Fjordok mentén az Észak Párizsáig

Éjféli Nap kerékpártúra 2007

(4. szakasz, 12-18. nap)

Vissza a 3. szakaszra

12. nap (2007. július 5. – csütörtök) - Irány dél!

Skarsvåg – Honningsvåg – Kåfjord - Repvåg

Táv: 78,8 km

Fél 11-kor kelünk. A tőlünk alig 5 méterre lévő országúton már megindult a forgalom, de minket eddig nem igazán zavart. Az idő sokat romlott a tegnapihoz képest, a sziget belseje ködbe burkolódzik, a látótávolság alig 50 méter, s mindehhez nagyon erős szél is társul. Délután fél egykor érjük el a sziget túloldalán fekvő Honningsvåg-ot. Élelmiszer-készletünk fogytán van, így nagybevásárlást tervezünk. 2 és fél napra előre meg kell venni a táplálékot, számításaink szerint a következő vásárlási lehetőség Altában van, innen 210 km-re. Megörülve annak, hogy sem az alagútért, sem pedig a Nordkapp-ért nem kellett egyetlen koronát sem fizetnünk, mindet összevásárolunk, mi szem-szájnak ingere. Összesen 250 koronát (kb. 8000 Ft-ot) hagyunk a boltban. Ugyanakkor a táskánkban az élelmiszer szállítására alkalmas rekesz újból csordultig van. A parkban ebédelünk, majd még egyszer utoljára lemegyünk a kikötőbe, ahonnan szinte az egész hegyoldalba épült városka belátható. Hangulatos, színes egyedi házaival belopta magát mindkettőnk szívébe. „Ha nem lenne ilyen messze biztos, hogy visszatérő vendégek lennénk” – gondoljuk. Így viszont csak reménykedhetünk, hogy még egyszer az életben eljutunk erre az Isten háta mögötti, ám annál varázslatosabb helyre.

Délután 3-kor végső búcsút intünk, veszünk még pár képeslapot, s elindulunk. Még el sem hagyjuk a várost, majdnem egy közlekedési baleset áldozatává válok, egy őrült norvég előz minket a szűk úton, majd hirtelen fékezéssel jobbra kanyarodik. Elkapom a kormányt, így milliméterekkel sikerül elkerülni az ütközést. Itt is vannak eszetlen sofőrök! Még egy utolsó képet készítünk a város előtti magaslatról, majd végleg eltűnünk a 4,5 km-es Honningsvåg alagútba. Ma laza napot tartunk, így még betervezünk egy utolsó pihenőt a hídnál, közvetlenül a hosszú, tenger alatti alagút előtt. Itt szépen süt a Nap, de a hegyek teteje, még mindig ködben van. Nagyon megszerettük a „Sziget”-et, így fájó szívvel gurulunk be az alagútba. Fél óra múlva már a szárazföldön talál minket a napsugár, Kåfjord előtt visszapillantunk a sejtelmes, felhőkbe burkolódzó szigetre, a távolban, ha nem is látjuk, de sejtjük Honningsvåg kicsiny házait. Rövid pihenővel erőt gyűjtünk, hiszen közeleg a hírhedt „Kåfjordi Gyilkos”, ami hazafelé is rászolgált a nevére. A tetejéről fantasztikus a kilátás a tengerre és a szigetre, sőt még egy hatalmas rénszarvascsordát is látunk pihenni a fjellen. Innen őrült tempóval száguldhatunk egészen Repvåg-ig. Itt már találunk elegendő tűzifát, így egy szélárnyékos helyen megfőzzük a ma esti Maggi tésztánkat. Egy gyors fürdést nyomunk a tenger hatalmas hullámai között, majd visszavonulunk a szélárnyékba és eltesszük magunkat holnapra.

Estig megtett összes táv: 1355,9 km.

 

13. nap (2007. július 6. – péntek) - Fjordok helyett rétek, folyóvölgyek

Repvåg – Olderfjord – Skaidi - Levdun

Táv: 101,8 km

Éjszaka csúnyán beborul az idő, s reggel is barátságtalan komor felhők köszöntenek ránk. 9-kor indulunk útnak. A hátszél szerencsére, ahogy idefelé megjósoltuk, ma is velünk van. A tegnapelőtti táborhely mellett az öbölben reggelizünk, majd áttekerünk a hideg, nyirkos Sarvberg-alagúton, s 26-28 km/h-val szinte végig száguldunk Olderfjordig. Az ajándékbolt előtt tartunk egy rövid pihenőt, s nézelődünk egy keveset. Itt is megvehet mindent az ember, amit csak akar, csak ezért felesleges felutaznia a Nordkappra. Képeslapokat, hűtőmágneseket, norvég mintás pulcsikat, kitűnő minőségű polárkabátokat, sapkát, kesztyűt, könyveket, trollokat, rénszarvasos matricákat és még a végtelenségig sorolhatnám a választékot. Veszünk fel vizet, majd újból nekiindulunk. A következő szakasz már elhagyja a Porsangenfjord partvidékét és a szárazföld belsejében hatalmas hegyek között, zöld zuzmóval benőtt, néhol cserjékkel borított mezőkön vezet utunk. Mindezt – a tenger elhagyása után – persze egy jókora emelkedővel kezdjük. 12 óra után északon kékülni kezd az ég, s hamarosan ismét ragyog a Nap. 280 méterig emelkedünk, de nem nagyon érezzük, a szél szinte röpít bennünket. Egyedül az út szélességével nem vagyunk minden esetben megelégedve. Itt a főúton már nagyobb a forgalom, s ha pont egyszerre érkezik 2 autó, vagy neadjisten kamion mellénk, az nem biztos, hogy elfér egymás mellett. „Nem tudom, miért nem tudnak ezek a norvégok egy fél méterrel szélesebb utat építeni?”. A következő lakott településen, Skaidi-ban ebédelünk a benzinkút mellett. A napon nagyon kellemes az idő, de az árnyékban fázunk rendesen. Nem lehet több 10-13ºC-nál.

Délután 3-ig pihenünk, süttetjük magunkat. A nap második felében ismét egy csodálatos szakasz következik. Bár ez eddig szinte mindegyik norvég szakaszról elmondható volt. Egy gyors folyású folyó mellett halad utunk, melyen több vízesést is látunk. Az egyik elemi erővel zúdul le több, mint 20 méteres magasságból. Délután 5 óra tájban egy hatalmas fűvel borított és hegyekkel körbevett láprétre érünk. A térkép szerint a közeli Levdun falucska 385 méterrel a tenger szintje felett van, ezután már lejt az út Altáig. „Innen fantasztikusan látszik majd az éjféli Nap” – gondolom magamban, s mivel úgyis előnyben vagyunk, be is rendezkedünk egy magányosan álló, vörösre festett hétvégi ház mellé, mely nagyon jól fogja a szelet. Itt napozgatunk, pihengetünk és élvezzük a nyugalmat, majd este 7 óra tájékán lemegyünk a folyóra fürödni. Az eddigi vizekhez képest, kellemesen meleg a vize. 8 órakor megfőzzük a vacsoránkat a ház készletéből „kölcsönvett” tűzifából, ugyanis itt a réten nem sok éghető anyag van, s 9-re már a sátorban is vagyunk. Északról azonban csúnyán felhősödni kezd az éj, így legnagyobb sajnálatomra a mai éjszakai napnézés elmarad. Nem baj, legalább kialszom magam végre-valahára.

Estig megtett összes táv: 1457,7 km.

 

14. nap (2007. július 7. – szombat) - Őskori sziklarajzok között

Levdun – Leirbotvatn – Alta – Kåfjord - Talvik

Táv: 91,2 km

Ma aztán jól elaludtunk! 10-kor ébredünk fel! A tegnap esti felhők nincsenek sehol, ismét gyönyörű kék az ég. Egy kicsit bosszús vagyok a késői indulás miatt, de a hátszél gyorsan jobb kedvre derít. A nap első szenzációja 1 magyar rendszámú személyautó, majd nem sokkal később egy Volánbusz. Ezt a két magyar járművet láttuk egész utunk során. A hágó után lejteni kezd az út, olyannyira, hogy Leirbotvatn falu mellett lévő tó partjára 64 km/h sebességgel érkezünk. Köszönhetjük ezt a domb mellett a hátszélnek is. A tóparton reggelizünk, innen már csak egy kis dombvonulat választ el minket az Altafjord partvidékétől. Finnmark tartomány kulturális központja a róla elnevezett fjord partján fekszik. 18 500 lakosú, ha jól emlékszem, utoljára Rovaniemi volt hasonló kategóriájú város. Ez a lélekszám természetesen itt már nagyon nagynak számít, egy ekkora városnak itt már önálló reptere van, napi 5-6 közvetlen oslo-i összeköttetéssel. A fjord partján hosszasan elnyúló városról van szó, melyet elválaszt az Alta-folyó, a világ lazacban leggazdagabb folyója. Hosszasan tekerünk be a szűk úton a városba, követjük a „Sentrum” táblákat, azonban amikor beérünk, nagyon meglepődünk. Semmi tér, városháza vagy ilyesmi. Ennek a városnak nincs is központja! Egy nagy bevásárlóközpontot azért találunk, ahol fel tudjuk tölteni a készletünket. Innen már remélhetőleg minden nap egyszer találunk boltot, de azért nem bízunk semmit a véletlenre!

Délután fél 4-kor az Alta Múzeum előtt állítjuk le kerékpárjainkat. Alta büszkesége a Hjemmeluft sziklarajzok. Eddig több, mint 2000 rajzot tártak fel (Kr.e. 4200 és 500 között készültek), ezek közül 500 látható az Alta Múzeumban. Magában az épületben azonban csupán egyetlen sziklát találunk telerajzolva. Helyette a II. világháború itt lezajlott pusztításait mutatja be. Dia szerint képtelenség, hogy az UNESCO világörökség részeként nyilvántartott sziklarajzok a szabadban legyenek. Márpedig, ha itt nincsenek, akkor ott kell lenniük. A múzeum teraszáról pazar kilátás nyílik az Altafjordra. Innen egy jelzett ösvény indul a tenger irányába, amely mentén megtaláljuk azt, amit kerestünk. Ezeket a sziklákat tényleg nem lehetett volna elszállítani! A legtöbb rajz rénszarvasokat ábrázol. A legötletesebb, egy halászcsónak, a múzeum szimbólumává vált. Ezt is megtaláljuk. Kb. 2 kilométeres az ösvény, a végén már kicsit uncsi a sok-sok rénszarvas. A múzeum melletti parkos részen ebédelünk este fél 6-kor, majd indulunk tovább.

Dombos terep köszönt ránk a következő szakaszon. A következő falcsuka és a róla elnevezett fjord neve már ismerősen cseng, ez a híres Kåfjord. Furcsa, hogy ilyen nevű fjorddal és faluval 2 nappal ezelőtt már találkoztunk! „Ezeknek a norvégoknak annyi fjordjuk van, hogy már el sem bírják nevezni őket” – nevetünk magunkban. Ennek a Kåfjordnak a nevén kívül más büszkesége is van, itt állomásozott a II. világháború idején a leghíresebb német hadihajó a Tirpitz. Régen fontos bányásztelepülés volt, ma már csak egy 150 lakosú nyugodt kis fatemplomos falucska. Bár a Tirpitz Museum táblát megtaláljuk, későre jár már az idő, így ezt kihagyjuk. Csodás sziklás partszakasz következik, hatalmas kilátással a tengerre. Alta után 30 km-rel találunk táborhelyet egy eldugott, köves partszakaszon, mely pontosan kelet-nyugati irányú és észak felé néz. Ennél jobb helyet nem is találhattunk volna. Még Altában virslit vettünk vacsira, de mustárt nem lehetett 500 grammosnál kisebb kiszerelésben vennünk. Ráadásul valami irtózatosan pocsék itt a mustár. Ki is dobjuk az egész flakont. Dia kimossa ruháinkat a tengerben, majd kiülünk a kövekre és élvezzük az esti napsütést. A Nap 10 óra környékén eltűnik egy 900 méter magas hegyvonulat mögé, de pályájából látszik, hogy hamarosan visszatér. Állítom is az órámat! Estén még hosszasan ücsörgünk a parton. Egy kis halászcsónak úszik el előttünk, vidáman integető norvég halásszal, kicsit odébb pár fiatal srác horgászik. Az egyikkel sikerül alapszinten elbeszélgetnem angolul. Itt azért már nagyobb az élet, mint a Nordkapp környékén.

Estig megtett összes táv: 1549,0 km.

 

15. nap (2007. július 8. – vasárnap) - Túl messze volt a gleccser

Talvik – Bognelv – Alteidet – Bjuforden – Øksfjordøkulen-gleccser - Alteidet

Táv: 80,9 km

Éjfél után nem sokkal ébreszt az órám, s láss csodát a Nap csodálatosan ragyog a tenger felett, melyen hosszú aranyhíd húzódik egészen a sátrunkig. Bár ez már korántsem az első éjféli Napunk, mégis képtelen vagyok megunni ezt az egyedi jelenséget. Hosszasan szemlélem a vörösen izzó tájat, s természetesen Diát is ébresztem. Az alvással persze ezután megint gondjaim vannak, pláne hogy 2 óra tájban pontosan olyan szögben érkeznek a napsugarak, hogy a szúnyoghálón keresztül telibe bombázzák hálózsákjainkat. Többször arra ébredek, hogy hófehéren világít a sátor belső ponyvája, mintha valaki egy hatalmas reflektorral világítana be az ajtón.

Ez az éjszaka is felületes alvással telt számomra. Reggel ½ 9-kor kelünk, az éjféli Nap már megszárította a kimosott ruháinkat. Betekerünk Talvikba, hátha találunk egy boltot. Találunk is, de vasárnap lévén sajnos zárva van. Nem lesz tej reggelire! A falu után útfelújítás van, egy pár kilométeres szakaszon teljesen felmarták az aszfaltot. De úgy látszik nem csak a burkolatot javítják, hanem szélesítenek is, ami itt a sziklás, meredek hegyoldalban nem kis teljesítmény. Nemsokára az Altafjord egyik mellékága, a 30 km hosszú és mindössze 1-5 km széles Langenfjord mentén folytatjuk utunkat. Nagyon jó a kilátás a szemközti havas hegycsúcsokra. Egy buszmegállóban reggelizünk. Süt a Nap ezerrel, de még hűvös van. Pláne, hogy a hegyek miatt az út egy részét árnyékban kell megtenni. De a Langenfjordban visszajön a tegnapi északkeleti hátszelünk, így ismét 28-30-cal száguldunk, és hamarosan elérkezünk a fjord csúcsánál fekvő Bognelvbe.

Bármilyen furcsának tűnik, de a hatalmas hegyek ellenére, egyik fjordból a másikba viszonylag alacsony hágókon lehet átjutni. Jelen esetben mindössze egy 70 m magas vonulatot kell megmásznunk a szemközti fjordig. A hágó tetején lépünk át Norvégia legészakibb, Finnmark nevezetű tartományából Troms-ba. A határt a táblán kívül hatalmas kőoszlop is jelöli.

Nem gurulunk le a következő fjordba, hanem egy mellékúton Európa egyetlen olyan gleccsere felé vesszük az irányt, melynek közvetlen kapcsolata van a tengerrel. Ez persze megint egy jókora emelkedőt eredményez. Tudván, hogy ugyanerre fogunk visszafelé is jönni, biciklistáskáinkat elrejtjük az út menti bozótosba. Így már sokkal könnyebb megmászni a 3 km-es meredek emelkedőt, ami után ugyanilyen keményen lejt az út a fjord felé. Már-már majdnem elérjük a gleccserhez legközelebb eső parkolót, amikor érzem, hogy első kerekemmel nincs minden rendben. Leeresztett. Ennél jobbkor nem is tehette volna, ugyanis a szerelőkészletünket fent hagytam a táskámban. Ez a felettébb bosszantó helyzet eléggé elcseszerintette a kedvemet. A parkolóban otthagyjuk a bicajokat. Zárakat sem hoztunk, így csak egy gumipókkal „zárjuk le” őket. Errefelé nem szokás lopni. Kissé meglepődök, mikor látom, hogy a már szabad szemmel is jól kivehető, hatalmas, tengerbe csorgó jégtömeg az útjelző tábla szerint 7,8 km (2-3 óra) egy irányba. Az én útikönyvemben nem ez szerepelt! No mindegy, ha már itt vagyunk, meg kell nézni. Nehéz gyaloglóterep vár ránk. Sziklás, bozótos az ösvény és nagyon-nagyon sok a légy és a bögöly. Néhol egészen fent kanyarog utunk a hegyoldalban, másutt pedig szinte szorosan a tengerparton. Csakúgy, mint kerékpárral, utunk itt is szinte 100 méterenként keresztez egy gyors folyású patakot, ami kristálytiszta ivóvizet szállít a tenger felé. A túra legérdekesebb része az egyik nagyobb patakon való átkelés volt. Mikor odaértünk nem hittünk a szemünknek. A gyorsan lezúduló, kb. lábszárközépig érő jéghideg patakon nyoma sincs a hídnak. Két partján oszlop, kötéllel összekötve. A cipő fűzővel összekötve a vállra, vagy a nyakba kerül, s keményen markolásszuk a kötelet, hogy ki ne vigye a sodrás jégkockává fagyott lábunkat. Jó kis muri! Két óra megfeszített gyaloglás után végre elérjük a gleccsert, mely egy 1000 méter feletti hatalmas jégmező egyik nyúlványa. A közepén beszűkül, itt egy hatalmas vízesés zuhan alá, majd ismét kiszélesedik. A tengert jókora szakaszon „gleccser színűre” festi a kiolvadó jégtömeg. Olvad is rendesen, hiszen ma van az északi kalandozásunk legmelegebb napja, úgy 20-25ºC környékén járhat a hőmérő. Izzadunk is rendesen. Megpróbálom megközelíteni a gleccsert, de a csúszós sziklákon nem jutok el közvetlenül a jégig. Leesni pedig nem volna jó, mert alattam 5 méterrel a jéghideg a gleccservíz. Nem biztos, hogy ki tudnék úszni belőle!

Egy jól megtermett sziklán ebédelünk, majd délután 4-kor elindulunk visszafelé. Én gyorsabbra veszem a tempót, s a terv szerint feltolom a bicajomat, ameddig tudom, Dia meg majd jön a sajátjával utánam. Így is kb. 1 óra 45 perc az út a parkolóig. Útközben jókat kortyolgatok a patakokból. A legyek meg eszméletlen mennyiségben jönnek. Ahogy tolom fel a gépem az emelkedőm kb. 5 másodpercenként leütök egyet a kerékpárt toló kezemről. Szerintem életemben ma okoztam a legtöbb légynek a halálát. Felérek a domb tetejére, s már nagyon kezdek aggódni, hol jár Dia ilyen sokáig?! Kb. 1 km-re vagyok a csomagoktól, mire befut. Kissé eltévedt a dzsungelben. ¾ 7-kor nekiállunk bicajt szerelni, bekerül a Honningsvåg-ban vásárolt gumi, melyet Dia kifejezett kérésére vettünk meg, s egy óra múlva már a Burfjord partján keressük a táborhelyet. Találunk is egy nagyon jó placcot egy halászkunyhó mellett, közvetlenül a vízparton. Még saját csónakunk is van. Ilyen melegben határozottan jól esik a fürdés. Bár a víz hőmérséklete állandó 12ºC, így a betervezett úszás azért elmarad. Este még Altában vásárolt spagetti konzervet melegítünk, melynek ízvilága nem nyerte el túlságosan a tetszésemet. Dia ismét mos. Este még kiülünk egyet a partra és élvezzük a napsütést 10 óráig, ekkor ugyanis a Napocska eltűnik egy hatalmas havas hegycsúcs mögött. Bár ma nem sokat tekertünk, ez a gyalogtúra nagyon sok erőnket felemésztette, így jó megpihentetni fáradt testünket.

Estig megtett összes táv: 1629,9 km.

 

16. nap (2007. július 9. – hétfő) - Fjordról fjordra

Alteidet – Burfjord – Sørstraumen – Sandbukta – Nordreisen – Djupvik

Táv: 112,7 km

Reggel 8-kor kelünk. Ma szerencsés napunk van, hiszen a közeli Burfjord faluban rögtön 2 szupermarketet is találunk. Bár készletünk még bőven van, jól esik egy kis friss tej. Annak ellenére, hogy tegnap délután óta nem jó az étvágyam.

Kaja után elhagyjuk a fjord vonulatát, s egy 260 méteres hágón kapaszkodunk át a következőbe. Ez a Badderfjord nevet viseli. Szép a kilátás Kvænangen-re. Ez az összefoglaló neve az itt található sok-sok apró fjordnak. Nem sokkal odébb egy szép ívű, kb. 200 méter hosszú híd szeli át a fjordot. A szemközti hegyvonulatról zúdul le a Navit-vízesés, melynek elérése újabb 12 km-t eredményez. Diának elég volt a tegnapi gleccsertúra, nem vállalja be a kitérőt, inkább megvár egy buszmegállóban. Én csomagok nélkül kelek útra, de hamarosan vissza kell fordulnom, ugyanis a vízesés csak nagyon rossz minőségű köves úton közelíthető meg. „Ennyit nem ér az egész” – gondolom magamban. Egy újabb defektet nem akarok kockáztatni.

Ma már sajnos nincs olyan jó idő, mint tegnap. Befelhősödött, s a szél is fúj rendesen. Szerencsére többnyire hátulról. A híd után a túra legkeményebb hágója következik, a 402 méter magas Kvænangsfjelleten. „Okosan” emelkedik az út, először a fjord, majd az egyik patakvölgy vonulatát követve kb. 6 km alatt győzi le a szintkülönbséget. Itt 400 méteren akkora hófoltok vannak, mint az Alpokban 2500-3000 méteren. Fent egy Gildetun nevű vendéglő, és hatalmas kilátás fogad. Nem sokkal odébb lapp árusok kínálják portékájukat.

Szinte egész Kvænangen látszik, s utunk kisebb-nagyobb takarásokkal tegnap délutántól egészen mostanáig. A távolban, légvonalban 25-30 km-re jól kivehetők a tegnap megjárt Øksfjordøkulen-gleccser nem sokkal 1000 méter felé nyúló kiterjedt hómezői. Kb. negyed óráig csodáljuk a nem mindennapi kilátást, majd áthágva a hegy túloldalára megkezdjük az ereszkedést. Először egy 4 km hosszú és 1 km széles tó partjára érünk le, ez csatlakozik egy fél km hosszú folyóággal az Oksfjorden-hez, a következő fjordhoz. A torkolatnál állunk meg egy pár perc erejéig. „Jó lenne már ebédelni”. Nem kell már sokat tekernünk, s találunk egy jó kis pihenőhelyet, szép kilátással. Amerre szem ellát havas hegyek és a szűk tengerszorosok uralják a kilátást. Egy lengyel motoros áll meg mellettünk. Full-extrás lakókocsis motorja van, szinte mindenre felkészült. Meg akar hívni minket egy kávéra, de mi udvariasan elutasítjuk a meghívást. Gyors eszmecsere során kiderül, hogy ő még csak megy a Nordkapp felé. Ellátjuk hasznos infókkal, majd tovaszáguld. Mi még élvezzük egy kicsit a kilátást, majd nyeregbe pattanunk.

Hamarosan már a Straumfjord partvidékén haladunk. Nordreisa egy felkapott hely, nagy turisztikai központ az azonos nevű folyó torkolatánál. Útikönyvünkből tudjuk, hogy a Reisa-völgy hatalmas turistaparadicsom, gyönyörű vízesésekkel. Ez azonban túl nagy kitérő lenne számunkra. Pihenünk egy rövidet, majd megmásszuk a mai nap utolsó hágóját. A 227 méteres tetőn ismét lapp sátrak állnak, ez már teljesen megszokott dolog, majd jöhet az utolsó gurulás. Eddig sem volt semmi a táj, de a következő szakasz láttán még a lélegzetünk is eláll. A következő 1 km széles fjord a Rotsunde nevet viseli. A túlparton Uløya-szigetének 1000 méter feletti havas vonulatai láthatóak. Első látásra lakatlannak tűnik a hihetetlenül meredek, s szinte egy lendülettel a tengerből kitörő hegyóriás. Máshol valószínűleg nem élnének ilyen kitett helyen emberek, de ne felejtsük el, hogy Norvégiában vagyunk. A sziget nyugati végében jól láthatóan házakat vélünk felfedezni, s Rotsund-ban megtaláljuk a kompkikötőt is. Közben egyre jobban kivehető a 402 méteres hágó óta a horizontot uraló hegyvonulatnak, a Lyngen Alpoknak a vonulata, mely nemcsak Skaninávia, hanem egész Európa egyik leglátványosabb hegysége. A magashegység csúcsai közvetlenül a tengerszintről 1800 m fölé magasodnak, s a jégkorszaknak köszönhetően rendívül csipkézettek és változatosak. Szerencsére délutánra a felhők is elvonultak, így tökéletes a látvány! Rajzolni sem lehetne szebb hegyeket. Már este fél 7 felé jár az idő, hamarosan táborhelyet kellene találni. Dia kijelenti, hogy ma édes vízben szeretne fürödni, ugyanis haja már kezd csomósodni a sok tengervíztől. Ennek persze semmi akadálya. Itt nem nehéz folyót találni. Bár a hőmérséklete félelmetesen hideg. Próbálom Diát lebeszélni, miután rekordgyorsasággal mászok ki a jéghideg vízből. De ő hajthatatlan! Ha egyszer a fejébe veszi, hogy megmossa a haját, akkor meg is mossa! Még ha utána úgy is néz ki a feje, mint egy Winterfresh reklám!

            A Rotsunde mentén nem találunk igazán jó táborhelyet. Egyre több a ház errefelé, így egy rövid kapatató után már a Lyngenfjord mentén találjuk magunkat. Ez az 5-8 km széles és kb. 50 km hosszú fjord Észak-Norvégia legszebb fjordja. Ezt elsősorban a túlparton húzódó, szinte függőlegesen a tengerbe szakadó hegységnek köszönheti, melyen nagyon jól megfigyelhető a jégkorszaki ősgleccser elemi ereje. A csúcsok tövét hatalmas hómezők szegélyezik, melyekből szinte függőlegesen zuhannak bele a patakok a fjord vizébe. „Délben már 400 méteren mekkora hófoltokat láttunk! Akkor mi lehet ott fenn 1700 méteren?” – fut át az agyamon a gondolat.

Természetesen közvetlenül a fjord partján keresünk táborhelyet Djupvik községben. Bár a falu előtti dombon találunk alkalmas helyet, de jobbnál jobb első kategóriás táborhelyek állnak mögöttünk, most már tartani kell a színvonalat! Találunk is egy, a tegnapihoz hasonló halászkunyhót, már éppen cuccolnánk is le a bicajról, mikor egy öreg gumicsizmás szakállas csákó áll mellettünk. Hosszasan kifejti közepes angolnyelv tudásával, hogy ez egy magánterület, történetesen az ő területe. Nyugodtan itt maradhatunk nézegetni a fjordot pár óráig, de itt nem táborozhatunk. „Jó-jó megértettük, de miért kell ugyanazt ötször elmondanod!” – gondolom magamban, mikor már a számomra eddig ismeretlen angol szavak is ismerősen csengnek szájából. El is nevezem a fontoskodó fickót „Okos Tóni”-nak. Már javában pakolunk vissza a bicajokra, mikor újdonsült „haverünk” épp egy lakóautós csapatnak tart hasonló hosszúságú előadást. „Nyáron sok munkája lehet a fickónak”.

Így hát nem tehetünk mást, tovább indulunk. Néhány kilométerrel odébb, még mindig a hosszasan elnyúló faluban találunk vízszintes tengerparti helyet a sátorozásra. „Reméljük ez már nem Okos Tóni rezidenciája!”. Maggit főzünk vacsira. Estére enyhén beborul az idő. „Legalább ma tudunk aludni”. Megfürdünk a tengerben, s már épp a kajáláshoz készülnénk, mikor egy újabb fazon jelenik meg. „Remélem ez már nem fog elküldeni minket!”. De ezúttal más a helyzet. A fickó csak fürdőzni jött. Később jött utána az egész család: két fiatal srác, és két idősebb nő. A fiúk nem vacakolnak, ruhástul bevágtatnak a vízbe. Már előre fogadásokat kötünk Diával, vajon meddig bírják. Én maximum öt percre tippeltem, de ezúttal csúnyán vesztettem. A két norvég kölök legalább HÚSZ percen át nyugodtan fürdőzött a 12 fokos vízben, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. S ráadásul úgy, mintha Bükfürdőn áztatnák magukat a körmedencében. Úszkáltak, hülyítették egymást. Ilyen a világon nincs!

Estére elvonultak a norvégok, így teljes nyugalomban maradtunk, így szemléltük a Lyngen Alpok elképesztő hegyvonulatát, a sík és nyugodt fjord és a belőle kitörő monumentális csúcsok páratlan összhangját. (Na ez megint egy olyan pillanat volt, amit szöveggel nem lehetett visszaadni. Ehhez ott kellett lenni! De ez már korántsem az első ilyen a túra folyamán – a Szerk.).

Estig megtett összes táv: 1742,5 km.

 

17. nap (2007. július 10. – kedd) - Megérkezés az Észak (esős) Párizsába

Djupvik – Olderdalen - Lyngenseidet – Svensby - Breivikedet – Fagernes - Tromsø

Táv: 90,8 km

A felhők az éjszaka sem vonultak el. Reggel borult idő fogad, mikor fél 9 felé kikászálódunk a sátrunkból. Erős szembeszéllel nyomjuk Olderdalenig. Jól tippeltem, van itt bolt, bevásárlunk, majd megváltjuk jegyünket a 10:50-es kompra. 70 koronánkba (2200 Ft) kerül az út biciklivel együtt. Ezzel az átkeléssel azonban 38 km-t rövidítünk az eredeti tervhez képest. A komp átszeli a Lyngenfjordot, melyen hatalmas hullámok tombolnak. Én a fedélzetről kísérem figyelemmel az utat, Dia szélvédettebb helyet keres magának. 40 perc múlva megérkezünk a fjord túloldalára, közvetlenül a Lyngen Alpok lábánál fekvő Lyngenseidet városkába. Itt már valamivel jobb idő van, mint a túlparton. Mivel eddig elég feszített volt a napi menetrend, itt reggelizünk, közvetlenül a kikötőben. A kereszteződésben 2 irányba jelzik végcélunk, Tromsø távolságát. Mehetünk tovább a Lyngenfjord partvidékén, ez esetben még 141 km várna ránk. Mi azonban már ma oda szeretnénk érni! Szerencsére van egy, a főútnál kisebb és hangulatosabb mellékút (91. számú), melyen az Ullsfjord átszelésével mindössze 86 km a táv.

Lyngenseidet az egyetlen hely, ahol átszelhető a Lyngen Alpok vonulata, mégpedig egy meglepően alacsony hágón. Mellettünk jobbra-balra 1400-as csúcsok magasodnak, miközben mi alig száz métert emelkedve átlépünk az Ullsfjord egyik mellékága, a Kiosten partvidékére. A táj egyszerűen leírhatatlan. Sziklás hegycsúcsok, s Közép-Európában kizárólag a Svájci-Alpok négyezresei közt látható hófehér gleccsertömegek. Az út valamivel szűkebb, mint a főút volt, de jó minőségű és szinte teljesen kihalt.

Mindössze 22 km Svensby, a következő kompkikötő. „Jó angolos nevű falucska ez” – tűnődök, miközben nézegetem a hatalmas hegyeket és a mélyzöld réteket. A kompra jó 40 percet várnunk kell. Addig egy információs tábla segítségével betekintést nyerhettünk Lyngen Kommune életébe. A legdurvább dolog, hogy a fotómontázson, melyen a bemutatják az itt élő emberek legfontosabb tevékenységeit, a halászokon és a szarvasmarhákon kívül két lovat is találunk, melyek teljesen egyértelműen egy harmadik kis csikó létrejöttén dolgoznak. „Ez már kész animál pornó” – röhögünk, miközben alig akarunk hinni a szemünknek.

A második komp 54 koronánkba (1700 Ft) kerül, s mindössze 20 perc alatt repít át minket a túlpartra. Itt már luxus körülmények között utazunk, légkonícionált utastér kényelmes ülésein. Rendesen elszoktunk már az ilyesmitől. De érdekes módon még nem tűnt fel nekünk annyira, hogy már több mint két hete ki vagyunk téve a természet szeszélyeinek. Nagyon jól éreztük magunkat, s ez volt számunkra a legfontosabb, nem pedig az otthon hagyott luxus!

A túlparton hagytuk elmenni a kocsikat, buszokat, sőt még egy ötfős bicajos csoportot is, így teljes egészében a miénk volt az út. Enyhén emelkedő patakvölgyben haladunk nyugat felé. Az idő egyre jobban beborul, már-már lóg az eső lába. A késői reggeli után egy ugyanilyen késői ebéd is következik Fagernesben. Ekkor már a Balsfjorden partján vagyunk, mely mentén található Troms megye központja is.

Ahogy közeledünk a városhoz, egyre jobban rázendít az eső. Ráadásul a főútra visszatérve a forgalom is már-már svéd méreteket ölt. Percenként jönnek a kamionok. Délután öt óra tájban végre megpillantjuk Tromsø híres fjordhídját! Megérkeztünk!

„Az „Észak Párizsának” is szokták nevezni Troms tartomány központját, a mindig mozgalmas, szigetre épült várost. Kikötője és éjszakai élete jelentős. Itt a legnagyobb az egy főre jutó vendéglátóhelyek száma Norvégiában. A napsütésese órák száma éves átlagban éppen akkora, mint Mallorcán” – olvasható az útikönyvben, de valahogy a mai napon nem stimmelnek az adatok, főképp az utolsó mondattal vannak kétségeink.

Bicajunkat a Jeges-tenger dóm előtti fedett téren állítjuk le, mely egyedi építészeti alkotás. 25 koronát (800 Ft) kérnek a megtekintéséért. Ennyit azért nem ér, inkább belógok egy turistacsoporttal. Egy kicsit pihenünk a közeli buszmegállóban, tanakodunk, hogy mitévők legyünk. Ilyen esőben nem sok kedvünk van semmihez. Aztán felkerekedünk és feltekerünk meredek hídra, mely a város központját magán hordó Tromsøya-szigetre visz be bennünket. Ez nem egy átlagos híd, úgy tervezték meg, hogy még a legnagyobb tengeri hajók is átférjenek alatta: hossza 1036 méter, magassága 38 m, s 86 pillérre támaszkodik. A szigeten már valamivel nagyobb az élet, de a „Párizs” még továbbra is illúzió marad. Bevásárlunk, majd visszatekerünk a dómhoz, aminek közelében sikerült kinézni a hídról egy jó táborhelyet. A folyamatosan zuhogó eső ellenére fürdünk a tengerben. Itt már nem olyan tiszta, mint amit eddig tapasztalhattunk Norvégiában, köszönhető ez az átlagosnál jóval nagyobb hajóforgalomnak. Szinte negyedóránként húznak el a hatalmas óceánjárók az alig egy kilométeres tengerszorosban.

Este fél 8-ra már a sátorban ücsörgünk és jókedvűen falatozunk. Van itt minden földi jó! Elvégre megérkeztünk! Azért a lelkem mélyén egy kicsit szomorú vagyok, hiszen ma lett volna az utolsó alkalom, hogy éjféli Napot lássunk, s de ez a sűrű felhőréteg miatt teljességgel lehetetlen. Na jó, azért nem panaszkodhatok!

Estig megtett összes táv: 1833,3 km.

 

18. nap (2007. július 11. – szerda) - Repülünk Osloba

Tromsø – Tromsø Airport

Oslo Gardermoen Airport – Sand - Ask

Táv: 38,0 km

A mai napra nem maradt más feladatunk, minthogy eltöltsük az időt Tromsøben, hiszen a repcsink csak az esti órában indul. Reggel 9-kor kelünk. Éjjel hatalmas esők voltak, de reggelre nyoma sincs az egésznek, csodálatosan kék fenn az ég, s süt a Nap ezerrel, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. A reggelt sirályetetéssel kezdem. Maradt ugyanis egy fél kiló kenyerünk, mely annyira megszáradt, hogy nem volt gusztusunk megenni. Az éjszaka hatalmas zajt csapó madárkák azonban örültek neki.

Egy hatalmas bevásárlóközpontban vásárlunk, s még kartont is sikerül szereznünk a repüléshez. A Jeges-tenger dóm mellett reggelizünk. Most tűnik fel, hogy a dóm kívülről pontosan úgy csillog, mint a tengeri kagylók belseje. Ezt persze a tegnapi esőben nem láthattuk! Ismét áttekerünk a hídon a városközpontba. Tromsø városa még erős túlzással sem mondható zsúfoltnak. Belvárosa is szellős, hatalmas zöld területekkel, s 60ezer lakosa Budapestnél négyszer nagyobb területen él! Itt található a világ legészakibb egyetemének hatalmas és modern komplexuma. Webkamerájának segítségével tájékozódhattam az itteni viszonyokról és időjárásról a túra előtti időszakban. Honningsvåghoz hasonlóan szintén van Hurtigruten kikötője. Ennek a hajótársaságnak a hajói a dél-norvégiai Bergentől egészen az orosz határ mellett lévő Kirkenes-ig hajóznak rengeteg megállóhellyel. Az út több, mint egy hétig tart.

Ma már jóval nagyobb az élet, mint a tegnap este folyamán, ami teljességgel érthető is. De Párizstól még így is nagyon-nagyon messze van. Óriási meglepetés számunkra, hogy tegnap este az egyik utat lezárták, s éppen egy hatalmas légkalapáccsal kezdték feltörni, amikor arra jártunk, ma reggel meg már vadonatúj aszfaltréteg fogad minket ugyanazon az útszakaszon. „Nálunk egy ilyen művelet minimum két hétig tart”. Délután óráig múlatjuk az időt a belvárosban, már-már lassan miden szegletét ismerjük, majd a sziget túlsó oldalán fekvő reptér felé vesszük az irányt. A táblák egy félelmetesen hosszú alagútba irányítanak minket. Belül körforgalmak, elágazások, tisztára mintha Monaco-ban járna az ember. Ez azonban most sok nekünk! Inkább visszafordulunk és egy jelzetlen úton próbálkozunk. Jókora emelkedővel átküzdjük magunkat a sziget nyugati felére, s feltűnik előttünk a reptér. A városnak azonban még nincs vége. A túloldalihoz hasonló, csak annál valamivel rövidebb fjordhíd vezet át Kvaløya-szigetére, mely még mindig Tromsø-höz tartozik. „Most már tényleg véget ért a sarkkörön túli szakasz”. Sörözünk egyet. Mackøl-t iszunk. Ezt itt Tromsøben főzik a világ legészakibb sörfőzdéjében. A neve is ezt mutatja: Artic Beer. Bár nem vagyok oda a sörért, ilyen különlegességeknek nem tudok nemet mondani.

A reptéren a várakozási időt hasznosan töltjük: megcserélem Dia első és hátsó gumiját, ugyanis a hátsóról már vészesen lekopott a réteg. Remélhetőleg már kibírja az utolsó szakaszt! Szép komótosan elvégezzük az ilyenkor szokásos szerelést és csomagolást. Már szinte a kisujjunkban van az egész műveletsor, bár nehezítést jelent, hogy a polifoam csőburkolóinkat Luleå-ban kellett hagynunk.

Pár perces késéssel indul gépünk, hamarosan felülnézetbe kerül a táj, s a havas hegycsúcsok között még egyszer utoljára megcsodálhatjuk Tromsøya szigetét. Húsz perc múlva már a sarkkörön innen szárnyalunk dél felé. Alattunk felhők, melyek közül itt-ott havas csúcsok és fjordok tűnnek ki. Oslo felett este 10-kor erősen felhős az ég. Erika, Dia göteborg-i barátnője folyamatosan jelezte számunkra, hogy Dél-Skandináviában egy masszív hidegfront és csapadékzóna telepedett le, már lassan három hete rossz idő van. Úgy néz ki most mi is részesei lehetünk ennek. „Visszasírjuk még a jó napos, kellemes északot!” – gondoljuk magunkban, ahogy egyre lejjebb érkezik gépünk, s a felhők alatt feltűnnek Dél-Norvégia kellemesen dombos, füves-erdős tájai.

Oslo-nak hatalmas reptere van, csomagjaink szerencsére itt is sértetlenül érkeznek meg. Elvégzzük az összeszerelést, majd kihajtunk az éjszakába. Este 11-kor itt a svédországihoz hasonló félhomály fogad. Sötét van, de azért látunk mindent, ami lényeges. Az úthálózat természetesen már sokkal bonyolultabb és szövevényesebb, mint az északi országrészben, így az 1:800ezres térkép mellé egy GPS-program segítségével itinert készítettem, mely remélhetőleg elkalauzol minket Göteborgba. 379 km vár ránk, melyet 3 nap alatt kell teljesíteni. Nem lesz könnyű, Dia a pihenőnap ellenére elég fáradtnak érzi magát. Szerencsére sikerül tartanom benne a lelket. Hiszen már annyi megpróbáltatáson vagyunk túl! Talán ezzel is megbirkózunk!

A lámpáinkat felszereljük, majd nekivágunk. Az itiner gyorsan leterel minket az autópályáról. Néptelen mellékutakon száguldunk a hűvös éjszakában. Az utak mentén szinte mindenütt kerékpárút is van. A falvak száma természetesen nagyságrendekkel több, mint északon, a házak az éjszakai világosság ellenére szépen ki vannak világítva. Néhol hatalmas ködfelhőkön tekerünk át, dombokat mászunk meg és jókat gurulunk, mindvégig erősen remélve, hogy jó irányba tartunk. Éjfél körül elérjük a 120-as számú főutat. Ez egy biztos pont az itineremben, itt megnyugszom, hogy nem tévedtünk el, s nekilátunk táborhelyet keresni. Hamarosan találunk is egyet közvetlenül az út mentén. Bár folyó van a közelben, a partja nem közelíthető meg, így kénytelenek vagyunk mosdatlanul lefeküdni. Kb. negyed egykor térünk nyugovóra. 18 km-t tettünk meg a reptértől, a légi forgalom jelenleg élénkebb, mint a közúti. De minket ez nem tud zavarni. Aludnunk kell, hiszen holnap nehéz nap vár ránk.

Estig megtett összes táv: 1871,3 km.

Tovább az 5. szakaszra

(Oslo - Göteborg)

Két keréken a Nagyvilágban

A honlapot szerkeszti és a túrabeszámolókat írta: Puskás Zoltán (pusizoli).
A nagyvilagban.hu a következő, korábban az alábbi címeken elérhető weboldalat tartalmát egyesíti:

  • pusizoli.extra.hu
  • pusizoli.weboldala.net
  • pusizoli.notabringa.hu
  • usa.notabringa.hu

Az oldal tartalmi elemei - a forrás-megjelölés és szerzővel való egyeztetés után - szabadon felhasználhatóak.

Köszönjük látogatásod!

Közösségi oldalunk

Keresés

Free Joomla! templates by AgeThemes

This website uses cookies

A webhely cookie-k segítségével elemzi a forgalmat. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát.
Statisztikák készítése céljából a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet.