s nincsenek tekintettel senkire és semmire. „Bocsánat, ez még Európa?” Tettük fel magunkban a kérdést. Ekkor pedig még Nápolyt nem is láttuk.

Capua után pedig hamarosan olyan szakasz következett amit azt hiszem nem fogunk egyhamar elfelejteni. Már 30 km-rel Nápoly előtt megkezdődött a lakott területek egybefüggő láncolata, bár ezekben az épületekben amilyeneket itt láttunk mifelénk még a cigányok sem szívesen laknak. Ha egy szóval kéne jellemeznem, annyit mondanék: „Getto”. Mindenfelé szemét, mocsok, igénytelenség, csupán a fejünk felett elhúzódó troli-vezeték rendszeridegen. Hozzá kell tenni trolit azért nem láttunk. Az útjelzés is és az útminőség is katasztrofális szintre süllyedt vissza. Régóta ismerem a mondást: „Nápolyt látni és meghalni!”. Most már kezdem kapizsgálni az értelmét is. Addig, hogy „meghalni” világos, csak az a kérdés, hogy pestis, vagy kolera? Már jó 20 km óta nyomjuk a betonrengeteget, mikor végre feltűnik a szeméthalomból egy majdnem kidőlt „Nápoly” tábla. Gyors fénykép itt is, aztán irány a belváros. Pontosabban csak szeretnénk sietni, az út átvált macskakövesre, így hiába a jó lejtő a tengerig, 10-zel döcögünk lefelé. Jó kis fogadtatás! Ennyi „bevezető” után azt hiszem nem sok kedvünk maradt a városnézéshez. A tengerpart közelében aztán valamelyest javult a helyzet. Ott volt mindjárt a Castel Nouvo (Új Erőd), mely elég impozáns épület. A Felső Erődöt nem vettük be, viszont a tengerparti sétány, háttérben a Vezúvval jócskán ellensúlyozta a város negatív arculatát. Még a bazilikánál jártunk, bár az előtte lévő hatalmas tér úgy tele volt szórva üvegszilánkkal, hogy csoda, hogy megúsztuk defekt nélkül.

Mivel vacsink nem volt, ma estére pizzázást terveztünk. Teljes nyugalommal megtehettük ezt, hiszen úgy gondoltuk egy olasz nagyvárosban szinte bárhol ehetünk ilyen igazi olasz csemegét. Enni lehet is de – mint később megtudtuk – csak este 7 után. Ennyi bőven elég volt nekünk Nápolyból. Irány a kikötő! A 18:40-es kompra vettünk jegyet, 14 Euróba került. Egy órás csodálatos hajóúttal átszeltük a Nápolyi-öblöt, elhagytuk a zajos nagyvárost és megérkeztünk egy álomszép helyre: Capri-szigetére. A lehető legszebb pillanatban érkeztünk, pont naplementekor. Csodás látványt nyújtott a kicsiny sziget forgalmas kikötője. Még a kikötőben találtunk egy jó pizzériát és megvacsoráztunk. Nagyon nagy élmény volt itt lenni és enni. Valahogy nem is érdekelt, hogy hol fogunk aludni. Most ilyen „részletkérdéssel” nem tudtam foglalkozni.

Capri-szigete szinte egy lendülettel „nő ki a tengerből”. A szűk kikötői rész után kemény szerpentínes út vezet a 10 km hosszú és 5 km széles sziget gerincére, ott ágazik el 3 irányba. Kb. 10-kor befejeztünk a vacsorát. Mivel ilyen késői órán eszünk ágában sem volt hegyet mászni, így a kikötőben próbálkoztunk. Elég reménytelennek tűnt a többszáz hajó és többezer ember között nyugalmas helyre lelni, nekünk mégis sikerült. Teljesen a kikötő szélén, a hullámtörőkön túl volt egy aprócska, mintegy 30 m hosszú strand, felette pedig egy kb. 100 m magas sziklafal magasodott. Ez volt a mi „szállodánk” itt Capriban. Csak pár méterre a robajló tengertől terítettük le hálózsákunkat, s csupán attól tartottunk egy kicsit, nehogy a fejünkre essen egy letört szikladarab. A strandunkat csupán egy-két döglött sirály csúfította el. A panoráma viszont csodás volt: balra még látszottak a kikötő fényei, szembe a tenger felé, pedig a szárazföld sötét körvonala a Vezúvval. A tengeren apró pici pontokként fénylettek a hajók. Idilli volt ez a hely, mintegy koronája eddigi túránknak. Az elmúlt napok feszített tempója után megérdemlünk egy kis pihenést. A helyszín, Capri adott, nekünk csak fel kell fedezni!

Eddig megtett táv: 1498,0 km

 

14. nap (2004. augusztus 9. – hétfő   )  -   Keresztül-kasul Caprin

Capri – Anacapri – Kék-barlang (Grotta Azzura) és vissza a kikötőbe

Táv: 24,34 km

Szép reggelre ébredtünk! Bár a Vezúv homályba burkolózott a távolban, az idő tiszta és jó volt. Egyes apróbb cuccunkat egy sziklafal alatti üregbe rejtve útra is keltünk, hogy felfedezzük a szigetet. Az apró sziget az olasz túrizmus egyik legnagyobb fellegvára sőt a világ legismertebb és legnépszerűbb kiránduló- és üdülőhelyeinek egyike. Hegyes-dombos fekvésű kellemes éghajlatú sziget. Két idegenforgalmilag jelentős települése Capri és Anacapri. A hajók Capri szigetén a Marina Grande-kikötőbe érkeznek. Innen indul az országút Capriba és Anacapriba, valamint a sikló a Funicolare Capri községbe. Mi a kb 3 méter „széles” és iszonyúan forgalmas és kanyargós közutat választottuk. A szűk, szerpentínes útjain nagyon nehéz (autóval) közlekedni, többnyire Taxik, minibuszok szállítják az utasokat. Kb. 10 perc kapaszkodás után felértünk a sziget „nyergére”, itt van egy négyes elágazás. Jobbra Capri, balra Anacapri egyenesen pedig egy másik kikötő a „Marina Piccola”. Egy supermercatot-is találtunk, ahol – habár kicsit magasabb árakon, mint a szárazföldön – de sikerült bevásárolnunk. Első célpontunk Capri volt. A városban iszonyat volt a sürgés-forgás. Még a város előtt leszállítottak minket a bicajunkról, innen csak gyalogosan lehet közlekedni, csupán az áruszállítók mehettek be a szűk utcácskákba 3 kerekű elektromos meghajtású „mini-teherautóikkal”. Csodás város ez a Capri. A kilátás is hatalmas a tengerre, a sziklás, meredek partról. Az egész olyan mint egy képeskönyv. Képeslapokat is vettünk, s rengeteg fényképet készítettünk. Búvárszemüveget is akartam venni, azonban mivel a leggagyibb kínai gyártmány is 7 euroba került, így kénytelen voltam ellopni. Nem szép dolog tudom, de az sem szép, hogy egy műanyag vacakért ennyi pénzt akarnak elkérni.

Ezután útra keltünk és feltekertünk Anacapriba. Ez a másik település a sziget túloldalán fekszik 250 méterrel a tenger szintje felett. Ez a szintkülönbség szó szerint függőlegesen szakad bele a tengerbe, az út néhol már-már a sziklafalból „kinőve” kapaszkodik, ugyanis még a szerpentínnek sem jutott hely a meredek hegyoldalban. Anacapri kissé nyugisabb, mint a névadó város, nem is időzünk sokat, követve a táblák útmutatását legurultunk a nyugati lejtőn a Kék-barlang felé vezető úton. 10 perc múlva ismét tengerszinten voltunk. A világhírű barlang „bejárata” előtt óriási sor kígyózott, így későbbre halasztottuk a látogatást. Jókat fürödtünk a közeli sziklás meredek strandon. De a búvárkodás sajnos nem ment: folyton beázott az ócska kínai szemüvegem.

- „Milyen szerencse, hogy nem adtam ki érte 7 Eurot”. A sziklákról több méter magasságból lehetett ugrálni a rögtön mélyülő tengerbe. Nagyon jó ez a hely! Délután 4 óra körül visszanéztünk a barlanghoz. A sor már sokkal rövidebb volt, így végre mi is bejuthattunk Grotta Azzurába.

A kék barlang a sziget északnyugati csücskén lévő 54 m hosszú és 15 m széles barlang.

Világhírét annak köszönheti, hogy a tengerre nyílik, méghozzá egy olyan szűk bejáraton, hogy, a fény csak egy egészen alacsony, keskeny nyíláson keresztül hatol be és visszaverődve, a vízen megtörve, kékes színűvé teszi a belsejét. Jócskán le kellett húzni fejünket, mikor áthaladtunk a szűk kapun. Bent páratlan látvány fogadott. Ahogy a csónakok evezőjükkel felkorbácsolták a víz felszínét, kék színben fröccsent fel. A kb. 10 perces látogatás megérte a 8,3 eurós belépőt. S mivel már nem volt olyan nagy a forgalom mint a délelőtt a csónakos bácsi azt is megengedte, hogy fürödjünk egyet a kb. 60 méter mély vízben. A bőrünk mintha kék színű lett volna úgy festett. Ez tényleg egyedi!

            ½ 5-kor ismét felmásztunk Anacapriba, majd a bevásárlás után visszagurultunk a kikötőbe. Még volt egy utolsó otthoni előregyártott tésztánk, ezt főztük meg ma: bakonyi gombás szósszal „Capri-módra”. Ugyanott táboroztunk, ahol az elmúlt éjjelen.

Eddig megtett táv: 1522,3 km

******

 

15. nap (2004. augusztus 10. – kedd)  - Még egy nap a Szigeten

Capri – Marina Piccola és vissza a kikötőbe

Táv: 11,57 km

9-kor keltünk, ismét csodás volt a reggel. Egy ideig még nézegettük a hajókat, hogy érkeznek és indulnak Capri kikötőjéből, jókora hullámokat korbácsolva, majd ismét nekiindultunk a szigetnek. 10 kanyar és 10 perc a boltig, majd ismét betekertünk Capriba. A mai rendőr(nő) keményebb volt, még tolva sem engedte be a bicajokat Capriba. Így hát mehettünk gyalog. Céltalanul sétálgattunk egyet a hangulatos városban, gyönyörködtünk a kertek számunkra szokatlan növényzetében: pálma, citromfa, füge, sőt még banánfa is megtalálható a szigeten. Na meg rengeteg szép és különleges virág. Mintha csak a földi paradicsomba csöppentünk volna. Visszatértünk a trafikhoz is, ahol a tegnapi rossz búvárszemüveget „vettük”, s kénytelen voltam mégegyet lopni, hátha az jobb lesz mint az elődje. Ez már tokban volt és egy kicsit igényesebbnek nézett ki, bár a tegnapi sikertelen próbálkozás után nem voltak elvárásaim.

A városnézés után Marina Piccola kikötőt céloztuk meg, mely keresztben a sziget túloldalán volt, a másik kikötőhöz képest. A változatosság kedvéért ide is szerpentín vezetett le. Felülről csodás hely volt ez is, de ahogy közelebb értünk csalódnunk kellett. Hatalmas tömeg fogadott, sehol egy nyugodt hely, szinte még a törölközőt sem tudtuk leteríteni. Próbálkoztunk odébb is, de nem jutottunk messze. Privát partszakaszhoz érkeztünk, s a vendéglő alkalmazottai megálljt intettek! „Micsoda köcsögség kisajátítani a partot! A tenger mindenkié!” – morfondíroztunk. S mivel nagyon meleg volt egy gyors fürdőzést megejtettünk. Itt nem volt olyan tiszta a víz, mint tegnap a barlang közelében. Nem jó ez a hely! Rádásul rámjött a szarhatnék is, s mivel csak fizetős WC volt, kénytelen voltam felkaptatni a szerpentínen és valakinek a kertjébe szarni. Ez már mindennek a teteje! Nyeregbe pattantunk és – mivel nem akartunk mégegyszer felmászni Anacapriba, csupán a nyeregig kúsztunk vissza és legurultunk a nagy kikötőbe. Itt is egy zsúfolt strand fogadott. Rájöttünk, hogy ez az ami „hiánycikk” Capriban a sok függőleges sziklafal miatt: a jó strand! Itt is fürödtünk egyet, majd megelégelve visszatértünk a „saját” strandunkra. Ezt is jócskán kihasználták így napközben, de még nyugis volt a többihez képest. A második búvárszemüveg valamivel jobb volt, de még ez sem tökéletes. Jót „hullámfürőzünk” a kellemes habokban, majd mikor lekoptak az emberek a strandról elkészítjük a vacsit. Tejbedara a menü. Este még fürdünk egy jót, s ugyanott térünk nyugovóra, ahol már 2 napja. Éjszaka hatalmas tüzijátékra ébredünk! Bár plakáttal nem találkoztunk, úgy néz ki kimaradtunk valami jó buliból!

Szép volt Capri, de ma sokat megismertünk a szépsége mellett az árnyoldalaiból. Ennyi bőven elég volt, 2 nap után kicsinek tűnt a sziget, már vártam, hogy ismét útra keljünk!

Eddig megtett táv: 1533,9 km

******

 

16. nap (2004. augusztus 11. – szerda)                                 A Nápolyi-öböl mentén a Vezúvig

 

Capri –Sorrento – Castellamare di Stabia – Pompei – Torre del Greco – Ercolano – Vezúv (obszervatórium)

 

Táv: 65,96 km

8:40-kor indult hajónk Sorrentóba. Bár a beszállás előtt komoly aggodalmunk volt a sziget elhagyását illetően, ugyanis a pénztárnál közölték, hogy a Sorrento felé induló vízi járműveken „elvileg” nem szállítható kerékpár. Minden a kapitány jóindulatán múlik. No azért annyira nem ijedtünk meg, s mivel Dia bevetette a bájos mosolyát, könnyedén tolhattuk fel járgányunkat a Jet fedélzetére. Ez a hajó jóval kisebb volt, mint amivel jöttünk, ugyanúgy kultúrált légkondis modern utasfülkével, s hátul egy kis szabad résszel. Itt viszont nem utazott senki. Először csodáltuk, majd mikor a kikötőt elhagyva meglódult a hajó, s kb. 50-60 km/h sebességre gyorsult, már értettük miért van így. Az irdatlan sebességnek köszönhetően hamar hátrahagytuk magunk mögött Caprit és „landoltunk” a Sorrentói-félszigeten. A névadó város a tengerből kimagasló 50 m magas sziklapadon fekszik. Csupán egy szűk macskaköves út vezet fel a kikötőből a városba, ahonnan aztán szép kilátás nyílik a Nápolyi-öbölre. Még a városban reggeliztünk, majd nagyon látványos, néhol alagutakkal tűzdelt, kanyargós, de ugyanakkor forgalmas útvonalon folytattuk utunkat. Ahogy közeledtünk Nápoly felé egyre nagyobb lett a forgalom, s az üdülőterületek érték egymást a tengerparton, az út mindkét oldalán parkoló autók, hosszú kocsisorok. Már lassan dél körül járt az idő, mire elértük Pompei-t. Természetesen a híres várost nem hagyhattuk ki. Rögtön meg is váltottuk 10 euro-s belépőnket és nekivágtunk, hogy megismerjük a láva alól előásott várost. Még a jegyhez kaptunk egy jó kis könyvecskét és egy térképet, így nem kellett félnünk attól, hogy eltévedünk. Róttuk a poros, macskaköves utakat, nézegettük a romos épületeket, de mégis folyton hiányérzetünk volt. Lehet, hogy a 30 fok feletti meleg tette, de Pompei számunkra valahogy nem akart „megelevenedni”. Egy-két látványosabb, nagyobb épületet leszámítva, folyton úgy éreztem, mintha a romkertben lennék, csak nagyobb kiadásban. Vízfelvételi lehetőség is kevés akadt, így az emberek inkább szenvedtek, minthogy gyönyörködtek volna az ódon városban. Tettünk egy jó nagy kört, legalább 6 km-t gyalogoltunk. A legérdekesebb látnivaló talán a lávából előásott emberi maradványok voltak, de miután utánaolvastuk, szomorúan tapasztaltuk, hogy mindez nem más, csak silány másolat. Erről ennyit!

A mai célunk mindössze annyi volt, hogy Torre del Grecot, a közvetlenül a Vezúv lábánál fekvő várost elérjük. Mindezt nem volt nagy feladat még ebben az iszonyatos melegben sem. 4 óra felé ott voltunk, s már csak annyi dolgunk akadt, hogy szállást és egy szabad strandot találjunk. A következő éjjelt kempingben terveztük, ugyanis nagyon ráfért volna egy mosás a szerelésünkre. Ekkor még nem gondoltunk, hogy itt a tengerparton ez a két általánosnak tűnő hely megkeresése reménytelen feladat. A városi strand keményen fizetős volt, s olyan heringparti volt, hogy rögtön lemondtunk róla. A kempinget hosszas kérdezősködés után sem tudtuk megtalálni. Ez is egy undorító hely! Egy óráig bolyongunk, boltot keresvén. 6-kor végre sikerül bevásárolni. Megszabadultunk a bolt mellett ücsörgő lejmoló bácsitól is, s csak egyre gondolhattunk: innen menni kell! Nápolyból a hajó „mentett ki” minket, itt pedig – ha minden igaz – a Vezúv fog megmenteni. Feltankoltunk étellel, itallal, és nekivágtunk. Először lassan, majd egyre keményebben emelkedett az út, majd rátértünk egy kb. 10%-százalékos szerpentinre, s ezen kanyarogtunk felfelé. A panoráma egyre nagyobb lett. Érdekes volt, hogy a hegy oldala egy jókora részen tüzet fogott, így egy helikopter és egy repülő a tengerből hozott vízzel folyamatosan oltotta. Elhagytuk a még füstölgő mezőt is. Ma estig a kb. 608 m magasan lévő obszervatóriumig jutottunk. A lent feltankolt 4 liter üdítőnk, és 1,5 liter vizünk ezidáig – hála a nagy melegnek és az emelkedőnek – elfogyott. Mi lesz velünk holnap? A vulkán oldala poros, bazaltos, és száraz, sehol egy forrás, vagy kút. Gondoltuk majd megpróbálunk a közeli vendéglőben vizet kérni. Az út mellett egy eldugott kis tisztáson sátoroztunk. A fürdés ma este elmaradt. Nem is bújtam be a hálózsákba, de a nagy meleg miatt nem is volt rá szükség.

Eddig megtett táv: 1599,9 km

******

 

17. nap (2004. augusztus 12. – csütörtök)  -   A kráter peremén

Vezúv (obszervatórium) – Vezúv (kráter) – Torre del Greco – Nápoly – Pozzuoli – Castel Volturno - Mondragone

Táv: 98,94 km

A mai délelőtt hatalmas „csatára” készültünk. Iszonyatos 35 fok melegben egy csepp víz nélkül nekiindultunk a vulkánnak. Cuccunk egy jelentős részét elrejtettük a bozótosban, de így is épp elég nehéz volt az út. Rövid kapaszkodó után egy útelágazáshoz értünk. Jobbra a jelzés szerint egy libegőhöz vezet az út, mely felvisz közvetlenül a peremhez, balra pedig az útikönyv leírása szerint egy parkolóhoz érünk, ahonnan 20 perc gyaloglással érhető el a perem. Mivel már elég ki voltunk száradva, jobbra haladtunk. Még 2 km-t emelkedett az út, mígnem elértük a libegő „romjait”. Nem sok maradt a járműből, s a pályájából sem, pedig az útikönyvek, amikből készültünk elég frissek voltak. Csak egy bezárt büfé árválkodott, sehol egy ember. Nagyon mérgesek lettünk! Kezd elegünk lenni ebből az olaszos igénytelenségből és nemtörődömségből. Az egy dolog, hogy lebontották a libegőt, de akkor talán a táblát is le kellett volna venni az útkereszteződésnél. Szomorúan elindultunk visszafelé. Találkoztunk egy futóval, vizespalackkal a kezében. Tőle kértünk útbaigazítást, elmondta, hogy csak a másik úton jutunk fel, s – mivel szimpatikusak lehettünk neki – a vizéből is megkínált. Ha már eddig feljutottunk nem adjuk fel. Összeszedtük magunkat és nekiindultunk az utolsó 4 km-es emelkedőnek. Egy megkövült lávafolyam mellett haladtunk, majd még egy hatalmas lendület és elértük a várva-várt parkolót. Itt már lehetett behűtött üdítőt venni csillagászati áron. Dia vett egy félliterest, ezzel már talán kihúzzuk. Lezártuk a bicajokat és gyalog indultunk neki az utolsó szakasznak. Innen már nem volt műút egy poros szerpentínúton haladunk amit a tufás nehezen járható hegyoldalba vájtak. Még túrabotot is kaptunk az úthoz. Természetesen itt Olaszországban, még egy krátert sem lehet ingyen megnézni. Kemény 6,8 eurot leakasztottak rólunk. A kráter – 700 m átmérőjű, kb. 250 m mély – egy része csak kísérővel járható be. Jó kilátás nyílt, az 1100 méter magas peremről a tengerre. Még a felhők is alattunk úsztak, néha egy-egy átcsapott a peremen. Érdekes látvány volt a Vezúv. Azonban mivel ma még szinte semmit nem ittunk, s még ennél is kevesebbet ettünk elindultunk visszafelé. 15 km gurulás után ugyanabban a boltban vásároltunk ebédet, mint tegnap este. A Vezúv után azonban ismét egy nagy feladat várt ránk: át kellett kelnünk ismét Nápolyon. Ismét rengeteg macskakő, iszonyat mocsok, kosz, forgalom. Ismétcsak megszenvedtük a milliós nagyvárost. Diának tovább amortizálódott a bicaja: küllőtörést szenvedett. Csak remélni tudtuk, hogy kibírja hazáig. Párizs felé már megszenvedtünk a küllőkkel, hát most Róma felé sem lesz másként. Ráadásul a rázkódásnak köszönhetően egy 2 literes üdítő is észrevétlenül kicsúszott a gumipók alól. Mi rossz jöhet még? Mi más? Eltévedtünk. Csak bolyongtunk a kanyargós, jelzés nélküli utakon, sehol egy tábla. Nincs mit tenni, felhajtunk az autóútra, ez legalább biztos Róma felé visz minket. 10 km a pályán, majd a következő leágazástól már megvan a mellékút is. Bár ez is forgalmas. A tengerparttal párhuzamosan haladunk, s a tegnapi gyakorlathoz hasonlóan ismét kempinget keresünk, ahol végre moshatunk és mosakodhatunk. Ekkor persze még nem is sejtjük, hogy bármilyen elképesztően hangzik, de ma sem fogunk megfürödni a tengerben. Ezen a szakaszon utunkat a tengerparttól végig kerítés választja el, csupán egy-két mellékút vezet le a partra „Lido” felirattal, természetesen fizetős, zsúfolt strandokra. Egyhangúan nyomjuk a kilométereket a lepra városokon és falvakon keresztül, egy kicsit megint Balkán-félsziget hangulatunk van. Mindenfelé szemét és igénytelenség. Már csak abban reménykedünk, hogy északabbra jobb lesz a helyzet. De addig még el kell jutni. Castel Volturnoban vásárolunk vacsorát, s a táborhelyet is a már idefelé megismert Volturno-folyó partjára szeretnénk, de ez egy halászparadicsom, itt egy négyzetméter szabad hely nincs, sem a torkolat közelében, sem pedig a folyó mentén. Azért megfürdünk az édesvízű folyóban (már nagyon ránk fért a mosdás), s továbbhaladva a folyó menti síkságon egy hatalmas szántóföld közepére tévedünk. Letérünk a forgalmas főútról és egy kukoricás mellett állítjuk fel sátrunkat. Tüzet (oltó)víz hiányában nem rakunk, így hideget vacsorázunk. A kempinget és a mosást pedig ismét odébb halasztottuk egy nappal.

Eddig megtett táv: 1698,8 km

 

Tovább vissza Róma irányába. Városnézés Rómában

Két keréken a Nagyvilágban

A honlapot szerkeszti és a túrabeszámolókat írta: Puskás Zoltán (pusizoli).
A nagyvilagban.hu a következő, korábban az alábbi címeken elérhető weboldalat tartalmát egyesíti:

  • pusizoli.extra.hu
  • pusizoli.weboldala.net
  • pusizoli.notabringa.hu
  • usa.notabringa.hu

Az oldal tartalmi elemei - a forrás-megjelölés és szerzővel való egyeztetés után - szabadon felhasználhatóak.

Köszönjük látogatásod!

Közösségi oldalunk

Keresés

Free Joomla! templates by AgeThemes

This website uses cookies

A webhely cookie-k segítségével elemzi a forgalmat. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát.
Statisztikák készítése céljából a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet.