Az a mesebeli nyugati partvidék

Vissza Írország keleti partvidékére

(Írország beszámoló, 2. szakasz, 6-10. nap)

6. nap (2005. július 8. – péntek)  - Az írek szent hegye

Westport – Murrisk (Croagh Patrick) – Doo Lough – Leenaun – Kylemore Lake

Táv: 68,84 km

Éjszaka még ír szemmel nézve is szokatlanul nagy eső és vihar tombolt. A mi sátrunk már nem bírta az erős széllel járó nagy mennyiségű csapadékot és kicsit beáztunk, így elázott a hálózsákom csücske és egy pár ruhám is. Reggel azonban szerencsére már nem esett. Összecuccoltunk és áttekertünk Murriskba. A falu mellett található az írek szent hegye, a Croagh Patrick 762 m magas csúcsa. Mivel egy nap előnyünk úgyis van, úgy gondoltuk megmásszuk a ködbe burkolózó csúcsot. Nem voltunk egyedül az ötlettel, a feljárat előtti parkolóban már sorakoztak az autók, s túracipős emberkék mászkáltak mindenhol. Megreggeliztünk, majd lezártuk a bicajokat és nekiindultunk a magyar szemmel nézve sem olyan magas, viszont teljesen magashegyi jellegű hegynek. Rögtön az út elején Szent Patrik fehér mészkőszobra fogadott minket, majd a kiépített út véget ért és egy gyorsan lezúduló patak mellett haladtunk egy sziklás vad ösvényen. Az első szakasz a gerincig nem volt olyan meredek, eztán viszont „csúcs direkt”-be váltott át az út, s a sziklás terepen még az eddig oly gyér fű sem termett meg. Lassan belementünk a ködbe, s a hőmérséklet is jócskán lehűlt ezáltal. Nagyon csodálkoztunk mikor még itt, a sziklás, ködös, meredek hegyoldalban is birkákat találtunk. „Ez biztos valami kőfaló fajta lehet” – gondoltuk. Kb. egy óra gyaloglás után elértük a csúcsot és a rajta található kápolnát. Kilátás semmi, látótávolság 10 m. Gyors fénykép aztán irány le, mielőtt megfagyunk. Visszaúton aztán jöttek rendesen szembe az emberek, sokan kérdezgették milyen messze van még a csúcs. Hát nem akartuk őket nagyon kiábrándítani! Mire leértünk a bicajokhoz egész jóidő kerekedett. Vámka és Guido vett magának Croagh Patrick-os baseballsapkát, én csak pár fényképpel gazdagítottam a gyűjteményemet. A parkolóban találtunk egy nyilvános WC-t is egy igazi „kinccsel” egy kézszárítógéppel. Az esős napokon nagyon jól jött ez az egyszerű masina, így végre egyenesbe hozhattuk magunkat az esti elázás és az éjszakai vihar után.

Dél körül aztán ismét két kerékre pattantunk és nekivágtunk a következő szakasznak: a nyugati partvidéknek.

Egy darabig az óceán egyik hatalmas öblének a Clew Bay-nak partján haladunk, majd Louisburgh város és egy ebéd után betekertünk az első félszigetünk – a Murrisk-félsziget – varázslatos világába. Ami rögtön feltűnt: a kerékpárosok száma ugrásszerűen megnőtt.

A dombos, mocsaras vidék után igazi „vad” szakaszok következtek, sziklás terméketlen dombokkal, szirtekkel és természetesen az óceánnal. Egyedülálló vidék ez, kevés lakossal. Connemara kopár táj, mégis egyedülállóan szép: kőkerítések szabdalják a vidéket, a meredek hegyoldalakból szilaj sárgás-feketés színű tőzeges patakok száguldanak lefelé, tulajdonképpen 3 elem uralja a tájat: a szikla, a víz és a csodálatosan zöld fű. Errefelé lassan halad az ipari fejlődés , itt a paraszti életforma még ma is eleven. Connemara a kevés gael (ír) nyelvű vidékek egyike.

Az első „vad” szakaszt egy hatalmas zöld mezőn át tesszük meg. Itt már nincsenek kerítések, a bárányokat – melyek nem egyszer az úton kószálnak – különféle színfoltokkal azonosítják. Sok helyen szedik fel a tőzeget, amely értékes fűtőanyagnak számít. A távoli hegyek közt hófehér felhők úsznak egyedi arculatot adva ennek az amúgy is fantasztikus tájnak.

Kb. félórás tekerés után elérjük a hegyvonulatokat, s betekerve közéjük egy élő természeti csodának lehetünk szemtanúi: a Doo Lough-tó fantasztikusan egyszerű szépségében gyönyörködünk olyannyira, hogy még a közben szemerkélő eső sem tud eltéríteni minket a látványtól. Kb. 6 km-t teszünk meg a hosszú, keskeny, kristálytiszta vizű, halakban bővelkedő tó partján, melybe többszáz helyen ömlenek be a hegyekről leszáguldó patakok. Itt minden kilométer újabb élmény.

A tavat elhagyva elérjük az első szűk fjordszerű tengeröblünket a Killary Harbour partját, mely jókora, 12 km-es kerülőre kényszerít minket, ugyanis híd csak az Erriff-folyó torkolatánál épült, így – mint a hajósokon kívül mindenki – mi is kénytelenek vagyunk megkerülni a benyúló víznyelvet. A torkolatig jókora hátszéllel megyünk, itt megállunk, ugyanis a folyón egy jókora vízesés (Aasleagh Falls) található. Olyannyira megjavult közben az idő, hogy egy időre még a pólónktól is megszabadulunk, így élvezzük a napsütést. Régen voltunk már ilyen felszabadultak, mint a mai nap során!

Az öböl túlsó partján ismét szembeszél köszöntött ránk, majd feltekerve a szárazföldi hátságra ismét visszatért az igazi jellegzetes connemara-i táj rengeteg vízzel, csodásan zöld sziklás hegyekkel és mélyen beúszó hófehér felhőcsíkokkal. Innen már nem tekertünk sokat, a Kylemore Lake partján találtunk rövid keresés után szállást. Mivel falu és bolt nem volt a közelben, egy benzinkúton vettünk a vacsihoz kaját és italt. Érdekesség, hogy Írország ezen tájékán, ahol szinte mindenhonnan víz folyik ivóvízzel nem tudtak szolgálni (már nem először a túra folyamán). A csapban lévő víz ugyanis csak mosásra, mosogatásra való.

Fél 8-kor már állnak a sátrak egy hulladéklerakó helyhez hasonló, de annál valamivel tisztább kis mélyedésben. Én lemegyek egyet úszni a sötét színű, hideg tóba, majd nemsokára követnek a többiek is. Maggi Finom Falatokat eszünk, én paprikáscsirkéset. Kinn ücsörögve örülünk a jó időnek, de ahogy leszáll az est enyhe csípéseket érzünk a bőrünkön. Vajon mi lehet ez? Szúnyog nincs, viszont van muslinca nagyságú „tífuszbogárból” ezer, vagy még annál is több. Sőt még a sátorba is beköltöztek. A szúnyog és kullancsriasztó spray-t nem ismerik, abszolút hatástalan. Komoly munkánkba telt kiírtani őket a sátrunkból! De a táborhelyet és az apró esti „vendégeinket” leszámítva ez volt a túra legszebb és legélménydúsabb napja.

Estig megtett összes táv: 641,8 km

7. nap (2005. július 9. – szombat) - Átszeljük Connemarát

Kylemore Lake – Recess – Maam Cross – Moycullen - Galway

Táv: 94,3 km

Connemara! Szinte benne van a levegőben a hely varázsa. A reggel kicsit ködös, de aztán kisüt a Nap, a hegyek közt úszó fehér fellegek mellett csodálatosan kék az ég. A táj a tegnapihoz hasonlóan egyedülálló. Egy kis vízválasztó vonulat után ismét egy kristálytiszta tó mellett vezet az utunk. Ma reggel tapasztaljuk igazán milyen ritkán lakott része ez az egyébként sem nagy népsűrűségű országnak. A következő 30 km-en csupán két kis falun hajtunk át, de mindkettő csupán néhány útmenti házból áll. Már eléggé korog a gyomrunk mire elérjük Maam Cross nevű falucskát. Itt egy észak-déli és egy kelet-nyugati út keresztezi egymást, s ennek köszönhetően kicsit nagyobb a civilizáció. Bolt itt sincs, de legalább egy benzinkúton meg tudjuk venni a szokásos reggeli kenyerünket és a 2 literes tejünket. Nagyon jó idő van! Szinte már kánikula.

A reggeli utáni szakasz már veszít egy kicsit eddigi látványosságából, s mivel hátszél is van nem nagyon lazsálunk, csupán egyszer állunk meg Galway városáig.

Connemara kapuja, a róla elnevezett öböl partján fekvő festői város. Az eddigi gyéren lakott vidékről egy igazi nagyvárosba érkeztünk. Galwayban a nyár a fesztiválok ideje. Óvárosának kanyargós utcácskái magával ragadóak. Fő látnivalója a St. Nicholas Church, az ország legnagyobb középkori temploma. Építési évszáma 1320.

A város előtt még bevásárlunk, majd egy rövid kör a belvárosban, s legurulunk a tengerpartra, az 5 km-re lévő kempingbe. Délután 3-ra már be is csekkolunk, itt 10 eurot kérnek meleg vizes fürdéssel együtt. Mivel napos-szeles az idő, ezt kihasználva mosunk, s egy kicsit napozunk, majd lemegyünk a nagy homokos öbölbe az óceán partjára. Egyedüliként fürdünk egyet a 15 fokos hullámzó vízben, majd átöltözünk, s 6 körül visszamegyünk a városba. Jót sétálunk a hangulatos utcácskákon. A színes házak, cégérek egyedi hangulatot kölcsönöznek a helynek. A sok ember, a nyüzsgés, az ír kocsmák és az utcára kiszoruló söröző fiatalság csak fokozza a hangulatot. Lesétálunk a tengerpartra is ahol a jó időt kihasználva hatalmas tömegekbe verődtek össze az életet és a napsütést élvező emberek. A városban is azért a víz az úr. Mindenfelé patakok, csatornák, kisebb-nagyobb vízesésekkel, bennük az elmúlt évek nagyobb buliinak emlékei: kerékpárok, bóják, bárszékek és szinte minden, amit az utcáról a vízbe lehetett szórni. Mivel holnap vasárnap, természetesen nem hagyhattuk ki az esti bevásárlást sem. A városmenti Lidl kínálatából válogattunk, majd visszatekertünk a kempingbe. Olajos halat eszünk vacsira, s közben TV-t nézük a kemping erre alkalmas helységében. Valami egyedi ír - a foci és a krikett keresztezéséből született sportág - mérkőzése van műsoron: Galway – Limerick rangadó, jó bunyókkal tarkítva. A meccs végeztével fürdés, majd fél 11-kor benyomjuk a szunyát.

Estig megtett összes táv: 735,3 km

8. nap (2005. július 10. – vasárnap) - A Burren-félsziget

Galway – Kilcolgan – Burren – Ballyvaghan – Aillwee Cave – Poulnabrone – Lisdoonvarna – Cliffs of Moher – Lehinch - Quility

Táv: 118,10 km

Sűrű köd borította a Galway-öblöt, midőn a reggel 7 órai kelés után nekiindultunk a mai szakasznak. Körülbelül 15 km-t hajtottunk a mocsaras torkolatvidéken, majd egy kicsi falu elhagyott és bezárt boltja mellett reggeliztünk. Nem hiába nem volt nyitva a bolt, hiszen vasárnap van. Nekünk persze ez – a tegnapi bevásárlás után – nem okott gondot.

Megkerülve az öblöt ismét a tengerparton találtuk magunkat és a sűrű fehérség is lassan oszlott, így bontakozhatott ki előttünk a következő meseszép félsziget: a Burren. A Galway Bay-től délre elterülő - a Connemarához hasonlóan - vad, kopár, kietlen, de ugyanakkor gyönyörű tájék mészkősziklákkal, barlangokkal, föld alatti folyókkal, ősi kelta emlékművekkel és természetesen a Moher-sziklával.

De ne rohanjunk ennyire előre! Elsőként még csak a fehér, tagolt, mészköves hegyoldalak jelezték számunkra, hogy jó helyen járunk. Ballyvaghan után aztán egy erőteljes kanyarral befordultunk a félsziget közepe irányába. Pár kilométerrel odébb, egy kisebb emelkedő után – az információs táblák iránymutatása szerint – Írország legszebb látogatható barlangjához, az Aillwee Cave-hez érkeztünk. Állítólag – mint a mészkőben általában – itt is hatalmas barlangrenszer található föld alatti folyókkal, vízesésekkel. A barlangtúra 10 euroba került, csak ketten Vámkával vállaltuk be. Bár a cseppkövek korántsem voltak akkorák, mint itthon a Baradla-barlangban, de azért érdekes volt, főként a föld alatti vízesés tetszett.

A barlang után aztán erőteljesen emelkedni kezdett utunk, s ahogy egyre távolabb értünk a tengertől, úgy egyre jobban a mészkő uralta a tájékot. A töredezett fehér kőzet csak elég csekély teret adott a növényvilág számára, de ezek a kis virágok – akár egy sziklakertben – sokszínűek és jellegzetesek voltak. Nem véletlenül: Burren Európában és az egész világon egyedülálló vidék. Közben a felhők már szinte teljesen eltűntek, s Írországra nem jellemzően ma is csodálatosan kék lett az égbolt. A Nap pedig úgy sütött, mintha csak a Francia Rivérán lennénk.

Pár erős kanyar után megpillantottuk az a „pár követ” amiért ezt a kis kitérőt vállaltuk. Körülbelül 150 méterre az úttól feltűnt előttünk a világhírű Poulnabrone dolmen. Az ír történelem ősi korszakában a Burren vidék lakott terület volt, erre emlékeztetnek az ún. dolmenek, melyek közül a leghíresebb a Poulnabrone. Kelta korban épült síremlék, hatalmas tartókövekre keresztbe fektetett kőtömbök együttese. Bár a valóságban kisebbnek tűnt, mint a képeken, azért az „ír Stonehenge” mégis hatással volt mindhármunkra. A dolmen közelében találtunk egy-két cserjét melyeknek árnyékában meghúzódva megebédeltünk, s egy kicsit pihengettünk.

A szieszta végeztével – rövidítést remélve – ismét a térképünk „fehér útjaira” hajtottuk, amelyek ezen a tájékon – ahol a főutak szélessége is akkora volt, hogy két busz épphogy elfért egymás mellett – nagyon kicsik voltak, az autók – melyekkel nagyritkán találkoztunk – csupán egy sávban közlekedhettek rajta. Pár dombot megmásztunk, majd visszaértünk az N67-es főútra, ami azonban olyan néptelen volt, hogy alig ismertünk rá. Itt a nyugati parton a főutak minősége is sokkal rosszabb volt, rendszerint érdesítve voltak, gondolom a sok esőzés miatt, s ez néha nagyon tudott rázni. Hozzá kell tenni azonban, hogy ezen a vidéken még kisebb a népsűrűség, a 4 milliós ország lakosságának nagyrésze a keleti és a déli part nagyvárosaiban él.

Az idő vasfoga mellett valószínűleg ezek a rossz utak felelősek azért, ami a következő szakaszon történt: Vámka sokat megjárt Caprine-jának a hátsó tengelye felmondta a szolgálatot. Eltörött. A bicikli egyik pillanatról a másikra használhatatlanná vált. Sok mindenre fel voltunk készülve a túra során, de erre nem. Ez sem történhetett volna rosszabbkor, vasárnap délután, az ország egyik legritkábban lakott szegletében. Abszolút tanácstalanok voltunk, s mivel nem volt más megoldás, tolni kellett a gépet, miközben én előrementem, hátha valamilyen segítséget tudok hozni. Szerencsére már közel volt a következő falu - Lisdoonvarna, s ahogy elértük az első házakat rögtön megpróbáltunk valakivel kapcsolatba lépni. Az első esetben nem tudtak segíteni, aztán a második háznál az egyik fickó előhozott a fészerből egy régi Peugeot márkájú rozsdás női kerékpárt, s csak ennyit mondott: „Próbáljátok meg kiszedni, talán ez jó lesz!”.

Nem is kellett nekünk több, elő a szerelőkészlet, majd nekiugrottunk a „donornak” és kiműtöttük a hátsó kerék lelkét. Aztán Vámka eltávolította a Caprinja törött tengelyét, s összemérve az „újjal” boldogan tapasztaltuk, hogy ha hosszban nem is, de átmérőben megegyezik. Összesen kb. 1 órát vett igénybe a szerelés, melyhez az írek – amellett, hogy felajánlották garázsukat – még szerszámmal és kenőolajjal is hozzájárultak. Nagyon közvetlen, segítőkész nép! Megköszöntünk a segítséget, majd végre újra nyeregbe pattanhattuk, s megkezdtük az emelkedést a következő kihagyhatatlan látványossághoz a Moher-sziklához.

A Moher-szikla a Burren-vidék legjelentősebb látnivalója, amely mintegy 8 km hosszan húzódik, helyenként 200 méterre magasodnak a mélyben hömpölygő óceán fölé. A homokkőből és palából álló természeti jelenségre az O’brien’s Towerből lehet rálátni a legjobban. A sziklához vezető emelkedőn én értem fel először, s már annyira látni akartam a Mohert, hogy nem bírtam megvárni a többieket, elindultam a gyalogúton, mely már közvetlenül oda vezetett. Az út mentén árusok, egy fickó mély hangon ír népdalokat énekel, egy fiatal lány hárfán játszik, az úton pedig rengeteg pirosra sült turista, akik kedvéért mindez történik. Mindössze 200 métert kellett menni és ott voltam. Valami hatalmas szabadság érzés gyűlt össze bennem, ahogy a végtelen Atlanti-óceánra pillantottam. Hisz a kétszáz méter magas sziklafal alatt ez a nagy kékség uralta a horizontot. Bár a tömeg sokat ront a hely varázsán, de így is tökéletes. Persze nem bírom ki, hogy a korlát mögül bámuljak, kimegyek a szikla peremére, ahonnan látszik, ahogy a hatalmas hullámok nekicsapódnak a függőleges falnak. Eszméletlen látvány. Kb. fél óra múlva, miután alaposan kinézelődtük magunkat, visszasétálunk a „Visitor Centre”-hez, s képeslapokat vásárolunk. Ezután legurulunk a tengerparthoz. Lenrich városában is nagy a tömeg, s a strandon is sokan élvezik a kivételes jóidőt. Ma nekünk is meg kell fürödni az óceánban! Bevásárlunk, majd továbbindulunk a parttal párhuzamosan futó N67-es főúton. A tengerpart errefelé is meglehetősen sziklás, melyet az út néhol csak komoly kapaszkodókkal tud kikerülni. Most már táborhelyet szeretnénk találni, lehetőleg a parton. Az első lehetőség azonban zsákutca. Bár a homokos part megvan, a gond csupán az, hogy mindez egy kempingé, ahol 10 euró-t kérnek, ez pedig nincs betervezve a költségvetésbe. Visszamászunk a főútra s haladunk tovább. Kb. ¾ 8-kor Quility mellett próbálkozunk újra, s itt már sikerrel járunk. A falu mellet hatalmas homokos part van. Itt állítjuk fel sátrainkat, majd irány az óceán. Guido partra vetett medúzákat talál, így visszahőköl, de mivel mások is túlélték a fürdőzést mi Vámkával nem hagyjuk ki ezt a páratlan lehetőséget. Bár a víz itt is hideg, a sekély homokos part és a hullámok csábítanak a fürdőzésre. Ezt kár lett volna kihagyni! Fürdés után kövekből eszkábált tűzhelyeinken megcsináljuk a vacsorát (Maggi Finom Falatok), majd sátraink elől csodáljuk azt a fantasztikusan szép jelenséget, ahogy a Nap a nyugati égbolton szép lassan „elmerül” az óceánban. A csillagos eget azonban ma sem látjuk. Nem azért, mert nem tiszta az égbolt, hanem azért, mert fél 11-kor még mindig világos van.

Estig megtett összes táv: 853,4 km

 

9. nap (2005. július 11. – hétfő)  - Átkelés a Shannonon

Quility – Cooraclare – Kilrush – Killimer – Tarbert – Listowel – Tralee – Farranfore - Killarney

Táv: 134,46 km

A vad vidékek után nyugalmasabb partszakasz köszönt ránk. Elhagyjuk a tengerpartot és ismét a zöld szín uralja minden irányban a horizontot. Még reggeli előtt Vámka áthajt egy nagy adag folyós tehénszaron. Szerencsére nem mögötte megyek, mert fröcsög mindenfelé. Kb. 15 km-t megyünk, majd – mivel boltot nem találunk – benzinkutas reggelit eszünk. Kilrushnál elérjük a Shannon-folyó 3-4 km széles és 50 km hosszú tölcsértorkolatát. Ezt kikerülni nagyon hosszú lenne, híd pedig nem vezet a túlpartra, így egyetlen megoldásként a kompot választjuk. Egyébként csúnya iparvidék ez, tele van minden hatalmas kéményekkel, gyárakkal. No mindegy, ilyet még úgysem láttunk Írországban. A 11:30-as kompot épphogy elérjük, s 20 perc alatt, 4 euro fejében átkeltünk folyón, melyet – bár nem ebben a szélességében – Athlone-nál láttuk utoljára.

A túlparton is hátszelünk van, így jól haladunk a néptelen mellékutakon. Listowel városában találunk egy Lidl-t. Eljött az ebéd ideje. Finom sonkát veszünk, melyet a bolt háta mögötti árnyékban fogyasztunk el. A délidőt sziesztával töltötjük. Mára már eszméletlen méreteket öltött a hőség. A tiszta levegő miatt nagyon erős volt az UV-sugárzás is, így pirultunk rendesen. Főképp Guido viselte nehezen a jóidőt. Mi inkább esőre készültünk, a naptej nem szerepelt a felszereléslistában. Elvégre Európa legcsapadékosabb országában járunk? Nem?! Közben otthonról olyan SMS-ek érkeznek, hogy cudar esős idő van. Érdekes egy helyzet! No mindegy, inkább süssön, minthogy ázzunk-fázzunk.

Délután fél 4-kor indulunk tovább. A következő nagyváros Tralee még 30 km, elég unalmas dimbes-dombos szakasz, de legalább hátszél van. A városba beérve, a napról napra egyre jobban elfáradó Guido végképp elkészül lelkileg. Bőre elégett, a bicaj – állítólag – nem akar menni, s minden szar. Kicsit rendbe kell raknunk lelkileg. Míg Vámka finomabban próbálkozik én inkább a hatásosabb megoldást választom. Jól lecseszem! „Szedd már össze magad, már csak 2 nap és megérkezünk”. Lehet, hogy bunkó megoldás, de ezerszer hatásosabb, mint a „lelki beszéd”. Ezt már tapasztalatból tudom. Voltam már sok hasonló helyzetben, s egyvalaki van, akit még ennél is jobban ki tudok osztani: saját magamat.

A módszer ismét hatásos volt, a város után Guido ismét száguld Killarney felé. Most már neki is hátszél van, nemcsak nekünk. Érdekes módon, most már Cork-ig is el tudna tekerni egy lendülettel. Ezt hívják lelki nehézségeknek.

Újabb 27 átlagos kilométer, s ott vagyunk a nemzeti parkjáról híres városban. Itt is találunk egy Lidl-t, veszünk vacsit és naptejet is. Teszünk egy kört a hangulatos belvárosban, s már csak annyi dolgunk van, hogy táborhelyet találjunk. A nemzeti parkba nem akartunk betekerni (utólag rosszul tettük), így a város fölötti tónál próbálkozunk. Kevés sikerrel. Ezt megint túlbonyolítottuk. A fenének kell mindig biztosra menni! Annyi szép zöld legelő van. Méltatlankodásomra megkapom a választ egy farmertől: „Tulajdonképpen bármelyik legelőn lehet táborozni, amelyiken nincsenek állatok”. De Vámka túlontúl maximalista ezen a téren. Így csak este 9-re van helyünk egy eldugott fenyves sziklás és birkaszaros tisztásán. Legurulunk a patakhoz fürödni, aztán megcsináljuk a Maggit vacsira és benyomjuk a szunyát. Hosszú, forró, fárasztó volt a mai nap!

Estig megtett összes táv: 987,9 km

 

10. nap (2005. július 12. – kedd) - Killarney Nemzeti Park

Killarney – Ladies View – Moll’s Gap – Kenmare – Kilgarvan – Ballyvourney – Machroom - Carrigadrohid

Táv: 111,83 km

Birkabégetésre ébredünk a kicsit szokatlan, erdős táborhelyünkön. Legurulunk a városba, s a tegnapi Lidl-ben vásárlunk. Ezután begurulunk a Nemzeti Park területére. Írország területének mindössze 2%-át borítja erdő. Ennek egy nagy része valószínüleg itt lehet Killarney környékén. Lombos fák alatt tekerünk a tópartig, a Ross Castle-ig. Itt reggelizünk. A tóparton már gyülekeznek a turisták, akik hajótúrára, vagy kastélynézőbe jöttek erre a szép helyre. Egyikük megkérdezte, hogy mi most érkeztünk, vagy indulunk a „Ring of Kerry”-re. Ez a híres körtúra nem más, mint az Iverah-félsziget meseszép partszakaszán körbevezető 120 km-es útvonal neve. Nekünk ez már sajnos nem fért be a túratervünkbe, de Vámka ötletesen válaszolt: „not Ring of Kerry, but Ring of Ireland”. A fickó majdnem lement hídba.

A nemzeti park legnagyobb – szigetekkel borított – tava, a Lough Lane fényesen csillog a reggeli napfényben. Ma is jó időnk lesz. Kaja után visszagurulunk a főútra és nekiveselkedünk a mai távnak. Még alig melegedtünk be, megpillantottam egy táblát „Torc waterfall” felirattal. Ez volt az első megállónk helyszíne. Lezártuk a gépeket és gyalog indultunk a természeti látványossághoz. A hegyeket borító őserdő javarészt fenyvesekből állt, s különösen érdekes volt a földet és a sziklákat borító vastag moharéteg. Nemsokára vízcsobogást hallottunk, s a következő kanyarban megpillantottuk a Torc-vízesés 16 m magas vízfüggönyét.

A vízesés után aztán megkezdődtek az emelkedők. A Ring of Kerry útvonala ezen a szakaszon szeli át a félszigetet a 263 m magas Moll’s Gap hágón. A hágóra vezető út szűk és kanyargós, de mivel elsőrangú főút, - mint mindenhol - itt is kint van a 100 km/h megengedett sebességet jelző tábla. Következetes nép ez az ír. Igaz, hogy az autósok maximum 50-60-nal tudnak rajta közlekedni, de jobb, mintha 30-cas táblánál trafipaxoznának a rendőrök, mint ahogy nálunk szokás.

Lassan kiemelkedtünk a tavak közül, s elsőként a Ladies View parkolójánál álltunk meg. Ez a hely onnan kapta a nevét, hogy II. Erzsébet angol királynőt ittjártakor elkápráztatta ez a csodálatos panoráma. Tényleg hatalmas kilátás volt a völgyre, s a hosszan elnyúló tavakra.

Tovább emelkedve lassan elértünk egy kisebb hágóhoz. Először azt hittük, hogy már a csúcson vagyunk, így ücsörögtünk egy kicsit és csodáltuk a panorámát, de a nyeregvonulaton túl is lassan emelkedett az út, így még nem örülhettünk. Szokás szerint a hágó legvége volt a legdurvább, s felérve a Moll’s Gap nevű vendéglő egyértelművé tette a helyzetet. Itt is pihentünk egy kicsit, a táj eszméletlen szép volt, mintha csak magashegységek között tekernénk. Mindenfelé sziklák, s meredek hegyoldalak, a völgyekben tavak csillognak. Ki gondolná, hogy mindössze 263 m magasan vagyunk a tengerszint felett. Áttekertünk egy szűk sziklaszoroson, majd megkezdtük az ereszkedést a félsziget túloldalán, egészen Kenmare városáig, mely a Roughty-folyó tölcsértorkolatánál épült, mely lezárta a félszigetet. Az idő és a gyomrunk már az ebéd közeledtét jelezte, így bevásároltunk és egy árnyas parkban telepedtünk le, ahol az étkezés mellett az ír szabadidős életformákat is megtapasztalhattuk. Egyik fa alatt például egy jól szituált ember aludt, kevéssel odébb gyermekek játszottak. Volt aki újságot olvasott, volt aki csak üldögélt a fűben. A legszebb az egészben az volt, hogy mindenki jól megfért egymás mellett.

Délután 2-kor indultunk útnak, első lendülettel a tengerpartig, ami azonban sekély, hínáros, iszapos volt, nem igazán csábított a fürdőzésre. Pedig még utolsó alkalommal el akartunk merülni a sós habokban. De ez már nem az a jó kis homokos strand volt, mint amit Galway-nél, vagy Quility-nél tapasztalhattunk.

A folyó mentén indultunk a szárazföld belseje felé, majd egy 20 km megtétele után egy „fehér úton” rövidítettünk. Bár a térkép nem jelezte, itt is egy jó kis hegyvonulat került az utunkba, a Derrynasaggart Mountains. Szép lassan felkaptattunk rá, szerencsére a forgalom szinte minimális volt. Ez az, amit nagyon szerettünk ezekben az amúgy szűk és kanyargós kis utacskákban. Útközben – egy kiírás szerint – elhaladtunk Írország legmagasabban fekvő pub-ja mellett, majd egy meredek lejtőn gurultunk le, melynek aljában rácsatlakoztunk a Killarney – Cork között húzódó főútvonalra. Ballyvourney-nél pihentünk egy keveset, majd a következő nagyobb településig Machroom-ig tekertünk, ahol megvettük a túra legdrágább üdítőjét pontosan 2,2 euróért. Hát igen! A vizek országában mind az üdítő, mind pedig az ásványvíz igencsak drága. Pláne egy kisboltban.

A város után letérve a főútról a 618-as mellékúton próbálkozunk szállással, mely a főúttal párhuzamosan szintén Cork-ba visz, de itt legalább nincs akkora forgalom. Az első szakasz elég reménytelen, majd az egyik faluban végre sikerül lejutnunk a Lee-folyó partjára. Egy csodálatos régi kőhíd ível át a folyón, a közepén egy ódon kastéllyal pazar látványt nyújt. Először a romos épületben próbálunk valami jó helyet találni, de miután nem sikerül, a duzzasztott folyóparton próbálkozunk. Itt már több sikerrel. Este egy rövid eső ráébreszt arra minket, hogy bár szokatlanul nagy a kánikula, azért mégis Európa legesősebb országában nyaralunk. Nem sokat törődünk vele, inkább – az írekhez hasonlóan – fürdünk egyet a fekete színű folyóvízben. Nagyon jól esik az úszás ebben a kellemesen meleg vízben. Jól felkészültünk a túrára, így még a 10. napon is van mit „aprítani a levesbe”. Ma is Maggi a koszt tészta paprikáscsirkés szósszal. A sötétet ma sem sikerül kivárnunk, hamar nyugovóra térünk abban a tudatban, hogy Cork már mindössze 30 km távolságban van.

Estig megtett összes táv: 1099,7 km

Tovább a 3. szakaszhoz - Repülünk Londonba

Két keréken a Nagyvilágban

A honlapot szerkeszti és a túrabeszámolókat írta: Puskás Zoltán (pusizoli).
A nagyvilagban.hu a következő, korábban az alábbi címeken elérhető weboldalat tartalmát egyesíti:

  • pusizoli.extra.hu
  • pusizoli.weboldala.net
  • pusizoli.notabringa.hu
  • usa.notabringa.hu

Az oldal tartalmi elemei - a forrás-megjelölés és szerzővel való egyeztetés után - szabadon felhasználhatóak.

Köszönjük látogatásod!

Közösségi oldalunk

Keresés

Free Joomla! templates by AgeThemes

This website uses cookies

A webhely cookie-k segítségével elemzi a forgalmat. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát.
Statisztikák készítése céljából a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet.