A Wester Ross Coastal Trail és a Loch Ness

vissza az 1. szakaszra

Skócia + Benelux túrabeszámoló

(2. szakasz, 6-8. nap)

 

6. nap (2008. július 8. – kedd)    Wester Ross – a leglátványosabb szakasz

Dornie – Stromeferry – Lochcarron – Tornapress – Annat – Torridon – Kinlochewe – Gairloch

Táv: 123,56 km

Bár a hosszú, nyugodt esték után nem mindig könnyű, főként az esti „kukorékoló” Bimby számára korán kelni, 7 óránál tovább ma sem hagyom aludni a társaságot. Egy újabb nehéz szakasz áll előttünk. Kb. 5 km-t kell megtennünk azon az úton visszafelé, melyen tegnap érkeztünk, majd egy szűk mellékúton északnak fordulunk, ahol már a kereszteződés után rögtön feltűnik a „Welcome to the Wester Ross Coastal Trail” tábla. Megérkeztünk túránk természetileg leglátványosabb, s egyben legelhagyatottabb szakaszához.

Már az út jellege is hamar megmutatkozik, egy kemény 6-8%-os emelkedővel kezdünk. Tomi térdeinek még nem sikerült bemelegedni, így kissé lemarad. Ma végre tiszta, napos időnk van, de egyáltalán nincs meleg, így még pulcsiban is rendesen fázunk az árnyékos, hosszú lejtőn. A táj jellege hasonlít az eddig megszokottakhoz, hatalmas sziklás-füves hegyek mindenhol, melyekről robajló, sötét színű patakok rohannak le, s talán egy kicsit több a fa, mint tegnap Skye-szigetén.

Az első település Stromeferry a Loch Carron partján, de nevével ellentétben itt nem jár át hajó a szűk, meredek, fjordszerű tengeröblön. Ezt a disszonanciát a helységnévtáblán skótok nemes egyszerűséggel oldották meg. Valahogy így: „Stromeferry – alatta (no ferry)”.

Mivel utunk nem ereszkedik le közvetlenül a tó roppant meredek, már-már függőleges partjára, egy autóspihenőben reggelizünk, csodás panorámával.

Ezen a szakaszon mellettünk fut valahol a tóparton a Kyle of Lochalsh – Inverness vasútvonal, de míg annak van helye odalenn, mi helyette dombról-dombra mászunk, illetve gurulunk. Csak a tó északi partján jutunk le a tengerszintre. Lochcarron szintén csodás fekvésű község, hatalmas „fűpályával” és szép tengerparti házakkal. A falu után viszont szinte megszűnik az élet, egy szűk egysávos, kanyargós úton kapaszkodunk fel a következő vonulatra. Átkelve a hágón hosszan, s nem túl meredeken ereszkedünk, s már messze előttünk látszik a Loch Kishorn tengeröböl. Fantasztikusan szép tájék ez. Embernek, autónak szinte nyoma sincs, csak a szűk, kanyargós falatnyi út alattunk, hatalmas hegyek körülöttünk, s - igaz, hogy csak foltokban, de – még az ég kékje is látszik. Skóciában ennél jobbról azt hiszem nem is álmodhatunk.

Tornapress után egy hosszanti észak-déli völgyben haladunk tovább, melyet csodás tavak szegélyeznek és itt-ott elvétve láthatunk egy-két házat. Szerencsére a hírhedt északi szél a hegyek miatt nem tud érvényesülni.

Shieldaig falucskánál érjük el újra az óceánt. A partvidék azonban abszolút nem mentes emelkedőktől, s ez az egész Wester Ross útvonalra igaz lesz. A hatalmas hegyek ugyanis egy lendülettel emelkednek ki a vízből, s nagyon sok a kisebb-nagyobb félsziget is, melyeket utunk rendre egy hatalmas emelkedő és egy gyors lejtő kíséretében vág át.

Dél körül érjük el Annat falucskát. Itt dolgozik Lukács, egyik nagyon kedves internetes ismerősöm, aki szintén nagy kerékpáros, s sokat segített nekem ezen túránk előkészületében. Már a túra előtt meginvitált minket egy sörre, s úgy gondoltuk, jó lenne személyesen is megismerni. A helyiektől érdeklődik Tomi, akik visszairányítanak minket a falu elé egy kis hotelbe. A recepción érdeklődünk, de Lukácsot nem tudjuk elérni, éppen szabadságon van és bicajozik. Csak itthon tudtuk meg, hogy elénk szeretett volna jönni szegény, csak valahol elkerültük egymást. Hát nincs mit tenni, elérni nem tudjuk, így hagyunk neki egy üzenetet és ismét nyeregbe pattanunk.

Torridon falucskánál állunk meg ebédelni, mindenfelé ezer méter körüli sziklás hegycsúcsok, errefelé már jóval kopárabb a vidék, mint még reggel volt, fáknak nyomuk sincs, még a völgyekben sem. Délutánra kissé beborult, de nekünk már az is nagy eredmény, hogy eddig még nem áztunk meg. Ma is Tomi a pihenőfelelős, amennyit a lába enged, annyit tudunk egyben letekerni. De amíg tud is és akar is jönni, addig ez a legkevesebb, amit tehetünk érte, hogy megállunk, amikor csak kéri. Bimby az utóbbi napokban a délelőttöket elég szótlanul tölti, amikor már fogy a táv délutánra, estére oldódik fel egy kicsit. Tekerni teker rendesen, a küzdelem nyoma sem nagyon látszik rajta, bár a Skye őt is nagyon megviselte. Inkább a lelki megpróbáltatások játszhatják nála a főszerepet. Egyre jobban úgy érzem, hogy neki ez lesz az a túra, melyet utólag tud majd értékelni és élvezni.

Torridon után ismét beszűkül az út, bár eddig is luxus volt a 2 sáv az óránként elhaladó 5-6 autónak. Ismét egy szűk, de annál szebb völgyben kerekezünk Kinlochewe-ig, ahol elérjük a Loch Maree partvonalát, mely kivételesen nem sós, hanem édes víz, s térképem szerint 110 méter mély. Csak, hogy ne legyen száraz napunk, kapunk egy rövid záport emlékeztető gyanánt.

A következő szakaszon jelöli térképem a „Victoria Falls” vízeséseket, de sem útjelző táblát, sem pedig magát a vízesést nem találjuk. Sőt, még egy árva kis folyócskát sem, mely vízesést produkálhatna. Pedig nem lopták el, az biztos!

Ha golfpályát látunk, ami egyébként elég gyakran megesik itt Skóciában, már üvöltjük is Bimbynek, hogy „fűpálya”, de most már Tomit is van mivel cikizni. A „footpath”-ot ugyanis „lábösvény”-nek fordította. Lehet, hogy Kazinczy is Skóciában kezdte?

Következik a nap utolsó hágója, mely hosszan és nyílegyenesen emelkedik, próbára téve idegeinket, majd kanyargósan - és láss csodát - hatalmas erdős völgyben közelít a Loch Gairloch tengeröbölhöz. Az utolsó szakaszon egy bicajospárossal „versenyzünk”, de nem ők az elsők, akikkel itt, a Wester Ross-on találkoztunk. Pedig – bár a mai szembeszelet elég jól megúsztuk – bicajjal nem éppen egy könnyű vidék ez.

Amint kiérünk a sűrű erdőségből, szinte egyből megpillantjuk az óceánt. S az öbölből kitekintve, mely az előbbiekkel ellentétben már nem fjordszerű képződmény, itt végre kitekintést nyerünk a nyílt vízre. Az idő elég tiszta, távolban lévő Longa szigetet mégis úgy betakarják a felhők, mintha álcázni akarnák. Nagyon jól néz ki! Először a szűk kikötőben nézünk körül, majd egy újabb vonulat megmászása után beérünk a kisvárosba, mely igazi, hatalmas homokos parttal is büszkélkedhet. Találunk egy kis boltot, ahol pótoljuk italkészletünket, sőt, még tejet is veszünk holnap reggelre. Az egyébként szép homokos strandra a meredek fal miatt csak lépcsősoron tudnánk lejutni, így - bár már eléggé el vagyunk fáradva - úgy döntünk, hogy kimászunk még egy félszigetet, s a közeli tó, vagy a Loch Ewe tengeröböl partvidékén keresünk inkább táborhelyet.

Keményen húzzuk fel bicajainkat a 10%-os emelkedőn, s nem először a mai nap során. Nem sokkal a hágó után jobbra egy kis tó mellett találunk alkalmas helyet a táborozásra. Bár többen horgásznak, nem hinném, hogy zavarjuk egymást. Kihasználva a jó időt és a közelben talált tűzifát, megfőzzük az esti Magginkat, teát is készítünk, majd lemegyünk fürödni a sötét színű tóba. Este még sokáig szépen ragyog a Nap, s mint ilyenkor mindig, a hangulatunk is felhőtlenebb, mint az esős, borús estéken. Bár aki egy ilyen szép helyen szomorkodik, az jobb, ha el sem jön otthonról!

Estig megtett összes táv: 697,3 km

 

7. nap (2008. július 9. – szerda)    Wester Ross – a „java” még hátravan

Gairloch – Coast – Dundonnell – Garve – Muir – Redcastle – N. Kessock

Táv: 128,38 km

Reggel rövid dombbal kezdődik a nap, majd hosszasan hatalmas panorámával magasan a Loch Ewe tengeröböl partján haladunk, melyen nagy hajók ringatóznak. Buszmegállók errefelé nincsenek, így csak 21 km után szánjuk rá magunkat a megállásra, ekkor már – 2 kemény kaptató után – elég éhesek vagyunk egy kiadós reggelihez. A Nap ma is tűz ezerrel!

Jobb híján az úttest szélén foglalunk helyet egy magányos ház kocsibejárója előtt. Nagyon jó a kilátás a nyílt óceánra, mely ilyen szikrázó napsütésnél felvette a lehető legvilágosabb kék színét.

Az út a továbbiakban is nagyon látványos, de ezért a látványért nekünk elég rendesen meg kell szenvedni. Több pompás tengeröblöt is megjárunk, az őket szétválasztó méretes sziklás félszigeteket átvágva meg erősíthettük lábizmainkat. Nem mondható unalmasnak ez a rész sem. Itt érjük el túránk legészakibb pontját, majdnem az 58. szélességi fokig tekertünk fel, mely kb. Göteborggal van egy szinten. A Little Loch Broom öböl jelenti számunkra az óceán végét. Egy pihenőben meg is állunk fényképezni, s közben eszmét cserélünk egy német fickóval, aki csinál rólunk egy közös képet.

Dundonnell előtt búcsút intünk az Atlanti-óceánnak. Ki tudja, mikor látjuk legközelebb? Ezen a túrán már nem, az biztos! Először egy mocsárvidéken haladunk, majd lassan és hosszan emelkedni kezd az út. Ahogy elhagyjuk az óceán partvonalát egyre több a fenyves a völgyekben, bár felérve a fennsíkra eltűnnek a fák, visszakapjuk a Skye-szigetről jól ismert iszonyatos szembeszelet. Kemény nap lesz ma is! Keményen küzdök, hogy felhúzzam a csapatot, már annak is örülhetünk, hogy egyáltalán halad a bicaj ezen a kopár vidéken. Közben az idő is romlik, a hegyek teteje felhősipkába burkolózik, s egyre hidegebb van. Pár napja is így kezdődött a rossz idő, s estére már majdnem lefújt minket a szél a szigetről! Most is csak reménykedhetünk, hogy nem így lesz!

Legurulunk egy újabb folyóvölgybe, ahol megcsodálhatjuk a Falls of Measach vízeséseit. Ez a Victoriával ellentétben szépen ki van táblázva, s még becsületkasszás beléptidíjat is szeretnének szedni, de ahogy figyelgetünk, nem sokan fizetnek. Egy szurdokon átívelő eszméletlenül magas függőhídról lehet megcsodálni a legalább 20 méteres zuhatagot. Nem sokkal odébb egy kilátóhely is van, ahonnan, mint a függőhíd, mint pedig a mögötte lezúduló vízesés is látható. Innen lehet igazándiból arányos képet készíteni a nem mindennapi természeti látnivalóról.

Innen már az Inverness és Ullapool közötti főútvonalon haladunk délkeleti irányba egy hosszanti völgyben, s annak ellenére, hogy már nem északnak haladunk, a szél továbbra is keményen szembe fúj. Hosszan és reménytelenül küzdök a végtelennek tűnő emelkedőn, de itt már végre megérkezik a segítség is Bimby személyében. Még a 15 km/h-t sem nagyon tudjuk elérni. Egy hosszú, keskeny duzzasztott völgytó mellett halad utunk, melyet egy nagy gát zár le. A térképen jelzett kisebb falvaknak nyomuk sincs, mintegy 30 km-t teszünk meg úgy, hogy egyetlenegy házat sem látunk.

A semmi közepén aztán végre feltűnik egy kis vendéglő, itt legalább van pár asztal. Bimbyt szalajtjuk be vízért, mert folyadékkészletünk már nagyon a végét járja. Hadd gyakorolja a nyelvet! Először azt hittük, valami bodzalével leptek meg minket a skótok, de ingyen azért ez nem járja. Bármilyen furcsa színe is van, az üvegben víz van, egy kis tőzeggel megszínesítve. A folyóknak, tavaknak mind ilyen barnás, feketés színűk van, nem véletlenül hívják többüket Blackwater-nek. S a semmi közepén a kútból származó víz sem lehet más! Bár az íze normális, azért elég nagy fenntartásokkal isszuk ezt a számunkra szokatlan nedűt.

Mivel nagyon hűvöskés az idő, nem sokat sziesztázunk, rögtön neki is vágunk a délutáni etapnak. Ahogy aztán dél felé fordulunk, szerencsére a szél is mérséklődik. Garve-ban pihenünk egy rövidet, innen már jóval nagyobb forgalommal haladunk tovább kelet felé. Sajnos a szűk úton egyre több a kamion, melyek nem igazán férnek el tőlünk, így a hátul haladó szegény Bimby néha frászt kap, mikor egy 40 tonnás jármű hatalmas szisszenéssel lefékez mögötte. Szerencsére hamarosan ismét mellékútra térünk. A nagy hegyeknek egyelőre vége, lágy dombok között, hatalmas gabonatáblák között haladunk. Ez már sokkal jobban hasonlít otthonhoz. Muir of Ord községben végre találunk normális boltot, így feltölthetjük teljesen kiürült italkészletünket. A színes víz helyett jó végre megbízható üdítőt inni!

Itt már világossá válik, hogy ma már nem hajtunk be Invernessbe, hanem közvetlenül előtte a Beauly Firth (öböl) mentén keresünk táborhelyet. Ezen szándékunk helyességében a helyi benzinkutas is megerősít minket.

A városka után nem sokkal elérjük az Északi-tenger partvidékét, pontosabban a Beauly-folyó tölcsértorkolatát. Érdekes, hogy amíg az óceánnál a szűk fjordszerű tengeröblöket, akárcsak a hasonló kinézetű belső tavakat „loch” néven illették, addig az Északi-tengernél a folyók tölcsértorkolatának mind „firth” a nevük.

Redcastle után egy bicikliút-jelzéssel ellátott parányi úton haladunk és nem sokkal az Invervess felé átívelő hatalmas híd előtt találunk alkalmas és nem utolsósorban szélvédett helyet a táborozásra. Hűvös esténk van annak ellenére, a túra folyamán Skóciában ma először nem esett egyetlen csepp eső se. Este fél 7-re már kész a vacsora, s a sátor is áll. Napról-napra jobbak vagyunk! Még egy gyors fürdés az Északi-tengerben, s visszavonulhatunk a sátor melegébe.

Estig megtett összes táv: 825,7 km

 

8. nap (2008. július 10. – csütörtök)   Merre jársz „Nessie”?

N. Kessock – INVERNESS – Loch Ness – Fort Augustus – Spean Bridge – Roughburn – Loch Laggan

Táv: 125,96 km

 

Ismét egy hideg, borús nap köszönt ránk. Már reggel szitál az eső, s a tölcsértorkolat felett átívelő hosszú és forgalmas híd biciklissávján folyamatosan attól kell tartanunk, nehogy nekivágjon az irdatlan oldalszél a korlátnak. A városba befelé nem találunk boltot, így elsőként megcsodáljuk a Ness-folyó hídjait és a felettük emelkedő kastélyt. Inverness-t nem véletlenül nevezik „A felföld fővárosá”-nak. Bolyongunk a forgalmas főutcákon és a szintén forgalmas sétálóutcán egyet az esőben, majd feltekerünk a kastélyhoz, ahonnan nagyon jó a kilátás a városra. Kifelé szerencsére gyorsan megakad a szemem a Tescon, amit már egy pár napja emlegetünk. Jöhet a következő nagybevásárlás. Skóciában egyedül itt lehet finom, helyben sült pékárut kapni, a többi, kisebb szupermarketben csupán ilyen előre csomagolt tartós kenyerek vannak. Jól feltöltjük készleteinket, veszek igazi skót vajat az otthonról eddig elcipelt mézemhez, valamint kipróbálom az önkiszolgáló pénztárt, ahol az árukat nekem kell lehúzni, s egy automatában kell fizetni. Nálunk mikor lesz ilyen?

A város után, már a Kalendóniai-csatorna partján reggelizünk, mely egy természetes törésvonalban épített, részben természetes, részben mesterséges 90 km hosszú víziút. Három nagy tavat kötöttek össze mesterséges csatornával, így innen egészen Fort William-ig, tehát az Atlanti-óceánig át lehet hajózni rajta. Mivel szélessége nem túl nagy, így csak turisztikai célból használható, de így használják is rendesen! Az idegenforgalom a Loch Ness-hez közeledve ugrásszerűen megnőtt, innen is „NessiBus”-ok és hajók is indulnak a szörnyről elhíresült tó irányába.

Nagyon jó ez a skót vaj friss kenyérrel és mézzel. Már régóta nem ettem ilyen finomat. A Skye és a Wester Ross nélkülözős és kemény napjai után jól megtömjük a bendőnket. Nemsokára már Skócia legismertebb tavának partvidékén nyomjuk a kilométereket a forgalmas főúton. Az eső, mely reggelinél elállt, megint rázendít. Rövid szünetet tartunk a Loch Ness Visitor Center-nél, melynek ajándékboltja természetesen tele van mindenféle plüss szörmedvénnyel. Van egy bemutatóterem is, ahol pár fontért bemutatnák nekünk a nyilván nem létező élőlény történetét. De mivel nem létezik, így a történet is elég silány lehet, így megtartjuk a pénzt inkább későbbre. A Visitor Center számomra legérdekesebb pontja bevallom őszintén a mellékhelység volt. Egy koromfekete falú UV-fénnyel kivilágított folyosón kellett bemenni, a falra lézerrel különböző figurákat rajzoltak. Belül is a csempe „szörny-mintás” volt, s sejtelmes, érdekes zene szólt. Lefényképezkedtünk a center előtt virító „not climb the monster” feliratú műanyag Nessie-vel, majd indultunk tovább.

A tó partvidéke a Wester Ross után meglehetősen unalmas volt, pláne, hogy az esőfelhőktől és az útmenti fáktól, ha akartuk sem nagyon láthattuk volna a vízben kígyózó lényt.

A nagy forgalom ellenére megint feltűnt Bimby zászlója egy szembejövő bicajosnak, aki természetesen magyar volt, s épp Dublinból tartott hazafelé egy jó kis kerülővel. Kint élt és dolgozott Írországban, de megunta az esős időt, így egy rövid skót kitérővel nekiindult hazafelé. Azt mondta, ha lesz ideje, útba ejti még a Francia Rivérát. Hát így nehézkes lesz augusztus végére hazaérni, az biztos! Mindenesetre jó volt újra egy honfitársunkkal értekezni!

A tóparton egy kimagasló sziklán álló Urquhart Castle az ország egyik legnagyobb vára, 12. században épült. Az egyik legjobb „szörny-megfigyelőhelyként” tartják számon. A drága belépő miatt mi csak felülről, az útról csodáljuk meg. Invermoristonban állunk meg utoljára a Loch Ness partján, Tomi kipróbálja, hogy lehet nyilvános fülkéből e-mailt küldeni. Nem rossz, 20 pennyért 1500 karakter, csak az az egy gond, hogy úgy kell gépelni, mint egy sms-t, s így viszont rettentő hosszú ideig tart! Bimbyvel ez idő alatt kussban ülünk egy buszmegállóban. Most először egy kicsit kiakadok rá, hogy tulajdonképp az első napok kivételével délelőttönként nem lehet vele szót váltani. Csak néz ki a fejéből magába roskadva, igazándiból nem lehet tudni, hogy élvezi a túrát, vagy legszívesebben egy hazafelé tartó gépen ücsörögne? Ilyenkor persze akarva akaratlanul beszól egyet-kettőt az ember, ami nála csak tovább ront a helyzeten.

Még végigtekerünk a Loch Ness összesen 38 km hosszú partszakaszán, s Fort Augustusban ebédelünk, a tó felső csücskénél. Mivel a következő Loch Oich több, mint 10 méterrel magasabban fekszik a csatornát itt egy 7 zsilipből álló emelő rendszerrel látták el. Ebéd közben megfigyelhetünk egy zsilipelést is. A vitorlások először átkelnek az elfordítható híd mellett, majd szép lassan lépcsőről lépcsőre emelkednek. A gondozott sétányról velünk együtt turisták tömkelege nézi a helyi attrakciót.

Ebéd után ismét megeredt az eső. Szerencsénk van ma, legalább az étkezéseket meg tudjuk oldani szárazon. A Loch Ness-t elhagyva jóval szebb útvonalon haladhatunk, először a Loch Oich, majd a nála nagyobb Loch Lochy partvidékén, közben többször keresztezve a Kalendóniai-csatornát, melyen jókora a hajóforgalom, így mindig van látnivaló. S végre – hosszú idő után újra – érezhető hátszelünk van! A harmadik tó után aztán utunk elhagyja a csatornát és felkapaszkodik a dombra. Spean Bridge falu előtt megnézzük a Commando Memorialt, amely pontosan nem tudjuk, mi célból emeltetett, de a hatalmas hegyeket kémlelő három katona biztos nem véletlenül áll azon a szép helyen. Innen, ha jó időnk lenne, látszana még a Ben Nevis csúcsa is, a felhők azonban csak a nagy hegyek közepéig engednek feltekinteni. Nem is baj, legalább nem fájdítja Tomi szívét a hegy, melyet ő sajnos csak lentről láthatott. Innen Fort William mindössze 15 km, jókora kanyart írtunk le a Loch Ness miatt, de azért mégsem akartunk úgy hazamenni Skóciából, hogy nem láttuk.

Spean Bridge után szerencsére lejövünk az észak-déli főútvonalról. Roybridge után Bimby kap egy első defektet, nem tüske, hanem a gumivédő szalag mozdult el, így a küllő kikezdte a gumit. Nem sikerül jól visszatenni, így kissé ugrálósra sikerülnek az első kilométerek.

Ismét egy néptelen és váratlanul nagyon szép tájon tekerhetünk. Jobbra-balra hatalmas, ezer méter feletti hegyvonulatok, a táj már-már tisztára skandináv jellegű. A völgyben itt-ott összefüggő fenyőerdők, máshol sötétzöld láprétek. Mintha valahol a tajga és a tundra határán járnánk. A forgalom szinte elenyésző, akár negyed óra is eltelik anélkül, hogy autót látnánk. A Loch Ness után kész öröm itt tekerni. Persze nem Bimbynek, akinek az egyre jobb formában lévő Tomi matekfeladatokkal fárasztja az agyát. Azt hiszem, ha a számolástól menne a bicikli, akkor még mindig valahol Glasgow körkényén járna! Aztán megint megkapja az immár hagyományos „atyai” szöveget Tomitól, hogy meg fog bukni, meg nem fog tudni leérettségizni. Mindig ez van, ha matekozni kezdenek! Csak nehogy még a végén neki legyen igaza!

Egy útmenti vízesésnél állunk meg, ahol aztán mindenki kieresztheti egy kicsit a gőzt. Én egy hatalmas botra erősített hálóval űzöm-hajtom a „dingle”-ket, Tomi és Bimby pedig egy félperces videóval koronázzák meg a mai napot. Bimby gollam hangja mindig előhozza belőlünk a nevetést. Így a táv végén már tud hülyülni. Délelőtt, ha fele ilyen jó lenne a hangulata, már annak is tudnék örülni.

A mára tervezett 116 km-es szakaszt már 4 km-rel túlléptük, innen igazándiból érzéssel megyünk, én húzom a többieket, hogy döntsük meg a túrarekordot, persze nem komolyan, csak Tomit idegesítem vele, aki már nagyon keresi a táborhelyet, Bimbynek meg szerintem már tök mindegy mennyit megyünk ma. Végül is az élet eldönti a dolgot. Az út mentén balra egy kihalt tanya romjaira leszünk figyelmesek. Az egyik melléképülete még áll, s a kicsiny, de fedett kőkunyhóban a jelek szerint már többen meghúzták magukat. Van egy kis kemence is, ahol tüzet rakunk, így mindjárt olyan meleg kerekedik, amilyenben már régóta nem volt részünk. Elkészítjük a vacsit, s nyugodtan konstatáljuk, hogy ma este legalább a bicajok is fedett helyen éjszakáznak. Mi azonban helyszűkében lennénk, s a tisztaság sem túl nagy, így inkább felverjük a sátrat. A melegből aztán elég nehéz nekiindulni a „kijelölt fürdőhely” irányába. Még vetünk egy pillantást a kéményből szállingózó füstre, majd bemászunk a lezúduló „kóla” színű hegyi patakba. Pontosabban csak mi Bimbyvel. Az első estés Atlanti-óceán fürdés lendülete ugyanis Tominak sajnos nem tartott sokáig, csupán a második estéig. A sátorhoz visszatérve megtámad minket a „dingle”-raj, akikhez az utóbbi napokban nem volt szerencsénk, így pár fotó a felhőben is idilli alkonyról és irány a sátor. Mára már 30 km előny sikerült összeszorgoskodnunk.

Estig megtett összes táv: 951,6 km

 

Tovább a 3. szakaszra

(a Grampian-hegységen át Edinburgh-ig)

Két keréken a Nagyvilágban

A honlapot szerkeszti és a túrabeszámolókat írta: Puskás Zoltán (pusizoli).
A nagyvilagban.hu a következő, korábban az alábbi címeken elérhető weboldalat tartalmát egyesíti:

  • pusizoli.extra.hu
  • pusizoli.weboldala.net
  • pusizoli.notabringa.hu
  • usa.notabringa.hu

Az oldal tartalmi elemei - a forrás-megjelölés és szerzővel való egyeztetés után - szabadon felhasználhatóak.

Köszönjük látogatásod!

Közösségi oldalunk

Keresés

Free Joomla! templates by AgeThemes

This website uses cookies

A webhely cookie-k segítségével elemzi a forgalmat. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát.
Statisztikák készítése céljából a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet.