Ciprus déli és nyugati partvidéke

Ciprus körtúra

1. szakasz (0-3. nap)

 

0. nap (2008. március 19. – szerda) - Fagyos kezdés

Rajka – Rusovce – Kittsee – Hainburg – Fischamend – Wien-Schwechat reptér

Táv: 73,25 km

Március 19-e egy szokásos kora tavaszi napnak indult. Ám délelőtt 10 óra tájban már a Szombathelyről Hegyeshalom felé döcögő Piroskán találtam magam jól megpakolt, tízéves, tűzpiros Raleigh bicajommal és vadonatúj biciklistáskámmal együtt. Ez a „desztináció” szokásos kezdése már túráimnak, hiszen nem egy túrám kezdőpontjaként volt már Rajka határszéli városa megjelölve.

Az út egyhangúan telik, csupán egy fiatal srác érdeklődik: „Hová-hová ilyen nagy pakkal?” Mikor elmondom, Ciprusra, én lepődök meg jobban, ugyanis annyira nem csodálkozik. Hogy mennyit változott a világ! Pár évvel ezelőtt, ha valaki meglátott felmálházott kerékpárral, komplett őrültnek tartott, s ha esetleg megjelöltem egy 100-200 km-re lévő várost úticélomul, már-már „hihetetlen vállalkozás” kategóriába soroltak. No, de nem baj! Így van a világ rendjén!

Hegyeshalomban kicsit várnom kell az átszállásra, tekerek pár kilométert, ellenőrizvén, hogy hogyan viselkedik a most először felszerelt túratáska, majd befut Dia vonata Győr felől, feleségem ugyanis még reggel egy könnyed budapesti kerekezéssel kezdte a napot. Innen már csak 10 perc az osztrák-szlovák-magyar hármashatár közelében épült Rajka, ahonnan most először fogunk „határok nélkül” átkerekezni először Szlovákiába, majd Ausztriába.

Már az első kilométereken durva északnyugati szelet kapunk, mely igencsak megnehezíti haladásunkat. Ráadásul a pusztában semmi nem állja útját. Elkerüljük Pozsony városát, csak messziről szemléljük házait, majd Kittsee-nél lépünk át Ausztriába. Wolfsthal falu mellett pihenünk, majd a hainburg-i Duna-parton uzsonnázunk egyet. Még csak délután fél négy van, de egyre hűvösebb az idő. Ráadásul jókora viharfelhők jelennek meg a nyugati égbolton. Párszor visszaemlegetjük még, hogy milyen jó volt Pozsonyból indulni, hiszen a szlovák főváros reptere csak 30 km-re van Rajkától, de Ciprusra csak Bécsből megy fapados, így tekerhetünk duplaannyit.

A Hainburg utáni szakasz minden negatív várakozásunkat felülmúlja. Bár komolyabb eső nem kerekedett, viszont minden eddiginél gyilkosabb szembeszéllel kellett megküzdenünk az enyhén hullámzó forgalmas főúton. A „Donauradweg” Bécs és Hainburg között a szemközti part töltésén vezet, bár itt is van „szárnyvonala”, de olyan kesze-kusza, hogy szinte követhetetlen. Helyette autók, kamionok minden mennyiségben, no és persze a kerékpárosok legádázabb ellensége: a szembeszél. Lábaim hamarosan teljesen lefagytak, pedig küzdök rendesen: próbálom „húzni” Diát. Az emelkedőkön néhol már majdnem megáll a bicaj, s az egyenes szakaszokon sem megy 12-15 km/h (!!!) fölé a sebességünk. A felszerelés nagy része is nálam van a sátorral és a tekintélyes mennyiségű élelmiszer-utánpótlással. Szerencse, hogy ilyen korán elindultunk, mert – az eredetileg tervezett – 2 órával későbbi vonattal valószínűleg egy végzetes és elkeseredett harcot vívtunk volna a széllel (mondjuk így sem volt nagyban másképp, csak időnk volt bőven). Este 6 körül érkeztünk meg a Schwechat reptérre. „Még egy-két ilyen nap és végleg elmegy a kedvem a kerékpározástól” – hangzik el számból, ahogy érzéketlen, csonttá fagyott lábakkal, kimerülten leszállok a bicikliről a reptér bejáratánál – de már ekkor tudom, hogy nem gondolom komolyan, hiszen pár nap múlva már csak a nagy küzdelem marad meg emlékül, nem pedig a szenvedés.

A Schwechat reptér jóval nagyobb, mint Ferihegy, de így is gyorsan megtaláljuk a helyünket, s már a fűtött várócsarnokban látunk neki a kerékpárok szétszerelésének és a repülőútra való felkészítésének. A mintegy 1 órás munka alatt 3 osztrák érdeklődik, hogyan és hová utazunk, valamint milyen módon lehet feladni a kerékpárokat? Más reptereken mindig „csodabogárnak” néztek minket, akiket távolról kell gyanakvó tekintettel figyelni. Itt szerencsére ez a probléma nem merül fel. Csak az furcsa, hogy miért kérdez már harmadszor angolul tőlem az osztrák fickó, ha én németül válaszolok a kérdéseire!

Este 8-körül feladjuk a poggyászainkat és a kerékpárokat, eszünk egy kis vaníliás karikát, pótolván a veszteségeket, majd nincs más dolgunk, míg kivárjuk a 11 órát, gépünk indulási idejét. Kint közben rendesen rázendít az eső, s ahogy jobban megfigyeljük, az esőcseppek közé hópelyhek is keveredtek szép számmal. „Jó lesz innen elmenni”.

Utoljára a reptéri buszon érezhetjük Bécs fagyponthoz közelítő éjszakai levegőjét, majd beszállunk a jó meleg Boeing-be, és kezdetét veheti a mediterrán kaland…

Estig megtett összes táv: 73,2 km

 

1. nap (2008. március 20. – csütörtök) - Akklimatizálódás

Repülővel: Wien-Schwechat Reptér – Larnaka Nemzetközi Reptér

Larnaka – Kíti – Zygi – Limassol – Asómatos – Epískopi-öböl

Táv: 91,67 km

Repülőgépünk pontosan tartotta 3 órás menetidejét. A gép szinte csak szlovák utasokkal van tele, nem is értjük, hogy miért Bécsből indítja járatát az egyébként pozsonyi központú légitársaság. Repülünk Magyarország, Szerbia, Macedónia, Görögország, Törökország és a Földközi-tenger felett, s otthoni idő szerint hajnali fél 2 tájban már feltűnik alattunk Ciprus szigete sok-sok fényével (nem véletlenül, mert pont a főváros felett repülünk el), majd merész forduló a Larnakai-öböl felett háttérben a nagyváros fényeivel, s mikor már úgy tűnik, hogy gépünk kerekei hozzáérnek a víztükörhöz, hirtelen alánk kerül a sziget legfontosabb repülőterének kifutópályája.

Kint kellemes, 14 fokos hőmérséklet fogad, ennél hidegebbre nem is nagyon kell számítanunk az elkövetkezendő napokban sem. Csomagjaink sérülésmentesen érkeznek, álmosan, de rutinosan összerakjuk gépeinket, átállítjuk óráinkat (itt egy órával később van már), majd kitekerünk a hajnalba.

Már a reptér területén hatalmas „Drive on the left side” táblákkal találkozunk. Nem meglepő számunkra, hiszen előkészületeinkből tudjuk, hogy Ciprus 30 évig brit gyarmat volt, s ha jobban utána gondolunk, a turisták többsége általában repülővel érkezik az Európától meglehetősen távol fekvő szigetre, s itt a repülőtéren bérel autót. Angol feliratokból ezentúl sem volt hiány, a görög betűk mellett szinte mindenhol találkozhatunk velük.

Fáradtak vagyunk, bár már nem maradt sok az éjszakából, letekerünk egyet a tengerpartra. Nincs nagy mozgás, csak egy diszkóból dübörög még a zene. Kicsit távolabb megyünk a szállodasortól, és itt állítjuk fel sátrunkat a reptér közvetlen közelében. Mártózom egyet a tengerben, mely 17 fokos hőmérsékletével jelenleg melegebb, mint a levegő, majd próbálunk egy kicsit pihenni. Hajnali fél öt van itteni idő szerint, reggel 8-ra állítjuk az órát, ilyen nyilvános helyen úgysem bírnánk tovább aludni. Már éppen bevackolom magam hálózsákomba, mikor fülsüketítő zúgásra leszünk figyelmesek. Nincs semmi gond, csak egy utasszállító szállt el a sátrunktól kb. 30 méterre. A nyugodt éjszakának, azt hiszem, most már biztosan lőttek!

Reggel fél 8-kor ébredünk. Párás, fullasztó meleg az idő. Alighogy kikászálódok a sátorból, a szögesdrót túloldalán, a reptér területén egy rendőrautóra leszek figyelmes. A fickó, ahogy meglát, kiugrik a járművéből és jön oda a kerítéshez. Hibátlan angolsággal szólít meg: „My friend”. A „barátkozás” azonban csak eddig a mondatrészig tartott, a továbbiakban közli, hogy húzzunk el innen nagyon sürgősen, mert veszélyes és tiltott helyen tartózkodunk. Rekordgyorsasággal pakolunk, de mindez nem elég neki, folyamatosan ismételgeti, hogy AZONNAL el kell hagynunk a helyet. Igazándiból nem értem mi ebben a roppant veszélyes, hiszen az éjszaka már jópár leszállást túléltünk, bár meg kell mondjam zúg is a fejem rendesen tőle. Ahogy elhagytuk a „veszélyes zónát” odahív minket „barátunk”. Diának nincs sok kedve társalogni, de azért elmondatom vele az igazságot: kora hajnalban érkezett gépünk és nem találtunk más szállást. Még egy ideig CB-zget valakivel a rendőr, majd „Isten hírével” útra bocsát minket.

Első utunk a városba vezet, egy kis lepattant boltban veszünk reggelit. Mint később megtudjuk Ciprus nem éppen a szupermarketek őshazája. Az áruházláncok csak igen kis mértékben képviseltetik magukat a szigeten, helyette van sok-sok lepukkant koszos „noname supermarket”, melyek az európai átlaghoz képest drágábbak (azért valamivel jobb a helyzet, mint Horvátországban). Ami legjobban meglep, hogy italból sincs komoly választék, pedig kereslet – főleg a nyári hónapokban – biztosan van. Ráadásul az üdítőital ára minden eddigi tapasztalataimat meghaladja (2 l Coca Cola kb. 2,3 euró). A nyitva tartásuk általában elég hosszú, de a koradélutáni órákban szinte mindenhol sziesztáznak.

A larnakai Sóstó mellett egy parkban reggelizünk. Már most melegünk van, másfél liter tejet pár perc alatt ledöntünk, valamint esszük az édeskés ízű itteni kenyeret. Meleg napnak nézünk elébe, ráadásul itt is nyugati áramlás van, tehát szembeszéllel kezdünk! A kerékpárjainkhoz védőburkolatként használt csőszigetelőket elrejtjük a bozótosban, ez megvár, mire visszaérünk. Bár iszonyatosan zúg a fejem, legszívesebben meg sem moccannék, nincs mit tenni. Vár ránk Ciprus!

Hosszú, forgalmas, 2 pályás, középen pálmafasorral elválasztott kivezetőúton elhagyjuk Larnakát, s ahogy elérjük az autópálya-felhajtót a forgalom szinte teljesen megszűnik. Szerencsénkre Ciprusnak igen jó minőségű, s ráadásul ingyenes autópálya-hálózata van a legnagyobb városok között, így – a nagyvárosokat kivéve – szinte végig kisforgalmú, s ugyanakkor még az osztráknál is jobb minőségű utakon haladhatunk.

Első megállónk Kíti, ahol egy jellegzetes görög katolikus templomot nézünk meg. Ez így elsőre még nagy látványosság, majd rá kell jönnünk, hogy szinte minden valamire való településnek van egy „skatulyából előhúzott” tökéletes állapotban lévő temploma.

Hosszú egyenesekkel kezdünk a szembeszeles síkságon, mindenfelé ültetvények: a búza itt már kalászba szökkent, érik a paradicsom és a paprika, s bár kevés fa van van, de már mindegyik hatalmas, zöld lombkoronával büszkélkedhet, tisztára, mintha nyár lenne. Az úton csak néhány autós, traktoros, meg pár bringás húz el mellettünk, de ők nem túrázók, csupán országúti edzést tartanak. A falvak is teljesen mások, mint itthon mediterrán jellegű épületek, szűk utcácskák, a kertekben narancs és citromfák zöldellnek, a házak tetején pedig hatalmas fehér tartályokban melegítik a vizet. Gyorsan beugrik, hogy nálunk ezeket a tartályokat feketére szokás festeni (már ahol van), itt nyáron valószínűleg csak légnemű állapotban lehetne tárolni a sötét tartályban melegített vizet.

Alig megyünk 40 km-t arra eszmélünk, hogy rettenetesen szomjasak vagyunk! Az ivóvíz itt nagy kincs, hisz nagyon kevés van belőle. Cipruson csupán a téli hónapokban esik egy kevéske csapadék, a nyári hónapok teljesen szárazak. Bár úgy olvastuk, hogy az idei tél is jócskán szárazabb volt, mint az átlagos. Ezt legjobban onnan szűrtük le, hogy akárhány folyót is jelöl térképünk, mind-mind csak egy száraz kavicsmedren át vezetett híd. Folyóvizet Cipruson egy hét alatt csupán egy helyen láttunk!!! Ennek ellenére már most, márciusban ezerrel működnek az öntözőberendezések mindenfelé. Zygi faluban szerencsére találtunk egy kicsi és kopott „szupermarketet”, ahol kb. 5-6 üdítő közül lehetett választani „drága és még drágább” kategóriában. Lemegyünk egyet a kavicsos tengerpartra pihenni. Egy digitális hőmérő szerint 23 fok van, de a Nap olyan erővel tűz, mintha már június lenne.

Zygi után a B1-es (autópályával párhuzamos) főúton folytatjuk utunkat, mely ugyanolyan forgalmatlan, mint bármelyik mellékút. Itt már dombosabb a terep, s kissé beljebb haladunk, de a parti szél legalább nem tudja kifejteni „áldásos” hatását.

Délután 4 óratájban érkezünk meg a sziget második legnagyobb városába, Limassolba. Igazi nyüzsgő nagyváros, itt található a görög rész legnagyobb kikötője, valamint kereskedelmi és ipari központ is egyben. Sok időnk azonban nincsen. Ugyanis nem nyár van, 6-kor már lemegy a Nap, addig szeretnénk – a tegnapi után – egy nyugodt szálláshelyet találni, ahol végre rendesen kipihenhetjük az utazás fáradalmait. Kicsit nézelődünk a hangulatos tengerparti sétányon, majd – tartva a nyugati irányt – elhagyjuk a várost.

Limassol után már nem követjük a partvidéket, helyette átszeljük az Akrotíri-félszigetet, mely Ciprus legdélebbi csücske. A lapos félszigeten a táj jellege jócskán megváltozik. A sziklás, kopár partvidék helyett mindenfelé gyümölcsfák, rogyásig tele citrommal, naranccsal, grape-fruittal, mi csak szem-szájnak ingere. Néhol a citrusfák ága egészen az útig hajlik, szinte kínáltatja magát. Nekünk sem kell több, rogyásig megpakoljuk magunkat citrommal és naranccsal. A fáról szedett narancs persze nem olyan, amilyet itthon a Tesco-ban lehet kapni! Már messziről érezni illatát, s ahogy leszakítod, a kezed is rögtön narancsillatú lesz. Bár nem válik el olyan könnyen a héjuk, mint az „itthoni” példányoknak, viszont nedvességtartalmuk és ízük jócskán felülmúlja bármelyik boltunk importkészletét (egyébként bármilyen furcsa, boltban itt sem olcsóbbak a citrusfélék, mint nálunk – de ki az a hülye, aki itt boltban veszi meg).

A Nap már erősen a nyugati égbolt széléről tekinget le ránk, jó lenne végre táborhelyet találni. Egy néptelen, jelzetlen úton indulunk az üllő alakú félsziget nyugati oldalán, a vidék mocsaras, a távolban szarvasmarhák legelnek. Már teljesen lemondunk a tengerpartról, és majdnem megfordulunk, mikor végre feltűnik előttünk a kavicsos part!

Sehol egy lélek! Pont ilyen helyre vágytunk! Megcsodáljuk a párafelhőbe burkolt naplementét, majd tisztálkodás gyanánt fürdünk egyet a tengerben és Füstlit sütünk vacsorára. Igazán jó tűzifa nincs, így kissé „érdekes” az íze, de mégiscsak hazai! Nagyon korán, már este hét óra fele térünk nyugovóra. Ekkor már a telihold uralja a tájat és a tengert, mintegy nappali világosságot varázsolva.

Estig megtett összes táv: 164,9 km

 

2. nap (2008. március 21. – péntek) piros kezű bicajosok, naptej nélkül egy tapodtat se tovább

Epískopi-öböl – Epískopi – Kourion – Pissuori – Afrodité-sziklája – Páfos - Maá

Táv: 91,47 km

 

Az előző napi fáradalmakat kipihenve fél 9-kor ébredünk. Az idő még párás, de a hőmérséklet a nyári reggeleket idézi. Elsőként Kourion Beach-et vesszük célba. Nem találunk mást csak egy hatalmas köves strandot és egy kis kápolnát, melybe vélhetően osztálykiránduláson lévő 10-11 éves diákok úgy rontanak be, mint valami csürhe. Semmi tisztelet és kegyelet! Óvatosan utánuk megyek, s belépve azt látom, hogy a gyerekek körbefognak egy zárt koporsót, többen még be is kopognak rajta. Úgy látszik nem csak nálunk ilyen neveletlen és tiszteletlen az ifjúság! Az itteni köves strand egyébként elég veszélyes partszakasz, medúzák és teknősök is okozhatnak kellemetlen élményt az itt fürdőzőknek. Mivel a parton csak egy taverna van, reggeli ügyben mégiscsak be kell tekernünk Epískopi faluba, ahol egy jókora szupermarket kínálatából válogathat Dia. Már tegnap este megfogalmazódott bennünk, hogy naptejet kéne venni. Dia azonban hiába köröz, hiába érdeklődik, itt olyat nem lehet venni. Pedig a Nap már így is 1:0-ra vezet! Kourion Beach felé vezető útleágazásnál, egy kút mellett reggelizünk az árnyékban. Rajta angol és görög nyelvű felirat: „Nem ivóvíz!”. A Troodosból származó iható vizet csak a marketben lehet kapni kemény 85 centért másfél literjét. Szándékosan nem használnám az ásványvíz szót, mert összetétele annak is csak olyan, mintha itthon sima csapvizet innál. A falu mellett található Ciprus egyik legnagyobb építészeti látnivalója, a Kourion. A maradványok magasan a tenger feletti sziklán a hellén, a római és a keresztény korból származnak. A bejáratnál sorompó van, de itt csak az autósoknak kell fizetni, mi, bicajosok ingyen kaptathatunk tovább. Egyébként nem csak itt, hanem Cipruson szinte mindenhol a főbb látnivalók (a múzeumok kivételével) ingyen látogathatók. Számomra a legfantasztikusabb élmény a Kr. u. 2. században épült 3500 ember befogadására képes ókori görög színház volt. Félelmetes az akusztikája, s ha esetleg unalmas a darab, akkor is lehet gyönyörködni a páratlan kilátásban. Kissé odébb hatalmas, modern tető alatt Eustolios-ház romjait és épségben megmaradt mozaikjait figyelhettük meg. A tető alatt már jobban elviselhető volt a kánikula, melyet pirosodó karjaink egyre kevésbé tudnak már tolerálni. Sok időt elnézegettünk a Kourionban, pedig még hosszú nap vár ránk!

A déli legnagyobb hőségben indulunk tovább. Mivel a szabadtéri múzeumnak csak egy bejáratán lehet közlekedni, egy biztonsági őr terel vissza minket, így csak jókora kerülővel folytathatjuk utunkat nyugat felé. Ráadásul a dombot is mégegyszer meg kell mászni. A domb tetején találhatók a Kourion további látnivalói, a Stadion és Apollón kegyhelye, de mivel már lassan dél felé jár az idő, ezeket a látványosságokat kihagyjuk. A következő szakaszon a sziget központi hegyvonulatának, a Troodosnak nyúlványai a tengerig érnek, így erősen dombos lesz a terep. Leereszkedünk egy száraz, köves vízmosásba, majd kapaszkodunk felfelé a szúrós mediterrán növényekkel benőtt sziklás dombvonulatokra. S mindezt kb. 27 fokos hőségben. Nem könnyű feladat. Reggel vásárolt vízkészletünknek ugyancsak hamar a végére járunk. Elhaladunk a brit katonai légierő támaszpontja mellett, mely azt az érzést kelti, mintha Anglia egy kis darabja Ciprusra került volna (figyelmen kívül hagyva a nem éppen „angolos” időjárást). A sziklás partszakaszon erőművek sorakoznak. Az utat egy helyen javítják, majdnem sikerül esnem a mély barázdákkal lemart lejtőn. Felfelé már friss aszfalton mehetünk, mely alulról is fűt minket. Nemsokára feltűnik előttünk Pissuori falu egy hatalmas hegynek a tetején. „Ugye oda nem kell felmenni?!”. Dehogynem! Szétégett bőrünk és kiszáradt testünk egyre nehezebben tolerálja már a megpróbáltatásokat. „Korábban kellett volna indulni” – jegyzem meg többször a mai nap során. A faluban egy árnyékos helyen kényszerpihenőt rendelünk el. Találunk egy kutat is, s minden mindegy alapon megtöltjük kulacsainkat. Talán nem fertőző! A benzinkútnál sikerül végre naptejet vennünk. 12 faktoros a legerősebb, ami kapható. Vicc! Erről a Balatonnál nyaraló „germán törzsek” jutnak eszembe, akik 30 faktoros extraerős naptejekkel felszerelkezve érkeznek a strandra (úgy, hogy az ott töltött idő 90%-át az árnyékban, vagy a lángosos előtti fedett pavilonban töltik). No mindegy, ez is több mint a semmi. Jó vastagon bekenjük cserzett bőrünket, s irány tovább!

Pissuori után jókora lejtőt kapunk, az út visszatér a partra, annak is a legszebb látványosságához, Afrodité-sziklájához. Gyönyörű, hófehér sziklák tetejéről gyönyörködhetünk a mélykék tengerben. A festőien szép, romantikus tengerpart méltó hely a legszebb istennő születéséhez. Ahogy ereszkedik utunk a sziklákról, hamarosan megpillantjuk a táblát: „Pétra tou Romíou, Aphrodité Birthplace”. A hely neve – Afrodité mellett – egy másik ciprusi alakhoz fűződik – a bizánci óriáshoz (Romios), aki sziklatömböket hajigált az arab kalózokra.

Megpihenünk a köves strandon, elsőként felmászok a legnagyobb sziklára, majd megmártom magam a hűs habokban. A kezem teljesen leégett, s eléggé fel vagyok hevülve, így legalább 8-10 percig fürdőzök a 17 fokos tengervízben. Körbeúszom a sziklákat, megmászok egy-két zátonyt. A partra érve egy idősebb hölgy szólít meg magyarul: „Gondoltam, hogy magyarok lehetnek, mert csak ők ilyen őrültek, hogy bemennek fürdeni”. Ők Limassolban nyaralnak egy szállodában. Kicsit később ismét egy magyar fickó szólít meg. Ő nem nyaralni van itt, hanem medencéket épít. Pedig milyen butaság klóros úszómedencéket építeni egy csodás tengerparton. Igény mégis van rá dögivel!

Körülbelül fél 5-ig élvezzük a tenger és a sziklás part egyedülálló szépségét, majd továbbindulunk a B6-os főúton Páfos felé. Itt már szerencsére nem olyan dombos a partvidék, s a szél is délire váltott, így jobban tudunk haladni. Végre Dia is mehet elől! Citrusültetvények, búzamezők között halad utunk a parttól beljebb, jobbra a távolban emelkednek fölénk a Troodos hegyvonulatai. Fél 6 óra felé érünk a sziget nyugati féltekének legnagyobb és legszebb városába, Páfosba. A kikötő felé vesszük az irányt, ahol hatalmas embertömeg fogad. A szűk utcácskákat turisták és autók százai lepik el. Sajnos, Ciprus nem igazán szabott gátat a nyugati „kultúra” terjeszkedésének. Így hangulatos görög vendéglők helyett mindenfelé McDonald’s-ok és hasonló kaliberű giccshelyek találhatóak. A kikötő viszont szép, a vitorlásokkal és a bejáratot őrző középkori erőddel. Ráadásul a naplemente is közeleg, így fantasztikus színekben pompázik a tenger. A kikötő szomszédságában találhatók a Páfosi Mozaikok, melyek szerepelnek az UNESCO Világörökség védettségi listáján. Ide azonban már nem jutunk be. „Téli” nyitva tartás van érvényben, minden 5-kor zár.

A kikötő után Páfos másik nagy látványossága, a Királysírok felé vesszük az irányt, bár sok reményt nem fűzünk hozzá, hogy bejuthatunk. Szerencsére azonban találunk egy lyukat a kerítésen, így a naplemente mélyvörös színeiben bepillantást nyerhetünk ide is. Ráadásul turistaáradattól mentesen és teljesen ingyen.

Páfost elhagyva elő kell keresnünk lámpáinkat és láthatósági mellényeinket. A Nap lebukott a tengerbe, így sötét és meglehetősen forgalmas úton haladunk a Korál-öböl irányába.

Szerencsére a sötétben találunk egy elhagyatott, köves partszakaszt (ebből itt Cipruson nincsen hiány). Bár közel van a főút, de más lehetőségünk nem nagyon akad. Megmosakszunk a tengerben, megmelegítjük első főzelékkonzervünket, és a parton csodáljuk az öbölben fekvő Maá üdülőfalu és a hegyre épült Pégia fényeit. Ismét erősen világít a telihold a párás éjszakában. Este 9 óra felé térünk nyugovóra. Elég nehéz a sátorban megtalálni azt a testhelyzetet, mely elégett bőrünk miatt a legkevesebb fájdalommal jár.

Estig megtett összes táv: 256,4 km

 

3. nap (2008. március 22. – szombat) - Áthágás az északi oldalra

Maá – Pégia – Káthikas – Afrodité-fürdője – Pólis - Pomos

Táv: 68,62 km

Éjjel hatalmas erejű szélvihar kerekedett, így nagyon sokszor megébredtünk és nyugtalanul aludtunk. Néha már olyan érzésem volt, mintha egy-egy erősebb széllökés ránk döntené a sátrat, ugyanakkor össze-vissza álmodtam minden hülyeséget.

Reggel ¼ 8-kor kelünk. A Nap vastag párafelhőbe burkolózik, eddig szinte minden reggelünk ilyen volt Cipruson. Ez persze még nem azt jelenti, hogy nincs meleg. Szerencsére a déli áramlás megmaradt, így – mivel az északi partot vettük célba – hátulról segít minket a szél. Banánültetvények között vezet utunk egyre meredekebben a hegyoldalba épült Pégia falu felé. Itt veszünk reggelit egy kisboltban. A pára már a múlté, süt a Nap ezerrel, így izzítjuk a naptejet.

Pégiából a tervünk szerint 2 útvonalon mehetnénk tovább, de mivel a közvetlenül a parton az Akamás-félszigetre vezető szakasz nagyrészt burkolatlan földút, inkább nem kockáztatunk. Helyette fel kell másznunk a 600 méteres átlagmagasságú fennsíkra a félsziget fölé. Az Akámast egyébként Ciprus egyik legszebb és legérintetlenebb vidékeként tartják számon.

Az út még Pégiában a legmeredekebb, itt szinte egymás fölé épültek az üdülőházak, garantált kilátást nyújtva a tengerre. Ahogy a lakóépületek sora megszakad, utunk is veszít meredekségéből, s szinte forgalom nélkül kúszik fel a sziklás, fenyvesekkel, bokrokkal benőtt hegyoldalra. Eddig végig a part mentén haladtunk, most látogatunk először a sziget belsejébe. Jóval elhagyatottabb és lepukkantabb vidék ez, néhol egy-egy magányos villával. Szerencsére Páfos és Pólis között is épült egy főút, így a forgalmat bizonyára az bonyolítja le a két város között.

Pégiából 9 km emelkedés után érjük el Káthikas falvát, egyben a hágónk legmagasabb pontját. A fennsík tetején már megszűnt a lombos növényzet, gyér fűvel benőtt sziklás vidéken haladt az utunk. Két dombvonulat között mélyen az Agvas-szurdokot véljük felfedezni. Rövid pihenő után már száguldunk is néhol 65 km/h-val, 651 méterről a tengerszint felé.

Pólisban az első dolgunk egy bolt keresése, hiszen holnap húsvétvasárnap lesz, nem szeretnénk éhen halni. Félni azonban nincs okunk, a hölgy hibátlan angolsággal közli, hogy az ünnepek alatt is nyitva vannak. Félelmetes, hogy itt mindenki tökéletesen beszél angolul! Lehetünk akár nagyvárosban, vagy Isten háta mögötti hegyi falucskában.

Pihenés nélkül indulunk a túránk legnyugatibb pontja, egyben az Akamás-félsziget legnagyobb látnivalója az Afrodité-fürdője nevű forrás irányába. A parton mindenhol újonnan épült és épülő üdülőfalvak, már-már az az érzésünk, hogy itt Cipruson mindenütt építkeznek! Mondjuk nem egy szegény ország, az egészen biztos!

Kalandos, dimbes-dombos út vezet a sziget egyetlen állandó, soha ki nem apadó forrása felé, mely éppen ezért elsőrendű látványosságnak számít. Az úton nincs nagy forgalom, ha jön is egy autó, szinte biztosak lehetünk benne, hogy „piros rendszámú”. Nem kellett ugyanis sok idő, hogy rájöjjünk, hogy itt, Cipruson a kölcsönzött autókat figyelemfelkeltésként piros rendszámmal látják el, jelezve ezzel mindenkinek, hogy „Vigyázz, mert a fickó most vezet életében először jobbkormányos autót!”. Szerencsére, mivel nagy forgalom ritkán volt, nekünk nem gyűlt meg a bajunk a „pirosrendszámú” autókkal, de azért láttunk egy-két érdekes parkolást és megfordulást.

Az Afrodité-fürdője forrás egy gyönyörű kertben található, mindenféle egzotikus növényekkel körülvéve. Előtte nagy parkoló tele „piros” autókkal és néhány turistabusszal, de a forrás szerencsére csak gyalog közelíthető meg (bár volt néhány „fanatikus” kövér autós, aki – ha nincs kerítés – egyenesen a forrásig hajtott volna). Megcsodáljuk a forrást, mely tömeghely ellenére hangulatos, majd a kilátás kedvéért felmászok egy közeli sziklára. Bár elég párás az idő, jól kivehető az északi partvidék, melyen majd a délután fogunk tekerni. Félelmetes, mekkorára nőnek a gyíkok errefelé. Egyet sikerül lencsevégre kapnom!

Egy árnyas padra telepedünk le ebédelni. Ciprusi kenyeret eszünk magyar kolbásszal, mely szerencsére a meleg ellenére még nem kelt önálló életre. Desszertnek egy-két ízletes narancs. Mivel jobb dolgunk nincs, a hozzánk hasonlóan elég jól megpirult autós turistákon derülünk. Egyrészt az öltözetükön (van, akinek nem tűnt fel, hogy 25 fok van, még mindig a repülőtéren rajtamaradt pufidzsekijében rohangál, úgy, hogy közben vért izzad), másrészt meg azon, hogy – a légkondicionált autóból kiszállva – hogy szenvednek, hogy kemény kétszáz métert meg kell tenni gyalog a forrásig.

Három óra felé indulunk vissza Pólis irányába. Itt – semmit nem bízva a véletlenre – 2 napra előre bevásárlunk. Nem valószínű, hogy a Troodos tömve lesz szupermarketekkel! Az Akámas-félsziget legfontosabb települése után egy szinte néptelen, de mégis nagyon jó minőségű úton haladunk közvetlenül a kavicsos part mellett. Ciprus ezen elhagyatott szeglete a Tillyría nevet viseli, mely szorosan beékelődött a demarkációs vonal és a Troodos hegyláncai közé. Ugyanakkor ez a vidék már sokkal „görögösebb”, mint a déli part fejlett üdülővárosai és üdülőfalvai. Errefelé már kevésbé merészkednek a „pirosrendszámúak” is.

Káto Gialiá után már teljesen a tengerpartig érnek a Troodos-hegység nyúlványai, közvetlenül a tengerből emelkednek ki vörösesfekete szirtjei. Káprázatos kilátás nyílik a parti útról a vízi barlangokra és sziklanyelvekre, háttérben a sötétkék, végtelen tengerrel. A part errefelé is viszonylag elhagyatott és kiépítetlen.

Ennek ellenére nekünk – rutinos vadgempingezőknek – is komoly gondot okozott, hogy ezen a partszakaszon táborhelyet találjunk. Kísérletünk a mélyen alattunk lévő kavicsos strandok megközelítésére többször kudarcba fulladt, míg végül közvetlenül Pomos előtt találtunk egy lejáratot. Ma végre nem csúsztunk meg, így este még volt időnk fürödni, a tengerparton sétálni és főzőcskézni. Dia talált egy hatalmas rákot és pedig ismét felfedeztem párat a tengerparti, göcsörtös, fekete sziklák közül.

A tengert halászhajók járják, Pomos sziklára épült házai teraszán néha megjelenik egy-két helybeli, ezenkívül teljes a nyugalom.

Naplemente után aztán egyre hűvösebb levegőt hozott az állandóan lengedező szél, így bebújtunk a sátrunkba. Még egy ideig néztem a csillagos eget, majd nyugovóra tértünk.

Estig megtett összes táv: 325,0 km

Tovább a 2. szakaszra

(Troodos-hegység és a főváros)

Két keréken a Nagyvilágban

A honlapot szerkeszti és a túrabeszámolókat írta: Puskás Zoltán (pusizoli).
A nagyvilagban.hu a következő, korábban az alábbi címeken elérhető weboldalat tartalmát egyesíti:

  • pusizoli.extra.hu
  • pusizoli.weboldala.net
  • pusizoli.notabringa.hu
  • usa.notabringa.hu

Az oldal tartalmi elemei - a forrás-megjelölés és szerzővel való egyeztetés után - szabadon felhasználhatóak.

Köszönjük látogatásod!

Közösségi oldalunk

Keresés

Free Joomla! templates by AgeThemes

This website uses cookies

A webhely cookie-k segítségével elemzi a forgalmat. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát.
Statisztikák készítése céljából a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet.